Akik régóta használják a Facebookot, még emlékezhetnek a bökés funkcióra. A Meta a hírek szerint most újra a fejébe vette, hogy feltámasztja az eszközt, melynek szerepe a gyakorlatban kimerül abban, hogy egy gombot megnyomva az ismerősök értesítést kaphatnak.

Mostantól az ismerősök adatlapjain jelenik meg a gomb, amelynek segítségével meg lehet bökni őket, mint a régi szép időkben. Ha pedig esetleg valaki pedig elveszíti a fonalat, hogy kivel, hogy áll a bökdösésben, az a facebook.com/pokes oldalon tudja tisztázni a helyzetet.

Ezzel együtt a fenti oldalon már a bökések számát is számon tartja a rendszer – gondolva azokra, akik maratoni bökdösésbe kezdenek barátaikkal.

A platform célja az lehet, hogy a visszatérő funkcióval újra és újra visszacsábítsa felületére a felhasználókat – hasonlóan ahhoz a megoldáshoz, mint amit a Snapchat Streak is képvisel. A bökések számának növelésével a barátok mellett egy kis emoji jelenik majd meg, például egy tűz ikon.

2024. márciusában a cég már megpróbálta feltámasztani a bökéseket, az akkori frissítésben többek között kereshetővé tették a funkciót. Ennek köszönhetően tizenháromszor annyi bökést produkáltak a felhasználók, mint az azt megelőző időszakban. 

A funkció felélesztésében az is szerepet játszhatott, hogy a fiatalok egyre kevésbé használják a felületet – főleg az Egyesült Államokban – miközben a szintén Metához tartozó Threads egyre népszerűbb.