A világszerte híres énekest a mai napig úgy emlegetik, mint a „Pop királyát”, négy évtizedes karrierje során 13 Grammy-díjjal, Grammy Legend-díjjal, valamint Grammy Életmű-díjjal, továbbá 26 American Music Awards-díjjal, 12 World Music Awards-díjjal, 8 MTV Video Music Awards-díjjal, 6 Brit Awards-díjjal és három elnöki kitüntetéssel ismerték el tehetségét.
A Jackson család nyolcadik gyermekeként hatévesen, 1964-ben lépett először színpadra, mint a Jackson 5 egyik énekese. Szólókarrierje 1979-ben indult az Off the Wall albummal, de az igazán nagy ismertséget az 1982-es Thriller hozta meg – ez a mai napig az egyik legnagyobb példányszámban eladott album. A Thriller, a Beat It és a Billie Jean című dalokhoz készült rövidfilmek pedig újraértelmezték a zenei klipek műfaját.
Ezt követően 1987-ben megjelent Bad, amivel újra a toplisták élére ugrott: ez lett az első olyan kiadvány, ami öt listavezető produkciót is az amerikai Billboard Hot 100 lista élére tudott juttatni. Utolsó lemeze, az Invincible 2001-ben készült el, és a mai napig minden idők egyik legköltségesebb zenei produkciójának számít.
2024-ben a zenei katalógusának felét 600 millió dollárért adták el a Sony-nak, ami minden idők legnagyobb zenei felvásárlásának számít egy szólóelőadó esetében.
Az életrajzi filmek B oldala
Az idők során rengeteg életrajzi film készült már zenészekről: Amy Winehouse életét a 2024-es Back to Black, Freddie Mercury karrierjét a 2018-as Bohemian Rhapsody mutatta meg a nézőknek, míg Elton Johnról a 2019-es Rocketman szól, Ray Charles életét pedig a 2004-es Ray című filmben örökítették meg.
Ezek esetében is sokszor visszatérő kritika, hogy az egyes produkciók nem mutatják meg a zenészek valódi karakterét. Különösen így volt ez a Michael című filmmel, mind a kritikusok, mind a nézők hiányolták a teljes, összetett, ellentmondásokkal teli képet az énekesről. Sőt, itt nemcsak a problémás részek kihagyásáról van szó, hanem az énekest ért vádakhoz kapcsolódik egy lezáratlanság a közönség részéről, a róla szóló filmtől sokkal többet várunk, mint a szórakoztatás, a tanulság vagy a zene: a miértek kifejtésére, az igazság kimondására, valamiféle végérvényes ítéletre lenne szükség, ami segít elfogadni valami hihetetlent. Ezt a film szándékosan elkerülte, ilyen értelemben marketinges bravúr nagy eladásokat elérni.
brand vagy személy?
A világszerte ismert művészek esetében elmosódik a határ a személy és a brand között: a név maga válik a márkává, miközben a magánember lassan megszűnik létezni. A fellépések, filmek és paparazzik miatt az A-listás alkotók gyakorlatilag minden percüket a közönség előtt töltik, amikor pedig nem dolgoznak, akkor az utcán fotózkodnak velük a rajongók.
A folyamatos jelenlét, a világhírű produkciók és az újságok címlapjain való szereplés együttesen emelik fel a brandet egy magasabb szintre, de egyszer eljön az idő és az alkotó távozik – a halála után pedig az örökösök, illetve jogtulajdonosok feladata, hogy életben tartsák a márkáját, még akkor is, ha már nemigen tudnak mit hozzátenni.
Michael Jackson esetében először egy musicalt készítettek, ami karrierjének fontos állomásait mutatta be, a sikeres előadások pedig megágyaztak a folytatásnak: egy mozifilmnek. Az előzetes óriási elvárásokat támasztott, a hype az egekben volt, amikor kiderült, hogy a film több kényes témát is kerülni fog.
A film költségvetése végül 155 millió dollár körülre rúgott, a cikk írásakor csak az Egyesült Államokban 195 millió dolláros bevételt hozott a mozikban – míg a világ többi részén további 243 millió dollárnál tartanak a mozis bevételek.
