A HELL a világon egyedülálló módon több országra kiterjedő boxversenyt szervez, amihez nem kisebb nevet tudtak megnyerni maguknak, mint Roy Jones Jr. A projekt létrejöttéről, részleteiről és a jövőbeli tervekről Mádi Tamással, a HELL Energy Promotion ügyvezetőjével és Popovics Adrienn-nel, a HELL marketing igazgatójával beszélgettünk.

Az interjúban többek között szó lesz arról, hogy

  • mi a közös egy energiaitalban és egy küzdősportban
  • hogyan lehet megnyerni egy nemzetközi sztárt egy magyar projekthez
  • a jelentkezők közül milyen szempontok alapján választják ki a versenyzőket
  • csatlakoznak-e még más nagy nevek is a műsorhoz
  • hol lehet majd követni a HELL Boxing Kings-et
  • ez egy egyszeri vagy egy hosszú távú projekt-e?

Azt lehet tudni, hogy a HELL évek óta támogatja a boxot, tehát értjük, hogy miért nem golf versenyt szerveztetek. De érdekelne, hogy mi motivált benneteket arra, hogy egy ilyen nagyszabású versenysorozatot megálmodjatok és létrehozzatok, azon túl, hogy egy ilyen rendezvény bizonyára hatalmas marketing értéket jelent.

Mádi Tamás: Ökölvívó egyesületünk, a HELL Fight Club 2018-ban alakult meg. Azért választottuk a boxot már korábban is, mert az ökölvívás, mint sportág szerintünk a küzdősportok közül az egyik legszebb és szeretnénk, ha újra népszerű és nézett legyen. Míg régebben egy nemzet várta Kokó vagy Madár egy-egy mérkőzését, ma már nem jellemző, hogy óriási tömegek szurkolnának a képernyők előtt a magyar boxolóknak. Pedig a szurkolás összehozza az embereket. Még nekem is van olyan emlékem gyerekkoromból, amikor édesapámmal csak a kemping tévé kíséretében mentünk el horgászni, nehogy lemaradjunk egy-egy fontosabb mérkőzésről. Ma már nem övezi ekkora figyelem a boxot. De ez nem csak itthoni tendencia, a környező, vagy akár a HELL Boxing Kingsben résztvevő országoknál is hasonló a helyzet. Anglián és Amerikán kívül már nem szerveznek látványos gálákat, miközben maga a sportág megérdemelné. Mivel mi tényleg szeretjük a boxot, így nálunk rendszeresen téma is – egy hasonló beszélgetésen jutott eszünkbe ez a projekt, még 2023 októberében.

Popovics Adrienn: Az ötletbe pedig mindenki azonnal beleszeretett, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy még csak március van, és már jócskán benne vagyunk a projekt megvalósításában, már javában zajlanak a castingok.

Mi lehet annak az oka, hogy a box már nem olyan népszerű? Előfordulhat, hogy ez a fajta sport már egyszerűen nem érdekli annyira az embereket?

Tamás: Úgy gondolom, hogy ez a fajta érdektelenség nem az ökölvívásnak szól, sokkal inkább a jó marketing hiányáról mondd el sokat. Elég csak azt nézni, hogy mennyit hallunk mostanában a ketrecharcról, UFC-ről vagy Bellatorról. Erről pedig nem az izgalmasabb mérkőzések tehetnek – számomra például, egy ketrecharcos menet, ami nagyrészt a talajon történik és az ellenfelek szinte birkóznak, kifejezetten unalmas. Viszont ezek a sportágak professzionális marketingtámogatást kapnak. Beleláthatunk a felkészülésekbe, megismerhetjük a karaktereket, remek beharangozó éselőzmény videókat publikálnak róluk. Valószínűleg ezért van az, hogy ezek a küzdősportok jelenleg felkapottabbak, mint az ökölvívás.

Akkor azon túl, hogy a HELL beleáll ebbe a projektbe, és megjelenik, mint márka, ez a versenysorozat részben egy társadalmi célú projektnek is tekinthető? El tudjátok képzelni, hogy egy egész éves aktivitás után majd több gyerek jelentkezik a különböző egyesületekbe?

Tamás: Igen, egyértelműen. Nyilván, fontos a marketing szakmai része, hiszen szeretnénk, hogy egy idő után az ökölvívás a mi márkánkhoz kötődjön. De az elsődleges célok között szerepel a sportág népszerűsítése is. Mondok egy példát: a tavalyi Sztárbox után nagyon konkrétan mérhető volt a változás. Mivel van egy egyesületünk, ezért saját tapasztalatokról is beszélhetünk.. Korábban az volt a jellemző, hogy havi egy-két újonc jelentkezett hozzánk, az RTL produkciója után nagyjából ötven.

