Az állategészségügyi szektorban különösen igaz, hogy a kommunikáció nem elsősorban az értékesítésről, hanem az edukációról szól. A DOGZ Fesztivál ehhez ideális platform: egyrészt releváns kontextust biztosít, másrészt közvetlen elérést nyújt egy nyitott közönséghez, nemcsak a megjelenés lehetőségével, hanem a szakmai előadásokon keresztül is.
Itt a márkák esélyt kapnak a szakértők felvonultatására, ami hitelesítheti a termékeket.
A rendezvényen évek óta szerepel többek között a természetes alapanyagú vitaminokat és étrendkiegészítőket gyártó Natural Pet Care System (NPTS), valamint az innovatív, vényköteles gyógyszereket forgalmazó Zoetis is.
A kapcsolatépítés tere
Az immunerősítőket, komplex vitaminokat forgalmazó Natural Pet Care System üzletpolitikájának alapját a hatóanyagok naponta maximálisan adható dózisa, a természetes összetevők és az állatorvosi háttér adja. Ezenfelül kidolgoztak egy rendszert, amelyben az értékesítés része a menhelyek, az állatvédő és fajtavédő szervezetek támogatása. Egy hasonló rendszerről legutóbb a TOMS cipőmárka kapcsán írtunk.
Éppen ezért különösen fontos számukra az edukáció és a közvetlenebb kapcsolatépítés, hiszen a magasabb minőség és szociális érzékenység is sokkal eredményesebben kommunikálható ilyen formában. Lőwy András, a cég egyik alapítója és szociológusa szerint pedig a DOGZ Fesztiválon nyitott és tudatos kutyatulajdonosokkal találkozhatnak.
A támogatási modell a márka számára is értéket teremt, ezért nevezik önfenntartónak a rendszert:
Akkor viszünk újabb terméket az állatvédő szervezeteknek, ha kapunk visszajelzést. Mivel az érintett helyekre nagyon sok, súlyos állapotú egyed kerül be, az esetükben még hatványozottabban látszik a készítményeink hatása. Ezeket nyilván fel tudjuk arra használni, hogy hitelesítsük a termékeinket
– magyarázza Lőwy András.
Eredményeiknek köszönhetően már egész Európában terjeszkednek, illetve azt is elmondhatják magukról, hogy a bajnok sportoló kutyák is a márka termékeit kapják.
Aktivitásaik a helyszínen
- Szakmai előadások: Dr. Bölcskei Molnár Antal ortopéd specialista, a Dunakeszi Állatkórház orvosa tart előadást a termékek fejlesztéséről, Lőwy András pedig a fenntartható támogatási rendszert mutatja be.
- Személyes tanácsadás: a standnál a látogatók közvetlenül kérdezhetnek Dr. Kárpáti Dalma állatorvostól, és megismerhetik a cég filozófiáját.
- Interaktív elemek: nyereményjátékokkal és szerencsekerékkel várják a gazdikat, illetve a hírlevélre történő feliratkozás előnyeit is bemutatják.
Reklám nélkül elérni a célcsoportot
A Zoetis különleges kihívással küzd: vényköteles állatgyógyszereket gyárt, amelyeket a magyar szabályozás szerint nem ajánlhat a fogyasztóknak, nem reklámozhatja őket.
Számunkra egy ilyen fesztivál egyrészt lehetőség a logó megjelenítésére. A gazdik sokszor úgy adják a gyógyszereinket a kutyáknak, hogy közben nem ismerik fel a márkát, itt szoktak rácsodálkozni. Másrészt itt közvetlen módon beszélgethetünk a gazdikkal, de nem a termékeinkről, hanem a problémáikról
– avat be minket Petróczki Dalma, a vállalat digital marketing coordinatora. Azok az insightok, amelyek a fesztiválon születnek, számukra nagyon értékesek: az állatorvosokat támogatják velük, akik így hatékonyabban tudják segíteni a gazdikat.
A cégnek három fő terápiás területe van, az ízületi gyulladás okozta fájdalom kezelése, a parazitológia és a bőrgyógyászat, így ezekben a témákban kommunikálnak.
Ha az állat szenved, nem tud szólni, de apró jelekből már korán meg lehet állapítani az ízületi gyulladást vagy allergiás bőrgyulladást. Amennyiben ezeket felismeri a tulajdonos, időben az állatorvoshoz fordulhat, mielőtt késő lenne. Tehát az edukációval közvetett módon támogatjuk az értékesítést, habár nemcsak a saját márkánk eladását. De küldetésünknek tartjuk, hogy minél egészségesebbek legyenek az állatok, illetve a legmodernebb és legjobb megoldásokban részesüljenek.
Ezért a fesztiválon a fájdalommenedzsmentre fókuszálnak, például egy kutyapszichológus beszél a gazdákkal arról, milyen viselkedésbeli változások utalhatnak arra, ha egy kutya fájdalommal él. A social médiában is elsősorban az edukációra helyezik a hangsúlyt, közvetlen visszajelzést adnak a kérdésekre, állatorvos által lektorálva a válaszokat.
Aktivitásaik
- Fájdalom-menedzsment: Hirbek Edina kutyapszichológus panelbeszélgetésen és a standnál személyesen mutatja be, hogyan jelezheti a viselkedésváltozás (például agresszió) a kutya fizikai fájdalmát.
- Rehabilitációs tanácsok: egy kutyamasszőr szakember mutatja be a mozgásszervi problémákkal küzdő állatok segítésének lehetőségeit.
- Szakértői jelenlét: saját állatorvosaik válaszolnak a gazdák kérdéseire, segítve a félrevezető információk közötti eligazodást.
Az élmény: a tudás
Mindkét cég hangsúlyozza, hogy egy ilyen fesztivál messze túlmutat a puszta marketingen, lehetőséget nyújtva a bizalomépítésre és a márkaismertség növelésére: nem a terméken, hanem az értéken keresztül. Úgy tűnik, az élményalapú márkaépítés nem mindig a játékokban vagy látványos aktivitásokban valósul meg. Ezeknél a márkáknál az élmény maga a tudás, a felismerés, ami egy számunkra fontos állatra vonatkozik. Ez a fajta kapcsolódás mélyebb és tartósabb, mint egy klasszikus kampány.
A ONE Magyarország támogatásával az első 1000 regisztráló ingyen jöhet fesztiválozni!
Mit kapsz?
- Belépést a DOGZ Fesztiválra
- Hozzáférést az ÖSSZES programhoz
- Egy egész napnyi brutál kutyás élményt
Ne gondolkozz — csapj le itt és most!
Fontos: Az ajánlat visszavonásig, de legkésőbb 2026. április 30-ig érvényes! A regisztráció 1 fő belépésére és a programokon való részvételére jogosít. Ingyenes regisztráció esetén a Szervező a belépő mellé járó DOGZ ajándékokat nem biztosítja (azonban megvásárolhatóak). A helyszínen a jegy vásárlás lehetősége a promóciótól függetlenül biztosított.