Az IKEA azt mutatja meg, hogy nem kell mindenkinek boldognak lennie egy szpotban, mert a valóságban sok fájdalmas élethelyzet is előfordul, míg Angliában az derült ki, hogy a technológia az AI-jal karöltve néha nagyobb erővel tud hatni az emberekre. Ohio-ból pedig egy olyan kezdeményezést hoztunk, aminek itthon is lenne létjogosultsága.
IKEA-reklám: végre a valóságról
Nagyon érdekes IKEA-kampány fut Svédországban. Az IKEA áruházainak és hirdetéseinek bizonyos élethelyzetekben tud lenni egy fájdalmas színezete: képzeljük el, milyen érzés például egy vetélésen átesett nőnek betévedni a babaosztályra vagy egy boldog, nevetős családot látnia a képeken, szaladgáló gyerekekkel. Az IKEA általában tökéletes és vágyott családi életet mutat be csupa mosolygó, boldog emberrel, ami több alkotót is arra ihletett, hogy eszközként használja a valóság és a vágyak kontrasztjának szívszorító bemutatására. Ilyen Hajdu Szabolcs Bibliothéque Pascal című filmjének zárójelenete vagy Tóth Krisztina Egyszer már nyertem című novellája (amit a Betone podcastján lehet meghallgatni). Ezért is olyan érdekes új, Svédországban futó kampányuk, amelyben többek között a gyászra reagálnak, és így végre nem egy tökéletes világot látunk.
Az IKEA már korábban is igyekezett olyan komoly nehézségekkel járó élethelyzeteket is megjeleníteni, mint a válás és a demencia a Where Life Happens című kampányában. A Made for Life szpotjaiban pedig az élet nehéz történetei finoman és lassan tárulnak fel a csöndes képsorokban, csak egy-két apró, de egyértelmű mozzanatból ismerjük fel a helyzeteket – sokszor fölöslegesnek is érezzük a videóba kúszó, erről szóló szöveget. 11 reklám fut a kampány keretében, köztük könnyedebb témájúak is, amelyek kisebb horderejű, de valós problémákról szólnak. A reklámokat Jakob Marky rendezte, az ügynökség a Try in Oslo.
Real time bőrrák
Belefutottunk egy másik társadalmi célú kampányba, ami technológiai szempontból is figyelemre méltó: olyan hirdetőtáblákról van szó, amelyek valós időben szimulálják a bőrön keletkező napkárosodást, hogy felhívják a figyelmet a melanomás esetek növekvő számára az Egyesült Királyságban.
A hirdetések mesterséges intelligencia által generált képeket mutatnak be a bőr felhólyagosodásáról és égéséről, az átalakulást élő időjárási adatok szabályozzák.
A laza napvédelmi szokások elleni küzdelmet célzó kampány QR-kódokat tartalmaz, amelyek szakértői tanácsokra mutatnak. A melanoma Magyarországon is fontos téma. A Mito a Telekom Hello Szülő számára készített egy szintén szokatlan kampányt, amelyben azt bizonyították, hogy az emberek akkor sem vesznek észre egy magas kockázati besorolású, melanoma-gyanús anyajegyet, ha az ott van az orruk előtt. Több ezer felületen, hirdetésben, reklámban, plakáton, cikkben helyeztek el magas kockázatú bőrelváltozásokat, és csak egyetlen kommentelő jelezte, hogy az illető szereplőnek meg kellene nézetnie magát. Az üzenet az, hogy menjünk el szűrésekre, mert nem fogjuk észrevenni a veszélyes anyajegyeinket.
A brit kampány megbízója a British Skin Foundation, az ügynökség a Wonderhood Studios.
Ideiglenes cukrászda egy nyugdíjas otthonban
Végül, de nem utolsó sorban egy nagyon kedves kezdeményezést mutatunk be, amit akár itthon is meg lehet valósítani. Egy ohioi, süteményeket árusító üzlet, a Lion Cub's Cookies egy szombati napra bezárt, hogy egy helyi nyugdíjas közösségben, az Ohio Living Westminster-Thurber-ben nyisson ki. Az Oszd meg a Meleg Pillanatot című kampány a süteményeken keresztül a valódi kapcsolatokat ünnepelte, miközben beszélgetést indított az idősek magányáról. Nyilván az akciót felhívás előzte meg több platformon, ha pedig valaki kételkedne a sikerben: a bezárás ellenére megduplázták tipikus szombati eladásaikat, a sütik félidőben elfogytak. A küldetés fenntartása érdekében a Lion Cub's limitált kiadású, megosztásra szánt sütit dobott piacra az OSU Korbarát Innovációs Központ javára. Ügynökség: Lüquire.
Ahogy a példák mutatják, egy reklám nemcsak termékeket adhat el, hanem érzékeny társadalmi kérdéseket is felszínre hozhat – fájdalmas tabukat, nehéz szembesüléseket vagy saját hibáinkat. Ha a hirdetések képesek érzelmet kiváltani, párbeszédet indítani és valódi hatást gyakorolni, akkor a láthatóságuk sokkal erőteljesebb.
Az is nagyon érdekes eredményeket produkál, amikor két nagy márka egymásnak feszül. Papp-Váry Árpáddal, a Budapesti Gazdasági Egyetem marketing mesterképzésének vezetőjével néztük meg a történelem legnagyobb márkaháborúit, és a legviccesebb fricskákat is.