Ahogy a vásárlók egyre tudatosabbá válnak, úgy a márkáknak is fel kell készülniük a fogyasztói igények pontosabb kiszolgálására. Egy új kutatás szerint a Z generáció tagjai elvárják, hogy a márkák a profitorientáltság mellett valami nagyobb, társadalmi ügyeket is felkaroló célt tűzzenek ki maguk elé.

A marketing szakemberek jól tudják, ahhoz, hogy egy vállalat sikeresen tudjon működni, többet kell felmutatni a látványos számoknál – ez különösen igaz a fiatalabb fogyasztók esetében, akiket közel sem olyan könnyű megnyerni. A Dentsu globális ügynökségi hálózat kutatása is ezt igazolja; megállapításuk szerint a Z generáció elvárja, hogy a márkák a profitorientáltság mellett valami nagyobb, ezen túlmutató célt is kitűzzenek maguk elé. Az 1995-től 2009-ig született korcsoport ugyanis minden más generációnál jobban aggódik a társadalmat érintő kérdések, problémák miatt.

A Dentsu  UK & Ireland  legújabb  Read the Room: Pursuing Happiness  nevű jelentésében az ügynökség egyértelműen arra a megállapításra jutott, hogy a Z generáció a vásárlási döntések meghozatalakor a márka célját, szándékát helyezi előtérbe. A megkérdezett fogyasztók közül 90 százalék Z generációs állította, hogy a célelvet tekintve elsősorban a társadalmi kérdések foglalkoztatják őket.

A Dentsu UK & Ireland legújabb Read the Room: Pursuing Happiness nevű jelentésében az ügynökség egyértelműen arra a megállapításra jutott, hogy a Z generáció a vásárlási döntések meghozatalakor a márka célját, szándékát helyezi előtérbe. A megkérdezett fogyasztók közül 90 százalék Z generációs állította, hogy a célelvet tekintve elsősorban a társadalmi kérdések foglalkoztatják őket.

A jelentést tekintve döntő fontosságú, hogy a márkák megfelelő irányadó stratégiára építsék fel a brendjüket vagy a termékeiket. Négyből ugyanis három válaszadó, azaz 75 százalék azt állította, hogy nagyobb valószínűséggel vásárolna meg egy terméket, ha a márkák a vásárlásból származó bevételek egy bizonyos részét jótékony célra fordítanák. Ez a vásárlói tendencia a reklám kibocsátásra is érvényes: a Z generáció 70 százaléka egyetért azzal, hogy olyan márkáktól vásárolnak a legszívesebben, amelyeknek a reklámjai érzelmi intelligenciát tükröznek.

Egy újabb gazdasági kihívásokkal teli évben az emberközpontúságnak prioritást kell élveznie a márkastratégiában és az üzleti növekedésben

– mondta Angela Tangas, a Dentsu UK & Ireland vezérigazgatója.

A vezérigazgató a kutatás eredményére reflektálva elmondta, hogy a fogyasztói és vásárlói magatartás megértése, igényeik feltérképezése és az új módszerek kialakítása az értelmes és hiteles kapcsolatteremtés érdekében kritikus fontosságú.

Világosan látjuk, hogy a fogyasztók – különösen a Z generáció – többet várnak el a márkáktól a környezeti fenntarthatóság és a társadalmi hatást tekintve, miközben a technológia új élmények kialakítását teszi lehetővé, illetve új viselkedési formákat hoz. A céltudatosság iránti igény azt jelenti, hogy a hitelesség a legfontosabb, ami kulcsfontosságú lesz az eredmények elérésében és a holnapra való felkészülésben.

A Dentsu kutatása azt is megállapította, hogy a Z generáció érdeklődése a társadalmat érintő célok és egyenlőség iránt nem csak egy felszínes trendnek a hozadéka. A felmérés szerint a többi generációhoz képest a Z generáció tagjai adományozzák a legmagasabb arányban (5 százalék) a fizetésüket jótékonysági célokra. A tendencia annak ellenére tapasztalható, hogy a demográfiai csoport több mint fele, azaz 57 százaléka azt állította, hogy „rendkívül aggódik” a jövőbeli pénzügyi helyzete miatt.

A céltudatos márkák priorizálása azonban nem kizárólag a Z generációra jellemző: a különböző korcsoportokból származó vásárlóknak egyre meghatározóbbá válnak ezek az értékek. A kutatás szerint az úgynevezett „boomerek” negyede a vásárlásakor már az ilyen márkákat részesíti előnyben.

Ha nem akar lemaradni a legfrissebb cikkekről, vagy szívesen hozzászólna a posztokhoz, akkor kövesse a MediaFuture Facebook és LinkedIn oldalát is.

(Forrás: Marketing Beat)

(Borítókép: We Are / Getty Images)

Címkék