November 13-án debütála kétrészes magyar gyártású true crime, méghozzá egyszerre több mint száz országban. Olyan legendás detektíveken keresztül ismerhetjük meg a Farkas Helga elrablása és a Magda Marinko nevéhez fűződő brutális gyilkosságsorozat ügyét, akik az életük jelentős részét az igazság felderítésének szentelték. Mintha a filmekből ismert elszánt nyomozók, Al Pacino karakterei és Columbo lépnének le a vászonról: ők is heteket töltöttek a helyszíneken, az otthonuktól távol, a lezárt ügyek gyanúsítottjainak későbbi bűnügyeit is követték, hátha megtudnak valamit arról a régi esetről, minden emberismeretüket latba vetették, hogy őszinteségre bírják azokat, akik titkolni akarnak valamit, együtt éltek, lélegeztek az üggyel, a családtagok fájdalmával, és egy apró papírfecni sem hagyta őket nyugodni, mígnem azzal buktatták le a gyilkost.
Szajki-Vörös Adél és Szajki Péter egy korábbi munkájuk, a 20 perc őszintén című YouTube-sorozat kapcsán ismerték meg az egyik nyomozót, Tóth Ernőt, aki bevezette őket egy különleges baráti társaságba: ahová az ország legnagyobb bűnüldöző koponyái tartoznak. Ahogy megismerkedtek a különleges gondolkodású szaktekintélyekkel és pályafutásuk legemlékezetesebb ügyeivel, a rendezők úgy döntöttek, bemutatják őket a nagyközönségnek is. De hogyan segítette őket az HBO? Erről is kérdeztük Hanka Kastelicovát, az HBO Europe dokumentumfilmekért felelős vezetőjét, és Tereza Bóna Keilová producert.
Az HBO nagy figyelmet fordít a lokális tartalmak gyártására mind a fikciós, mind a dokumentumfilmes műfajban. Mi alapján dől el, hogy egy lokális történetet vagy témát érdemes filmre vinni?
Hanka Kastelicová: Valóban, a helyi tartalom számunkra a legfontosabb. Ugyanis mindig az az első kérdésünk, hogy mi vonzza a helyi közönséget. Természetesen globális márkaként a világ minden tájáról kínálunk tartalmakat, de fontos megmutatnunk az előfizetőinknek, hogy érdekesek az ő témáik és történeteik, és ezeket a tőlünk megszokott magas minőségben, helyi nyelven dolgozzuk fel, az ő alkotóikkal együtt. Nyilván ezekkel a történetekkel sokkal könnyebben lehet érzelmileg azonosulni, magam is közelebb érzem nemcsak a hazám, Csehország, de a lengyel vagy magyar történeteket is. Amikor egy ötletet fontolgatunk, először mindig megbeszéljük a szélesebb helyi csapattal is, jellemzően a prágai irodából dolgozunk, és egyeztetünk például a marketinges és PR-os kollégákkal, illetve a szélesebb budapesti munkatársakkal. Magyarországgal kapcsolatban nekem több tapasztalatom is van, éltem itt öt évig, megtanultam egy kicsit magyarul, így mélyebb benyomásaim vannak. Terezával mindketten nagyon kapcsolódunk a helyi filmipari közösséghez is. Az adatokból tudjuk, hogy a magyarok közül sokan nézik a tartalmainkat, és különösen érdeklődnek a helyi produkciók iránt. Ez az egyik legfontosabb tapasztalatunk. Szeretünk provokatív témákat is feldolgozni, és igyekszünk segíteni a magyar dokumentumfilmeseket abban, hogy európai szintet érjenek el, illetve nagy nemzetközi filmfesztiválokra is eljussanak. Ezek a körülmények mind szerepet játszanak a döntéshozatalban.
Tereza Bóna Keilová: Amikor arról döntöttünk, hogy mi legyen a következő magyarországi produkciónk, számításba vettük, hogy a true crime, mint műfaj nagyon népszerű az egész világon, ebben gondolkodtunk.
Hogyan választottatok ehhez alkotókat?
Hanka Kastelicová: Ők kerestek meg minket. Péter már korábban is készített egy filmet az HBO-nak, még 2010-ben. Ez volt A Pierre Woodman-sztori, de ez még azelőtt történt, hogy én itt dolgoztam volna. Tehát nem ismertem őt személyesen.
A dokumentumfilmeknél nem feltétlenül maga az ötlet a legfontosabb, hanem a hozzáférés. Az ő koncepciójukban az volt különleges, hogy hozzáférést kaphattunk a nyomozók egy exkluzív csoportjához.
A forgatókönyv fejlesztési szakaszában is dolgoztunk együtt, és Adél, Péter és a csapatuk készítettek számunkra néhány próbaanyagot, hogy lássuk, hogyan működnek a kamera előtt a szereplők. Nagyszerű történetmesélőknek tartjuk őket. Mindegyik valami egyedit hoz a sorozatba. Kovács Lajosban például nagy lehetőséget látok, de úgy gondolom, hogy az egész csapattal a jövőben is érdemes lenne tovább dolgozni. Ennek mentén döntöttünk úgy, hogy teljes egészében finanszírozzuk a sorozatot. Nemcsak ez az első magyar produkció, ami globális bemutatót nyer, de egyben az HBO első olyan magyar true crime tartalma, amiről úgy gondoljuk, nemzetközi szinten is érdeklődésre tart számot. Ha az első évad sikeres lesz, akár további ügyeket is feldolgozunk velük.