A projekthez meg kellett nyernetek magatoknak a Magyar Ökölvívó Szövetséget?

Tamás: A 2024-es évben a HELL a Magyar Ökölvívó Szövetség főszponzora, de már korábban is jó viszonyt ápoltunk velük. Több eseményt is rendeztünk már közösen, például Miskolcon a 99. Magyar Bajnokságot, vagy 2023 decemberében a 100. Papp László Magyar Bajnokságot.

Adrienn: Pontosan. Mivel korábban is támogattuk az ökölvívó gálákat, a kapcsolódás már megvolt. Ahol tehetjük, igyekszünk mindig a sportág mellé állni. Az gondolom, hogy a legutóbbi nagy gálában marketing és kommunikációs szempontból is sokat segítettünk a szövetségnek.. Minden olyan szakmai tudást igyekeztünk átadni, amivel népszerűsíteni tudjuk ezt a kiváló sportágat.

Mi az, amiben viszont az Ökölvívó Szövetség tud támogatni titeket a HELL Boxing Kings esetében?

Tamás: Arra, hogy ez az eseménysorozat sportszakmailag megállja a helyét, nagyon odafigyelünk. Ez azt jelenti, hogy amatőr szabályrendszer szerint indulunk és ahogy haladunk előre a show-val, úgy megyünk át profiba. Mivel amatőr versenyről van szó, a szövetséggel közösen dolgozunk eredményesen együtt. Ez azonban csak az amatőr fázisra igaz, a profi ilyen szempontból egyébként sokkal egyszerűbb.

Ez is egy érdekessége ennek a sportágnak; a megtévesztő megnevezés. Sokan gondolják, hogy az amatőr box alacsonyabb színvonalat képvisel, miközben egyáltalán nem erről van szó, hiszen például olimpiára csak amatőr boxoló mehet. Márpedig annál nagyobb elismerés nincs. Tehát az amatőr nem azt jelenti, hogy könnyebb. Ott van például Mike Tyson, aki amatőrben nem tudott érdemleges sikereket elérni, aztán profi boxban, mondjuk úgy, hogy egészen sokan megismerték a nevét.

Amatőr és profi box közötti különbségek:

A ring a profi ökölvívásban 4,3 és 6,1 méter közötti, az amatőr ökölvívásban pedig 5,9 és 6,1 méter közötti lehet. Az amatőr boxban az összecsapást három menetben vívják, amely egyenként három percig tart, míg a profi boxban kilenctől 12 menetig tart az összecsapás, férfiaknál három, nőknél pedig két percig. Az amatőr küzdelmek során fejvédőre is szükség van. A profi boxnál gyakran nagyobb hangsúlyt fektetnek a védelemre és a taktikai megközelítésre, mivel a meccsek hosszabbak és az ellenfél ütéseinek hatásai súlyosabbak lehetnek. Az amatőr boxnál azonban inkább a pontozásra koncentrálnak, ami miatt az agresszívabb támadások előnyösebbek lehetnek. Profiban a versenyzők mérkőzéseik után fizetést kapnak, gyakran szponzorok támogatják őket. Az amatőrök inkább az olimpiai játékokra és más amatőr versenyekre koncentrálnak.

A projekthez sikerült megnyernetek a boxvilág egyik ikonikus figuráját. Hogy kell ezt elképzelnünk? Kitaláltátok, hogy nektek Roy Jones Jr. lenne a legmegfelelőbb, majd felcsaptátok a telefonszámáért a Google-t? Hogy lesz egy ekkora sztár egy magyarországi kampány arca?

Adrienn: Nagykövet választásnál mindig rengeteget gondolkodunk azon, hogy ki az a személy, akinek a személyisége passzol a márkánkhoz. Igyekszünk olyat választani, aki szakmaiságával és kitartásával érte el az eredményeit. Amikor a HELL Boxing Kingsről beszélgettünk, Roy Jones Jr. neve elég hamar feljött, hiszen ő tényleg a fáradhatatlan és elkötelezett munkájának köszönheti sikereit, ezen felül pedig botránymentes és rendkívül dinamikus a személyisége. A választásunk tehát nem volt nehéz, a menedzserével vettük fel a kapcsolatot.

Tamás: Tényleg fontos volt, hogy olyan embert találjunk, aki a sportkarrierje miatt lett ismert, hogy már a puszta jelenlétével is motiválni tudja a jelentkezőket. Roy Jones Jr. pedig pontosan ilyen. Ő az a boxoló, aki négy súlycsoportban, összesen kilencszeres világbajnok és ő az, akinek sikerült olyan mérkőzést is nyernie, ahol ellenfele meg sem tudta érinteni. Ezért is lett a beceneve az „Érinthetetlen”.

