A Ringier Hungary Kft. és vele együtt a portfóliójába tartozó kiadványok az Indamedia csoport tulajdonába kerültek. A tranzakció számtalan kérdést vetett fel az olvasókban és a nagyközönségben is, így Rónai Egon most Ziegler Gábort, az Indamedia társtulajdonos-vezérigazgatóját és Starcz Ákost, az Indamedia igazgatósági tagját, egyben az Index vezérigazgatóját kérdezte a témában.

Az értékesítés többek között olyan médiamárkákat érint, mint a Blikk, a Kiskegyed és az EgészségKalauz.hu. A Konkrétan Rónai Egonnal című műsorban szó esett arról is, hogy független marad-e a Blikk, illetve hogyan élte meg a vezetőség az Index korábbi szerkesztőségének távozását

Az, aki ma a digitális médiapiacon Európában vagy a világban szerepet vállal, érzi a bőrén, hogy az interneten elérhető ingyenes tartalomszolgáltatás üzleti modellje recseg-ropog. Köszönhetően az AI-nak, a megváltozott tartalomfogyasztási szokásoknak, a TikToknak és még sorolhatnám

– kezdte Starcz Ákos. Szerinte két lehetősége van egy online kiadónak: befelé megy, vagy kifelé. A Ringier az utóbbit választotta, és a számára fontosabb piacokra kezdett el koncentrálni, az Indamedia viszont az előbbit, tehát önmaga fejlesztését, miután ennek a piacnak eddig is az egyik legnagyobb szereplője volt. 

Rónai Egon rákérdezett a hitelfelvétel részleteire is, amelyek alapján nem  várnak  könnyű évek az Indamediára, hiszen egy óriási tranzakcióról van szó:

Két közel azonos méretekkel, létszámmal és árbevétellel rendelkező cégcsoportról van szó, tehát jelenleg két egyenlő szereplő fúziója zajlik. Kihívásokkal teli időszak előtt állunk

– reagált Starcz Ákos.

A Blikk függetlensége

Miután az Indamediát kormányközelinek tartják, Rónai Egon egyik legérdekesebb kérdése az volt: Mennyit csorbul a Blikk függetlensége így, hogy a cégcsoport felvásárolta?

Mi számít kormányközelinek és mi számít függetlennek ebben a törzsi világban, amivé a közélet alakul nemcsak Magyarországon, hanem világszinten is? Ennek megválaszolását jellemzően érdemes az olvasóra hagyni. Az Index legutóbb Lázár Jánostól kapta az ívet, előtte Karácsony Gergelytől, Magyar Pétertől pedig folyamatosan. Tehát mind a két oldalról, és ez így van jól. A Blikk hasonló pozícióban van, csak eltérő tartalmi struktúrával. Miután az Index előző szerkesztősége fölállt öt évvel ezelőtt, és nekünk újra kellett építeni ezt a márkát gyakorlatilag a nulláról, eldöntöttük, hogy megpróbáljuk egy kicsit jobban középre húzni, mint ahol volt korábban. Ez egyik oldalnak sem tetszik, de üzleti szempontból pont ezért működőképes az Index

– magyarázta Starcz Ákos, kifejtve, hogy az Index minden támadás ellenére piacvezető maradt. 

Politikai ízlés szerint valaki azt mondja, hogy pártpropagandát csinálunk, valaki pedig azt mondja, liberális elhajlók vagyunk

– fűzte hozzá Ziegler Gábor, megjegyezte, hogy az olvasottság mutatja a véleményeket igazán.

Rónai Egon felvetette: hasonló mintázatot mutat a Blikk főszerkesztőjének távozása ahhoz, ami hajdanában az Index vezetésével zajlott le, és végül utánament az egész szerkesztőség. Ziegler Gábor szerint azonban nem ugyanaz a két történet, az Index esetében sokkal összetettebb helyzetben voltak. Ennek kapcsán egyértelművé vált, hogy szeretnék megtartani a Blikk eredeti profilját, amivel az ország uralkodó bulvárkiadványa volt öt hónappal ezelőttig.

Nekünk erre van szükségünk stratégiailag, ezt tudjuk jól beleilleszteni a cégcsoportba, így tudunk profitot maximalizálni

– fűzte hozzá Ziegler Gábor.

Az is kiderült, hogy az elmúlt hónapokban a Blikket át akarták alakítani egy Indexhez hasonló közéleti kiadvánnyá, ami az Indamediának most nyilvánvalóan nem érdeke, viszont az új cégcsoportnak így is két zászlóshajója lesz az Index és a Blikk. 

Ez egy üzleti folyamat, amiben kár politikát keresni, mert nincs benne

– szögezte le Starcz Ákos a Blikk vezetőváltása kapcsán.

Az új felállásban több mint két tucat kiadványt működtet az Indamedia. Az interjúban szó volt továbbá a globális versenytársak okozta kihívásokról, amelyekre a választ a cégcsoport a tartalmi platformok építésében találta meg: olyan változatos tartalomfogyasztási lehetőségeket, módozatokat kínálnak, amelyek közül széles rétegek tudnak választani. Ebben a koncepcióba szépen illik a Ringier, ahol print és digitális formátumok is vannak.

Starcz Ákos kiemelte, hogy az Indamediához került szerkesztőségek függetlensége garantált, de fontos, hogy több legyen a bevétele a cégcsoportnak, mint a költsége.

Rónai Egon a politikai nyomásra is rákérdezett: az Indamediára mindkét oldalról folyamatos nyomás érkezik, illetve az olvasók részéről is. Évek óta igyekeznek a kampányidőszakban érkező politikai hirdetésekkel csínján bánni, ezektől függetleníteni magukat. 

Az akvizíció hátteréről és az összeolvadás következtében várható változásokról a MediaFuture is kérdezte Ziegler Gábort és Starcz Ákost.