Mekkora szerepe van a korszaknak a történetben vagy abban, hogy számot tarthat nagyobb közönség figyelmére?
Hanka Kastelicová: A történet visszavisz minket a 90-es évekbe. Az egész térség számára erőteljes időszak volt ez, a nagy változások kora.
Két-három évvel ezelőtt, amikor elkezdtünk dolgozni a projekten, azt éreztük, hogy különösen Kelet-Európában, de általában egész Európában ismét egy nagy változáshoz érkezünk. Mintha a kommunizmus bukása utáni korszak lezárulna, és egy új ciklus kezdődne.
Az idei magyarországi választások is ezt az érzést erősítették meg, ahogyan az is, ami most Szerbiában történik. Meglátjuk a továbbiakat. Mindenesetre ezért is volt izgalmas visszatérni a kilencvenes évekhez. A társadalomban akkor volt egy olyan érzés, hogy mindent szabad, hirtelen kitágult a tér, és ez sok pozitív fejlemény mellett negatívumot is hozott, megnőtt a bűnesetek száma. Igyekeztünk érthetővé tenni a körülményeket azok számára is, akik nem a vasfüggöny környékén éltek, vagy nem éltek még akkor, és megteremteni ezt a hangulatot, a korabeli színeket, atmoszférát.
A táj is szerepet kap, a Viharsarok és az alföldi préri gyönyörű, metaforikus színtere ezeknek a történeteknek. Mennyire befolyásolta a történetmesélést?
Hanka Kastelicová: Igen, véletlenül nagyon érdekes helyszínt választottunk és ki is emeltük a felülről felvett képekkel. Különösen a Magda Marinko-ügy esetében fontos ez a helyszín, hiszen az események közel történtek a délszláv háborúhoz, ami még nagyobb feszültséget ad a történetnek, és egyértelműen befolyásolta a szereplőket.
Tereza Bóna Keilová: Az első történet, a Farkas Helga-ügy esetében emlegettük is azt, hogy itt van a magyar Bermuda-háromszög.
Miért lehet ez izgalmas például az amerikai közönség számára?
Hanka Kastelicová: Hatalmas true crime-rajongói közösség alakult ki. Miért ne ezen a műfajon keresztül mutatnánk meg valamit Magyarországból? Ez talán szórakoztatóbb megközelítés, mint egy társadalmi dokumentumfilm. A nézők egy kicsit megismerhetik az országot, miközben a szereplők pszichológiája és a történet érdekes.
Hanka Kastelicová: A bűnügyek pszichológiai vonatkozásai olyan témák, amelyekhez a világ különböző pontjain élő nézők is könnyen kapcsolódhatnak. Mivel a produkciót teljes egészében mi finanszíroztuk, a globális forgalmazási jogok is a mieink. Úgy gondoltuk, érdemes élni ezzel a lehetőséggel.
A true crime műfajának egyik nehézsége, hogy mennyit mutasson meg, izgalmas legyen, de ne szenzációhajhász. Hogyan gondolkodtok erről az egyensúlyról?
Tereza Bóna Keilová: A true crime-történeteket többféle nézőpontból is el lehet mesélni. Elindulhatunk a bűnüldözők felől, akik az igazságot keresik, de bemutathatjuk az áldozatok vagy az elkövetők szemszögéből is az eseményeket. Mindegyik megközelítésnek vannak előnyei és hátrányai. Fontos volt számunkra, hogy a nyomozókon keresztül mutassuk be a történeteket, mert a folyamat közben szoros kapcsolatot alakítottunk ki velük és így egy igazán személyes perspektívából ismerhettük meg az ügyeket. Közvetlenül részesei voltak az eseteknek és éveket töltöttek az igazság keresésével. Nálunk nagyon fontos az etikus szempont. Az áldozatok szerettei még mindig emlékeznek az elkövetett bűncselekményekre, a történethez tapadó fájdalom nagyon hosszú ideig megmaradhat. Ezért is volt fontos számunkra, hogy érzékenyen és tiszteletteljesen közelítsük meg a történeteket. Azért is erre a két ügyre esett a választásunk, mert úgy éreztük, hogy jogi és etikai szempontból is megfelelő egyensúlyban tudjuk bemutatni őket, miközben mégis izgalmas történeteket mesélhetünk el.
Hanka Kastelicová: A gyártás során nagyon sokat dolgoztunk a történeteken. Nem akartunk felszínesek maradni, hanem igazán mélyre szerettünk volna ásni. Ha ez megvan, az érdekessé teszi a végeredményt az etikai határok megszegése nélkül is. Nekem különösen az tetszik a true crime műfajban, és ebben a sorozatban is, hogy megpróbáltuk a nyomozók gondolkodásmódját bemutatni az elkövetőkkel kapcsolatban. Ez nem is olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik. Nagyon oda kellett figyelnünk arra, hogy ne tegyünk olyan kijelentéseket, amelyek azt sugallják, tudjuk, ki az elkövető. Az igazság valójában nem bizonyított. Például egy olyan egyszerű mondatot sem lehet kimondani, hogy „van egy megérzésem, hogy ő tette”. A megérzés jogi szempontból nem elegendő ok.
