A hétfői Magyar Közlönyben megjelent az a kormányhatározat, amellyel Magyar Péter miniszterelnök kijelölte a közfeladatként felsőoktatási tevékenységet nem ellátó közérdekű vagyonkezelői alapítványok alapítói jogait gyakorló minisztereket. Ennek értelmében a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, Ruff Bálinthoz tartozik többek között a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) is, így a Mandiner című hetilapért is a Miniszterelnökséget vezető miniszter fog felelni.
Az MCC háttere
Az alapítvány 2025. január 1-től a Mandiner tulajdonosa, a hetilap korábban a Mediaworks portfóliójához tartozott. 2020-tól az MCC kuratóriumának elnöki pozícióját Orbán Balázs töltötte be, és az intézmény jelentős bővülése az ő elnöksége alatt zajlott. A kormányváltás után június 19-én mondott le elnöki tisztségéről, távozását azzal indokolta, hogy az Országgyűlés által elfogadott és előkészítés alatt álló jogszabály-módosítások jelentős mértékben érintik az alapítvány működését, a változásokkal pedig nem ért egyet.
A Mandinertől egy hete hatvan munkavállalót bocsátottak el azt követően, hogy a parlament meg is szavazta a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) rendszerének átalakítását előkészítő Alaptörvény-módosítást. Ez valamennyi érintett alapítvány működésére, így az MCC-re is hatással lehet.
Orbán Balázs 2018 és 2022 között a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, valamint miniszterhelyettes volt, a választásokig Orbán Viktor miniszterelnök politikai igazgatója. Június első felében elbocsátották a Miniszterelnökségből az Orbán Balázshoz tartozó egykori kabinet tagjait, akik a stratégiai, elemzési és kommunikációs osztályokon dolgoztak. A Mandiner további sorsáról egyelőre semmilyen hivatalos információ nincs.
Kicsoda Ruff Bálint?
A politológusok a Magyar-kormány egyik legerősebb miniszterének, kulcsszereplőnek tartják. A jogász végzettségű miniszter 2007-2008-ban a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban Fodor Gábor miniszter kabinetfőnöke volt, egyúttal a magyar klímastratégiai projektben a felek közötti kommunikációt irányította. 2009 júliusától szabadúszó tanácsadóként dolgozott, majd 2013-ban megalapította közéleti és üzleti tanácsadó vállalkozását. Alapítóként és önkéntesként részt vett a kulturális Tűzraktár projektben, valamint pro bono jogászként a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány munkájában is. Több párttal és önkormányzattal állt kapcsolatban politikai szakértőként, stratégiaelemzés és politikai kommunikációs témákban.
2023 májusától 2026 áprilisáig a Partizán politikai elemzőműsorának, a Vétónak volt szerkesztő-műsorvezetője, ez tette országosan ismert médiaszereplővé. A műsorban aktuálpolitikai eseményeket, kampányokat, parlamenti folyamatokat és politikai stratégiákat elemeztek.
A Mandinert és a Mediaworks csoportot érintő változások
Az utóbbi hetekben jelentős változások zajlottak le a hazai médiapiacon. Májusban a Mediaworks leépítésbe kezdett, amelynek során elsőként a nyomtatott Metropol szűnt meg. Majd 180 dolgozó elbocsátásáról szóltak a hírek, ekkor derült ki, hogy a nyomtatott mellett az online Metropol és Ripost is megszűnik, valamint a Bors print napilap is. Szintén komoly változás érte a Magyar Nemzetet, ami hetilappá alakul át. A következő elbocsátási hullám során a Mediaworks a Világgazdasághoz tartozó munkatársak egy részének mondott fel, továbbá elküldték a Pesti Srácok összes, húsz munkavállalóját is.
Az is kiderült, hogy drasztikusan lecsökkent a Mediaworks-oldalak és a Mandiner olvasottsága. A Mandinert érintő elbocsátásokról itt számoltunk be.