Nincs még egy ilyen Magyarországon: 17 éve rendezik meg Az Év Irodája versenyt. A régi hagyományokról és az idei újításokról a héttagú szakmai zsűri elnökét, Déri Bea stratégiai márka- és kommunikációs szakembert kérdeztük.

Az Év Irodája 2026-os pályázati időszaka számos újdonságot kínál, a szervezők a hagyományos irodatervezési szempontok mellett nagyobb súlyt helyeztek a vállalati márkaépítésre, a dolgozói jóllétre és a közösségformálásra. A megújulás részeként több új kategória is megjelent, köztük az Office Branding Award, amely azt vizsgálja, hogyan vált a fizikai munkakörnyezet a vállalati identitás és kommunikáció részévé. Nevezni november 30-áig lehet, egyszerre akár több kategóriában is.

Miben különbözik a mostani kiírás az előzőektől?

Ebben az évben jelentősen megújítottuk Az Év Irodája pályázatot, ami a leglátványosabban a kategóriák bővítésében érhető tetten. Mindez elkerülhetetlen volt, hiszen nekünk mindig a jelenkorhoz kell igazodnunk,

és a hétköznapok, benne a munkakörnyezetek, illetve a munkavállalók igényei pedig alaposan megváltoztak az utóbbi néhány évben.

Ennek jegyében startolt el most Az Év Innovatív Irodája verseny is, amire – a többi alkategóriához hasonlóan – önállóan is lehet jelentkezni. De kiknek is pontosan?

A cél, hogy deklaráltan elismerjük azokat az irodákat, amelyek digitális eszközökkel, okosiroda-technológiával vagy AI-alapú megoldásokkal alakítják át a mindennapi működést és a munkavállalói élményt – legyen szó akár egyetlen jól bevált digitális szolgáltatásról, akár egy komplexebb okosiroda-rendszerről.

A kategóriába a korábbi nevezőket és az újonnan jelentkezőket egyaránt várjuk. A nevezés feltétele, hogy az irodában legyen jelen legalább egy, az elmúlt két évben bevezetett vagy jelenleg is bevezetés vagy tesztelés alatt álló digitális megoldás.

Például AI-alapú asszisztens, foglalási vagy térkihasználtsági rendszer, digitális beléptetés vagy recepció, IoT-alapú épületvezérlés, energiagazdálkodási vagy hibrid munkavégzést támogató szoftver.

Nagyon fontos, ezért nyomatékosan hangsúlyoznám is, hogy ez esetben szándékosan nem csupán az elmúlt esztendő fejlesztéseit vizsgáljuk, hiszen egy-egy ilyen típusú innováció bevezetése általában nem megy egyik napról a másikra. Sőt, igazán felelősen sokszor több év tapasztalat és tudás szükségeltetik hozzá.

Hasonlóan érdekesnek hangzik a szintén új Workplace Wellbeing Award alkategória. Ez mit takar?

Itt célzottan a munkavállalók mentális és fizikai jóllétére, illetve az ennek érdekében alkalmazott ergonomikus megoldásokra koncentrálunk. Jól tudjuk, hogy ma, amikor az emberek jó része legalább napi nyolc órát tölt a munkahelyén, önmagában már nem elég a jól felszerelt iroda meg a szép vizuális környezet.

Mondhatni, ez az alap, ami mellé különböző jóléti programokat, egyéb funkciókat, tereket kell biztosítani.

Már csak preventív jelleggel is, hogy senki ne azt érezze, egy dobozban kell ülnie egész nap, hiszen ez nyilván sem a munkakedvet, sem a motivációt nem erősíti hosszú távon. E kategóriában ezért kiemelt szerepet kapnak a valós dolgozói visszajelzések is.

Ők a Community Award kapcsán is megmutathatják magukat; ennek célja, hogy a legerősebb közösséget építő tér is fókuszba kerüljön.

Pontosan. Legyen szó szállodáról, irodaházról vagy irodáról, olyan jelentkezőket várunk, akik a térhasználati megoldásokkal, közösségi programokkal és csapatépítő eszközökkel minél jobban támogatják a közösségi kohézió kialakulását és megmaradását. Ez egyébként egy nagyon érdekes történet, sokféle összetevővel.

