A világszerte elismert kreatívigazgató a LinkedIn-profilján keresztül megosztotta a sikeres szövegíráshoz vezető utat.

Rodd Chant kreatívigazgató előszeretettel osztja meg követőivel a hosszú évek alatt szerzett tapasztalatait és bölcsességeit, ugyanis ő is tudja, hogy egy igazán elhivatott kreatív folyamatosan tanítani szeretné a szakmáját. A világszerte elismert szakember, – aki dolgozott Ausztráliában, Ázsiában és Amerikában is – ezúttal a sikeres szövegíráshoz nyújtott tanácsokat.

A szakember legelső tanácsa az egésznek az alapja: egy jó szöveghez meg kell ismerni a témát. „Ez nyilvánvalónak tűnik, de itt kezdődik az egész. Merülj bele abba a témába, amiről írsz, keresd meg azokat a bizonyos mélyen fekvő aranyrögöket” – írja Chant. A következő tippje, hogy még az egyszerűbb szavakba is életet kell csiholni: „Ne úgy írj, mint egy angol irodalomprofesszor, hacsak nem ők a közönséged.” Fontos, hogy a szöveg széles közönség számára befogadható legyen. Az is lényeges, hogy a közlésre szánt tények ne hangozzanak unalmasnak, hiszen senki nem szeret unatkozni.

A kreatívigazgató is osztja azt a véleményt, amit sokan mások is: „a kevesebb néha több”. A rövid, lényegre törő szavak, kifejezések sokat segíthetnek, hiszen még a mesterséges intelligencia sem tart ott, hogy igazán ütős akár egy vagy két szóból álló üzenetet generáljon. A szakember azt is megjegyzi, hogy időnként több szóra van szükség, hiszen van hogy a történetet „szépíteni kell” – ez a játék a mesterség gyakorlása.

Lényeges szempontként az is elhangzik, hogy a headlinera alkotott ötletek időként annyira evidensnek tűnnek, hogy sokszor majdnem a kukában landolnak.

Soha ne vessük el azt, ami túl nyilvánvalónak vagy egyszerűnek tűnik. Inkább fogadjuk el, mint egy hirtelen jött ajándékot.

– fogalmazott a szakember a tapasztalatai alapján.

Rodd Chant a posztjában további tippeket is megfogalmazott, ami a jó szövegíráshoz visz:

  • Gondolkodj vizuálisan, keress szavakat ezekhez a vizuális elemekhez.
  • Amikor ihletet érzel, írj, amikor nem, szerkessz.
  • Gondolkozz úgy, akár egy jó szinkronszínész. Nekik különböző hangsúlyaik, hangszínük, előadásmódjuk van, azt használják éppen, ami a forgatókönyvhöz illik. Ugyanezt kell tenni a szövegírásnál is.
  • Ne eladni akarjál, hanem mesélni. Mesélj el egy történetet, és vidd magaddal az olvasót.
  • Írj úgy, mintha egy barátodnak írnál.
  • Ne félj az üres oldalaktól.
  • Kezdj neki a munkának analóg módon: a tudomány bebizonyította, hogy a kezedből és a tolladból több szó áramlik a papírra, mintha csak a képernyőn gépelnél.
  • Amikor úgy gondolod, hogy van valami jó, vedd le a szövegírói sapkádat, és kérdezd meg magadtól – Hiteles? Megvenném? Érdekel? Szívesen beszélnék erről egy barátomnak? Ha nem tudsz őszintén igent mondani, akkor folytasd tovább.

A teljes poszt az alábbi linken tekinthető meg.

Ha nem akar lemaradni a legfrissebb cikkekről, vagy szívesen hozzászólna a posztokhoz, akkor kövesse a MediaFuture Facebook és LinkedIn oldalát is.

(Borítókép:  Darrin Klimek / Getty Images )

 

Címkék