A beharangozó videók forgatásán is „érinthetetlen” volt?

Adrienn: Nem, épp ellenkezőleg. Nagyon közvetlen volt mindenkivel. Amikor a beharangozót forgattuk a kép háttérben volt két fiatal boxoló fiú. A forgatási szünetben nem azt láttuk, hogy Roy leülne és pihenne, hanem tanította a srácokat, foglalkozott velük. Annyira jó volt ezt látni. Ezért örülünk, hogy a HELL Boxing Kings különböző állomásaiban többször is itt lesz velünk, és nagyon büszkék vagyunk, hogy ő is magáénak érzi a projektet.

Rajta kívül lesznek még olyan boxolók, akik az adott országokban a sportág sztárjai?

Tamás: Minden országból lesznek, igen. Itthon például Erdei Zsolt, Kótai Mihály és Bunyós Pityu is csatlakozik a projekthez. Minden országban az adott ország bajnokait, vagy a box világában valamilyen módon ismertté vált embereket is bevontuk, a castingokban már ők is segítenek.

Adrienn: A jelentkezők között több olyan neves boxoló is van, aki jelenleg is versenyzik, és jelentkezett a HELL Boxing Kingsre. Olimpikonok, világ- és Európa-bajnok ökölvívók, jelenleg is aktív ketrecharcosok, karatésok és szumósok is szép számmal jelentkeztek.

Idén két nagy sportrendezvény is lesz; a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság és a párizsi olimpia. Figyelembe vettétek ezeket az eseményeket?

Tamás: Természetesen. Az olimpiát sportszakmailag is figyelembe kellett vennünk, máskülönben versenyzőket veszítettünk volna. Hiszen, ahogy említettük, több hivatásos sportoló is jelentkezett a versenysorozatra. Már az előző év végén bekértük az összes versenynaptárat, hogy azokhoz igazíthassuk a HELL Boxing Kingset. Előfordul, hogy ökölvívó versenyeket néha egyik pillanatról a másikra is kiírnak, ez okozott is némi szervezésbeli nehézséget, de erre is gondoltunk. Az „éles” castingok előtt felépítettünk egy próba casting helyszínt is. Ez fontos volt, hiszen így le tudtuk próbálni a forgatókönyvet még nem „éles” körülmények között. Emellett ez lehetőséget biztosított számunkra, hiszen több versenyző nem tudott volna részt venni a kiírt castingokon, mert különböző külföldi versenyeken vettek részt, azonban a próba casting alkalmas volt számukra, így lehetőséget kaptak hogy megmutassák magukat.

A HELL több mint 60 országban van jelen, a HELL Boxing Kingsben tíz ország szerepel. Az országok kiválasztásánál mi volt a fő szempont?

Adrienn: Kereskedelmi célból fontos volt, hogy olyan országokban fusson a projekt, ahol piacvezető szerepet töltünk be, ezen kívül az is számított, hogy mennyire tudunk kiterjedt marketing tevékenységet folytatni az adott országban, mert vannak a piacaink között olyanok, ahol korlátozzák az energiaitalra vonatkozó hirdetéseket.

Mennyien jelentkeztek és előzetesen hány emberre számítottatok?

Adrienn: Több mint 13 ezer ember jelentkezett, mi előzetesen azt mondtuk, hogy ha ezer ember jelentkezik, boldogok leszünk.

Hogyan oszlik el a jelentkezők aránya?

Adrienn: Amikor elindult a jelentkezés, voltak nagy a különbségek, de a felhívás végére majdnem mindenhonnan ugyanannyi jelentkezőt számoltunk, talán Magyarországon még így is kicsit több volt az érdeklődő, de nem kimagaslóan.

Hány ember lesz, aki kikerül a castingról?

Tamás: 13 ezer emberből körülbelül 2500-at hívunk be a castingra, közülük választunk ki országonként és súlycsoportonként 4 embert, tehát 160 emberrel indul el a show. De azért a castingnál is lesz egy csavar, ugyanis az, hogy a HELL Boxing Kingsben az álmok valóra válnak, az nem csak egy hangzatos marketing szöveg. Az egész projekt eleje óta fontosnak tartjuk a “Rocky-effektust”, azaz, ebben a versenysorozatban előfordulhat az is, hogy valaki az utcáról beesve bajnok lesz. Ezt pedig úgy tudtuk biztosítani, hogy a castingon minden országban súlycsoportonként három embert választunk ki sportszakmai alapokon, az eddig elért eredményeik, illetve a casting során mutatott teljesítményeik alapján. De minden országban lesz egy versenyző, akit az adott ország közönsége szavazhat be. Tehát minden súlycsoportban kiválasztunk kilenc embert, akik közül egyet a közönség szavazatai juttatnak tovább.

