Ahogyan arról már korabbán beszámoltunk, a WPP szervezeti átalakítása nyomán több vezető is elhagyta a céget. A távozók között van Mark Read, a vállalat vezérigazgatója is, aki az év végéig marad a cégnél.
Read szeptember elseje után csak a háttérből segíti utódja, Cindy Rose munkáját. A WPP új CEO-ja 9 évet töltött a Microsoft-nál, ahol 2023. márciusától ügyvezető igazgatóként dolgozott, előtte pedig a cég nyugat-európai üzletágának elnöke és a Microsoft UK vezérigazgatója is volt. Korábban betöltötte a Vodafone egyesült királyságbeli fogyasztói üzletágának ügyvezető igazgatói, valamint a Virgin Media digitális szórakoztatásért és médiaértékesítésért felelős ügyvezető igazgatói pozícióját is. Emellett 15 évet töltött a Walt Disney Company-nál, ahol a Disney Interactive Media Group EMEA régiójának alelnöke és ügyvezető igazgatója is volt. A WPP igazgatótanácsának 2019 óta tagja.
Cindy Rose világszerte támogatta a nagyvállalatok digitális átalakulását – beleértve a mesterséges intelligencia alkalmazását és bevezetését. Szakértelme ezen a területen rendkívül értékes lesz a WPP számára, miközben az iparág változásokon és makrogazdasági bizonytalanságon megy keresztül. Cindy Rose kinevezése alapos kiválasztási folyamatot követően történt, amely mind a belső, mind a külső jelölteket figyelembe vette. Meglévő igazgatósági tagként érti üzleti tevékenységünket és ügyfeleink igényeit, és örömmel dolgozunk vele új, vezérigazgatói szerepében
– mondta Philip Jansen, a WPP elnöke.
A WPP egy olyan cég, amelyet ismerek és szeretek – nemcsak a hatéves igazgatótanácsi tagságom miatt, hanem az azt megelőzően ügyfélként és partnerként töltött évek miatt is –, és nem is lehetnék boldogabb vagy izgatottabb, hogy vezérigazgatóvá neveztek ki. A kreatív iparágakban kezdtem a pályafutásomat, ez olyan érzés, mintha hazatértem volna
– közölte Cindy Rose, a kinevezése kapcsán.
A távozó Mark Read szerint Cindy Rose az igazgatótanácsban töltött évek miatt jól ismeri a vállalat gondolkodását, működését és ügyfeleit, ezért örül, hogy utódjaként őt választották meg.
Mélyreható tapasztalattal rendelkezik a technológia és a mesterséges intelligencia, valamint azok üzleti transzformatív hatásának terén, és sikeresen vezetett nagy, globális szervezeteket, amelyek középpontjában a tehetség állt. Hat év vezérigazgatói pályafutása után tudom, hogy kiváló kezekben hagyom a WPP-t
– fejtette ki Mark Read.
Mint arról a MediaFuture beszámolt, a WPP szervezeti átalakulása Magyarországon is változásokat hozott: a GroupM AI által támogatott médiacégként, WPP Media név alatt működik tovább.