Alapvetően mi, emberek társas lények vagyunk, de mivel egyénenként mások a szociális igényeink, nagyon nem mindegy, ki és milyen rugalmas környezetben élheti meg komfortosan a maga igényeit.

Így, ebben az esetben alaposan megvizsgáljuk nemcsak a tereket, de az összetartó élményeket is.

Akárcsak Az Év Bérlőbarát Irodaháza vagy Az Év Feltörekvő Belsőépítész Stúdiója esetében. Előbbinél a bérlők mondhatják el, miért szeretnek egy adott épületben dolgozni, utóbbi a feltörekvő tehetségeket díjazza.

Igen, ezzel is szeretnénk ösztönözni a fiatalokat, és megmutatni, hogy jó úton járnak. Nyilván az ő teljesítményüket nem feltétlenül lehetne összehasonlítani a már évtizedek óta a pályán lévő kollégáikéval,

miközben gyakran olyan szellemiséget és újításokat hoznak be, amelyekre az egész piacnak óriási szüksége van.

A fentiek mellett pedig megtartottuk a népszerű Office Branding Award alkategóriát is, ami azokat az irodákat ismeri el, amelyek a vállalati márkát a térben és online is hitelesen, egységesen jelenítik meg, és az irodát tudatosan használják a márka- és munkáltatói kommunikációjuk eszközeként.

Mindebből jól látszik, hogy tényleg igyekszünk nagyon holisztikusan megközelíteni a témát, mind a munkavállalók, mind az irodabérlők és -tulajdonosok valós napi megéléseit, élményeit szem előtt tartva.

A home office munkavégzés rohamos terjedése – ami az irodapiac zsugorodását is feltételezhetné – nem apasztja évről évre a versenyre jelentkezők számát?

Nem tapasztalunk ilyesmit, ráadásul ezekkel az új kategórianyitásokkal sokan visszamenőleg is lehetőséget kapnak rá, hogy egy korábbi fejlesztésük most elismerést nyerhessen. A bérlemények sem szűnnek meg, inkább átalakulnak.

Ma már sokkal rugalmasabb felfogásban, a bérlők akár hozott igényeit is jobban kiszolgálva kell gondolkodniuk a tulajdonosoknak, ha eredményes együttműködést akarnak.

Nemrég voltam például egy felújított bankszékházban, ami annyira jól sikerült a térkihasználás és minden egyéb szempontból is, hogy ugyanúgy tudnának pályázni Az Év Irodaháza és a Workplace Wellbeing Awardkategóriában.

Tizenhét éve indult az év irodájának keresése, már ez a tény és az állandó magas minőségre törekvés is jól mutatja a díj presztízsét. Mi rajzolódott ki ez idő alatt, milyen az igazán jó munkakörnyezet?

Azt tudom elmondani, nekem mi tetszik igazán. Az, amikor bemegyek valahova, és szinte az első pillantásra érzékelem, hogy itt tényleg az adott közösségre szabták az irodát.

Mert persze, jól néz ki, ha van egy bárpult a közösségi térben, de mit ér a léte, ha annyira kényelmetlen, hogy soha nem ülik körbe?

Vagy pont nem erre, hanem mondjuk elszeparáltabb terekre vágynának inkább a munkavállalók, hogy ne kelljen fülhallgatóval túlélniük a napot, majd otthon bepótolni az irodában az állandó zaj és mozgás miatt csak közepes szinten elvégzett munkát.

A vezetők felelőssége észrevenni, milyen körülmények között tudnának hatékonyabban teljesíteni az emberek – túl a kényelmes székeken. De hogy ez kiderüljön, előbb meg kell kérdezni az embereket. Sőt, meg is kell hallgatni őket.

Fodor Dániel főszervező, az Év Irodája Kft. ügyvezető igazgatója még csak 22 éves volt, amikor megkapta Az Év Irodája verseny márkáját a szintén ekkor szerveződő Ingatlan Regattával együtt.