Miből áll majd a casting, milyen szempontokat vesztek figyelembe?

Tamás: Sportorvossal kezdjük a válogatást. Biztos vagyok benne, hogy már itt többen ki fognak esni. Utána a jelentkezőknek egy fizikai és ügyességi feladatsoron kell átverekedniük magukat, majd azok, akik itt is megfeleltek, átkerülnek az interjú szobába egy beszélgetésre.

Mennyire számít az, hogy valaki ugyan jó boxoló, de nincs érdekes története?

Adrienn: Alapvetően ez a verseny a tehetségről szól. Az, hogy valakinek “érdekesebb” a sztorija, de kevésbé tehetséges a sportban, nem lehet fontosabb a válogatásnál, hiszen a versenyben nem a történet üti ki az ellenfelet. Mi tényleg a legtehetségesebbeket keressük.

Tamás: Ebben a sportágban majdnem mindenkinek érdekes története van. Sokan rossz körülmények közül érkeznek ebbe a világba, vannak, akiket például egy veszteség irányít a box felé.

A castingról és a selejtezőről utólag láthatunk videókat?

Adrienn: Igen, töltünk majd fel a HELL Boxing Kings weboldalára vágott verziókat, de élő adás ebben a fázisban még nem lesz. Egy magyar stábbal indulunk el minden országba (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Horvátország, Szerbia, Bosznia, Románia, Görögország, Bulgária és Azerbajdzsán), a díszletünkkel egy kamionban – akárcsak egy utazó cirkusz. Az utolsó castingot május 9-én tartjuk.

Tamás: Majd jönnek a selejtezők, amelyekről szintén a weboldalra és a közösségi média platformjainkra töltünk majd fel vágott videókat. Május 17 és 22 között tervezünk egy öt napos versenysorozatot. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy amatőr ökölvívó-világbajnokságot vagy Európa-bajnokságot, azaz futószalagon jönnek a mérkőzések. Fontos kiemelnem, hogy az ilyen jellegű amatőr boxversenyek általában tornatermekben, sportcsarnokokban zajlanak, többek között szerintem ezért sem olyan nézett ez a sport, hiszen a háttérben kilógó bordásfalak és az üres lelátók látványa nem vonzza a nézőket. Mi tudatosan figyeltünk arra is, hogy a selejtezők is nagyon látványos díszletek között történjenek.

A boxolók önállóan készülnek a selejtezőkre?

Tamás: Igen, nincs edzőtábor. Viszont, ahogy az már korábban szóba is került, ebben a sportágban több a hátrányos helyzetű versenyző. Márpedig a selejtező Magyarországon lesz. Éppen ezért arra is odafigyeltünk, hogy a szállását és utazását mind a 160 embernek biztosítsuk, a vesztesek 1000 dollárt, a győztesek 1500 dollárt kapnak fejenként.

A selejtező végén 32 főre szűkül a versenyzők köre. Velük mi történik?

Tamás: Az ő karaktereiket szeretnénk részletesen bemutatni az oldalainkon, hogy mire eljutunk a döntőig, a nézők már ismerjék őket. Majd ősztől vár rájuk 7 darab élő gála – már profi szabályrendszer szerint. Ez azért is volt fontos, mert ezzel a sport lehetséges életútját szeretnénk megmutatni a box iránt érdeklődőknek.

Benne van a pakliban, hogy ebbe a 32-es körbe már bizonyos országok versenyzői egyáltalán nem kerülnek be. Ettől függetlenül a kampány ezekben az országokban is folytatódik?

Igen, főleg azért, mert az élőben közvetített gálák mellé bejön a celeb-box is. Azaz minden ország ismert emberei is megmérettetik magukat.

Az őszi gálák közvetítéseit tehát már élőben lehet követni. De milyen felületeken?

Adrienn: Alapvetően az oldalainkon keresztül, de minden országban tárgyalunk különböző csatornákkal.

Tehát tervben van, hogy a HELL Boxing Kingset tévében lehessen nézni? Magyarországon már van ehhez partner?

Adrienn: Ezt korábban még sehol se említettük, de akkor nektek eláruljuk, hogy az élő gálákat az RTL fogja közvetíteni.

Ha sikeres lesz a műsor, gondolkodtok-e folytatásban?

Egyértelműen ez a terv. Azt szeretnék, és ez a célunk is, hogy ha a jövőben valaki kimondja azt, hogy box, akkor arról mindenkinek a HELL jusson az eszébe.

Címkék