Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese a Big Picture konferencián osztotta meg a lineáris RTL, valamint a streaming RTL+ sikereit. A szakember elmondta, hogy komoly stratégiai megfontolás áll a csatorna fejlesztései mögött. Meglátásuk szerint
nem elég a lineáris tévé, hiszen a nézők 26 százaléka ma már nem ebben a formában fogyaszt televíziós tartalmat.
Ugyanakkor ha jó a tartalom, a közönség kész fizetni a szolgáltatásért. Ezt bizonyítja, hogy az RTL+ idén átlépte a 700 ezres előfizetői számot.
Kolosi Péter kiemelte, hogy az RTL+ nem a lineáris RTL digitális verziója, hanem önálló láb. Bár a streaming platform kínálatának egy része összhangban van az RTL műsoraival - a felhasználók például korábban láthatják a csatornára érkező műsorokat - számos tartalom kizárólag az RTL+ platformon érhető el. A médiavállalat célja ugyanis, hogy tartalmai a lehető legszélesebb közönséghez jussanak el, a lineáris televíziózás és a streaming egymásra épülő rendszerén keresztül.
Új műsorok, régi kedvencek
Kolosi Péter elmondta, hogy idén, illetve 2026-ban is számos új tartalom érkezik az RTL-re és az RTL+-ra.
- MOST Wanted - A hajsza: A vadonatúj reality-formátumban 12 celebpáros próbál meg elszökni az üldözőik elől, akik a “Celeb Fegyház és Átnevelő Intézet” falai közül szöktek ki. A Sebestyén Balázs vezetésével készülő reality különlegessége, hogy a forgatás során a lakosság is aktívan alakíthatta a történetet: dönthettek arról, hogy segítik vagy épp feljelentik a menekülő hírességeket.
- Az RTL+ Premium előfizetői a teljes szezonban élvezhetik az UEFA Bajnokok Ligája meccseit. A BL-döntőt 2026. május 30-án az RTL főcsatorna közvetíti a budapesti Puskás Arénából a hazai szurkolókon felül az UEFA együttműködés keretében az egész világ számára.
- Több mint tíz év után elköszönt A Konyhafőnök, de rögtön új gasztroshow érkezik a helyére. Az Éttermek csatájában Rácz Jenő és Sárközi Ákos visszatérnek, és 8-8 fős konyhai csapatot vezetve mérkőznek meg egymással.
- 2026-ban érkezik A legjobb ajánlat Sváby András vezetésével. A műsor – ahol kincset érő régiségek mellett pályakezdő képző- és iparművészek alkotásainak keresnek mecénásokat és új tulajdonosokat már várja a jelentkezőket.
- A 2026-ban jubileumi 10. évadával érkező A mi kis falunk spin-off történetet kap. A nézők a Gyuri című új sorozatban követhetik tovább a városba költözött karakterek életét.
- Befut a Gólkirályság harmadik, egyben befejező évada, és visszatér a közönségkedvenc bűnügyi-vígjáték, A renitens is, és érkezik a Pokoli rokonok újabb évada is.
- Frissített koncepcióval, új zsűrivel és modern látványvilággal visszatér az RTL képernyőjére a Csillag Születik, valamint újabb évaddal érkezik az Álarcos énekes, és jövőre is lesz X-Faktor. Az RTL ezzel a kínálattal erősíti tovább pozícióját a hétvégi nagyszabású, családi szórakoztató műsorok piacán.
- A reality-kínálatban új szériával érkezik a Cápák között és Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban, valamint új formátumok is debütálnak. Tavasszal érkezik a Budapest Luxe az RTL+ Premiumra. A reality olyan ingatlanokat mutat be, amelyek bárhol a világon luxus kategóriába tartoznának, a műsor izgalmát azonban az ingatlanok tulajdonosai és értékesítői adják majd.
- Az idén ősszel új, állandó műsorvezető párosokkal frissült RTL Reggeli: visszatért a képernyőre Ábel Anita és Szujó Zoltán, valamint csatlakozott Jakupcsek Gabriella is, akik mindannyian rutinos, közkedvelt arcai az élő műsorok világának.
- A Zámbó Jimmy életét feldolgozó A Király sikere után ugyanazzal az alkotógárdával készül az RTL+ Premiumra a Birodalom című sorozat, amely a ’90-es évek magyar pornóiparának felemelkedését dolgozza fel Kovács „Kovi” István pályafutásán keresztül, akit Takács Zalán alakít majd. A fikciós sorozatot a Meztelen igazság című dokumentumfilm egészíti ki, amely archív felvételekkel és a korszak szereplőinek vallomásaival mutatja be az iparág történetét.
Kolosi Péter a Big Picture konferencián tartott előadásában hangsúlyozta: az RTL stratégiájának alapja továbbra is a lineáris elérés, amelyre a digitális növekedés is épül. Ám a cél már a lehető legszélesebb elérés.