Craig Brommer az Adweek House egyik adásában mondta el, hogy marketingigazgatóként hogyan élte meg az American Eagle kampányának negatív visszhangját, miután egyesek náci propagandának nevezték azt.

Az American Eagle a nyáron folyamán mutatta be az amerikai színésznővel, Sydney Sweeney-vel készült reklámját, amely nagy botrányt kavart.

Az első, július 23-án közzétett videóban a színésznő farmert viselve demonstrálta, hogy miért is jó az American Eagle termékeit választani. Két nappal később aztán egy újabb videó érkezett, amelynek a végén Sydney Sweeney Has Great Jeans felirat volt látható – ez verte ki a biztosítékot sokaknál. 

Craig Brommers, az American Eagle marketingigazgatója nemrég az Adweek House egyik adásában beszélt a vitatott kampányról.

Brommers azzal kezdte a beszélgetést, hogy számára még mindig hihetetlen, hogy hónapokkal a megjelenés után még mindig hírértékű volt a reklámjuk, és olyan helyeken beszéltek róla, mint az SNL. Ezután kitért rá, hogy a szerdán debütált reklám pozitív fogadtatása egészen péntekig tartott ki, ami megmutatkozott a részvények árában is, hiszen 20 százalék fölötti emelkedést produkáltak. Hétvégén azonban megváltoztak a közösségi médiában a kampányról alkotott vélemények.

Élénken emlékszem, ahogy vasárnap leültem, ittam egy csésze kávét, megnyitottam a LinkedInt, és először olvastam igazán csúnya kommenteket

– emlékezett vissza Brommers.

A marketingigazgató ezt követően elgondolkodott, hogy mégis honnan indulhatott ez, majd a következő napokban kidolgozták, hogy mit tegyenek.

Olyan volt az első nap, mintha egy párhuzamos univerzumban lennék

– mondta arról, hogy a negatív visszajelzések a hétvége után hétfőn folytatódtak.

Egyes emberek mindenben meglátják a negatív dolgokat

– emelte ki annak kapcsán, hogy a náci párhuzamot csak egyes emberek látták bele a szövegbe, de szerinte valójában a farmernadrágokról szólt a kampány.

A beszélgetés során Brommers arra is kitért, hogy több lap kríziskommunikációs oldalról közelítette meg az esetet. Ennek kifejezetten nem örült, mivel úgy látta, senki sem bízik abban, hogy akár hatásos is lehet az, ha nem reagálnak az "alaptalan vádakra". Ezzel együtt úgy gondolja, máshogy kezelték az esetet, mint ahogy sok cég korábban tette volna. Szerinte 5 éve még könnyen lehet, hogy kirúgták volna őt, a kampányt pedig azonnal leállították volna.

A szakember felhívta a figyelmet, hogy őt személyesen is támadták kritikákkal, amit még elviselt volna, de a csapat fiatal tagjait hasonló atrocitások érték, így figyelniük kellett arra, hogy megfelelően kezeljék a szituációt és a negatív kommentek áradatát.

Az American Eagle azóta újabb kampánnyal jelentkezett, amelyben Travis Kelce, a Kansas City Chiefs amerikaifutball-csapat játékosa kapta a főszerepet, akire különösen nagy figyelem irányul, mióta Taylor Swift párja lett. Brommers szerint már hónapokkal az eljegyzés előtt megvolt a dátum, hogy mikor debütál a reklám, így külön örül annak, hogy az esemény miatt a márkájuk is több figyelmet kapott.

Az újabb kampány videója alatt ugyanakkor nem lehet kommentelni, miközben a Sweeney-reklám esetében a negatív vélemények ellenére sem korlátozták ezt.

Az American Eagle botránya nyomán készült a Gap kampánya, amelyben a KATSEYE nevű lánycsapat szerepelt, ám ez sokkal kisebb médiavisszhangot kapott.