Hogy jobban értsük a számokat: a 2018-as Bohemian Rhapsody 52 millió dolláros büdzsével 911 millió dollárt szakított – a Michael egyelőre közel sem fog tudni akkora sikereket elérni.
Nagyobb volt a lufi
A Bohemian Rhapsody és a Michael esetében is elmondható, hogy olyan világhírű előadókról beszélünk, akiket évtizedekkel karrierjük lezárulta után is imádnak a rajongók, akár az új generációk tagjai is. Mégis, a filmbiznisz másképp működik: a hype adja el a jegyeket, a kíváncsiság és izgalom nélkül mindössze közepes mozis bevételekre, némi streaminges megtekintésre vagy lemezes eladásra számíthatna a kiadó.
A marketinges csapatnak jelen esetben pedig nem csak a film iránti érdeklődést kellett felkeltenie, hanem el kellett feledtetnie mindenkivel, hogy milyen kritikák érték a produkciót még a megjelenése előtt.
Ezért több online és offline aktivációval is készültek; mint például a nagyszabású flashmobokkal.
Los Angeles és New York utcáin napokon keresztül táncosok jelentek meg, hogy nagy forgalmú kereszteződéseknél előadják Michael Jackson legismertebb mozdulatait. A „Don’t Walk, Moonwalk” aktiváció helyben sokakat megmozgatott, de ez nyilván csak egy szűkebb közönségre van hatással.
A táncosokról készült videók ugyanis nem lettek igazán virálisak a közösségi médiában, így az eredmények sem vetekedhettek egy valódi online kampánnyal.
Természetesen nem csak táncokkal, hanem óriási plakátokkal is készültek a film megjelenésére.
Ezenfelül Milánóban például óriási méretben vetítettek házfalakra Michael Jackson-táncjeleneteket. A közösségi élményeken túl több plakátot is kihelyeztek a liftekben és az aluljárókban. A digitális plakátok még erősebbnek bizonyultak, ugyanis táncoló Michael Jackson-videók mellett lehetett elsétálni az utcákon.
Sikerült nagy érdeklődést elérni, a Michael 217 millió dollárral nyitott a mozikban (155 millió dolláros büdzsével). Összehasonlításképpen a Bohemian Rhapsody 122,5 milliót ért el az első héten (52 millió dolláros büdzsével).
Elmondható tehát, hogy arányaiban nézve az első héten a Freddie Mercury életét bemutató film jobban teljesített – ám egyes becslések szerint a Michael hosszú távon rekordot dönthet.
A számokat tovább árnyalja, hogy mekkora marketingbüdzsével dolgoztak az egyes stúdiók: a Michael filmre több mint 50 millió dollárt költöttek – vagyis a teljes büdzsé meghaladta a 200 millió dollárt. A fenti példákon keresztül jól látható, hogy a fókusz a nosztalgián, a régi idők felidézésén volt, de szintén nagy szerepet kapott a közönség bevonása is az offline események során.
A Bohemian Rhapsody marketingesei ezzel ellentétben sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek annak idején a tévészpotokra és internetes megjelenésre. A stratégia részeként két nagy csoportra osztották a közönséget; a 25-34 évesek és a 35-64 évesek más-más reklámok és aktivációk mentén lettek megszólítva, de a nosztalgia és a zenék ebben az esetben is kiemelt figyelmet kaptak. Bár a Freddie Mercury életét bemutató film marketinges büdzséjéről csak becsléseket tudni – egyes források szerint 50-55 millió dollárt költhettek – az bizonyos, hogy a film teljes költségvetése messze elmaradt a Michael filmtől.
Azt viszont sokszor a marketingesek és az elemzők sem szoktak kiemelni, hogy ilyenkor nem csupán a film számít: a további nagy bevételeket ilyenkor a zenei eladások jelentik.
Az Elvis film például 1466 százalékkal növelte a zenei anyagok eladását mozis premier után, ami óriási emelkedést jelent egy olyan sztár esetében, aki 1977-ben hunyt el.
A nosztalgia mint marketingeszköz nem csak a filmek esetében hatásos; csak az utóbbi néhány hónapban a Google és a McDonald's is bemutatta, hogy egy kedves emlék felidézése tömegeket szólíthat meg – akár kis büdzsével is.