Számomra nagyon izgalmas volt látni azt is, hogyan küzdenek meg a kudarcokkal. Hisznek valamiben, de nem mindig tudták bizonyítani az igazukat. Manapság a televízióban szinte minden nap találkozunk rendőrökről szóló történetekkel, amelyekben szinte szuperhősökként tűnnek fel. Ebben a sorozatban viszont azt szerettem, hogy a mi nyomozóink sebezhetők is.
Mennyire tudjátok segíteni a magyar filmeseket, és milyen volt a közös munka?
Tereza Bóna Keilová: Rengeteget dolgoztunk együtt, minden héten egyeztettünk, a forgatási napokról, az előkészületekről, a vágás minden egyes szakaszáról.
Hanka Kastelicová: Ez egy nagyon tudatos munka volt már a forgatókönyv fejlesztésétől kezdve, az elmúlt tizenöt évben is minden egyes filmünk munkálataiban aktívan részt vettünk. Ebben az esetben, mivel a produkciót teljes egészében mi finanszíroztuk, leszámítva az adókedvezményeket, még nagyobb felelősséget jelentett számunkra.
Mit csinál pontosan egy producer? Mi a legfontosabb feladata egy film elkészítése során?
Tereza Bóna Keilová: Tulajdonképpen mindent intéz. A jogászokkal közösen elkészített szerződésektől kezdve a kreatív anyagok áttekintésén és a forgatás előkészítésén át egészen a forgatás alatti folyamatos egyeztetésig. Megnézzük az összes nyersanyagot, előkészítjük a vágást, végigkísérjük a teljes utómunkát, segítünk, véleményezünk. De a mindennapi apróságokkal is foglalkozunk, hogy mikor tartanak szünetet a stábtagok, mit esznek, mi van rajtuk, betegek-e, minden időben elkészül-e. Egy nagyobb produkció során gyakorlatilag a nap 24 órájában, a hét minden napján elérhetők vagyunk.
Hanka Kastelicová: Olyanok vagyunk, mint a projekt szülei. Mert nagyon szeretjük az egészet, végig ott vagyunk a csapattal, de közben arra is ügyelünk, hogy minden megfelelően történjen, jogilag rendben legyen, és senkinek ne okozzunk sérelmet.
Tereza Bóna Keilová:
Számomra olyan ez, mintha vad vizeken navigálnánk egy hajót.
Azt is látni kell, hogy mit jelent a produkció a vállalatnak, a nézőknek, hogyan lesz ez a történet izgalmas és érthető a nemzetközi közönségnek. Mert a végén ez egy termék is.
Mi a legnehezebb ebben a munkában?
Hanka Kastelicová: A jogi engedélyek és jóváhagyások megszerzése. Folyamatosan változnak a szabályozások, ott van például a GDPR is. Ahogy a sorozatban is látható, az archív felvételeken sok mindent el kellett homályosítani. A jogszabályok ráadásul folyamatosan változnak, a személyiségi jogokra vonatkozó magyar szabályozás pedig különösen szigorú. Producerként elsősorban a történet szívével, a tartalommal foglalkozunk, szeretnénk a lehető legtöbbet adni a közönségnek. A jogászokkal viszont időnként kisebb csatákat kell vívnunk, hogy a tartalom nagyszerű és jogilag is kifogástalan legyen. Ehhez nem elég egyszerűen filmesként dolgoznunk: fel kell kutatni és értelmezni a bírósági iratokat, átgondolni, mit és hogyan fogalmazhatunk meg. Ez rengeteg munka.
Miért jó producerként dolgozni?
Hanka Kastelicová: Ez nem munka, hanem küldetés. Ha csak munkaként tekintenénk rá, azt mondanák rólunk, hogy őrültek vagyunk, mert gyakorlatilag a nap 24 órájában rendelkezésre állunk. De mi szeretjük a filmkészítést.
Fontos számunkra, hogy a régiónkat, a kisebb európai országokat is láthatóvá tegyük a nagyvilágban: nagyszerű történeteink vannak, és kiváló történetmesélők vagyunk. Fontosnak tartjuk elősegíteni, hogy a filmjeink sikeresek legyenek, díjakat nyerjenek a fesztiválokon.
Büszkék vagyunk ezekre az eredményekre. A kelet-európai filmművészet nagyköveteként tekintek magamra, beválasztottak az Európai Filmakadémia igazgatótanácsába is, ahol Magyarországot, Szlovákiát és Csehországot képviselem. Ezért is követem különösen szorosan a magyar filmgyártást. Fontos számomra, hogy minden, amin dolgozunk, magas színvonalú és érdekes legyen a nézők számára, valami újat, erőteljeset tudjon mutatni.
