Adam Mosseri, az Instagram vezetője bejelentette, hogy több változás is érkezik a következő hetekben a platformra, ami érinti az alkalmazás felépítését és tartalmait is.

Az Instagram bejelentette együttműködését több alkotóval, mint Tyler, The Creator, Rosalía, Fred Again.., Nadia Lee Cohen, Cole Bennett, Clint 419 és Slawn. Emellett több, a felhasználók számára jelentős változás érkezik a platformra.

A fent említett alkotókkal egy sor rövid videó készül majd, amelyekben munkájukról, kreatív folyamataikról beszélnek majd, hogy a kezdő tartalomgyártók számára inspirációval szolgáljanak, és megmutassák, mindenki elkezdte valahol. Azonban ez csak a kezdet, a platformnak több terve is van a kreatív művészekkel, de a kisfilmeken kívül egyelőre csak egy projektet lepleztek le. Ez nem más, mint a Rosalía spanyol énekes és dalszerző által készített, saját kézírása által inspirált új betűtípus, ami a sztorikban és Reelsekben egyaránt használható lesz.

A tartalmak terén is lesznek változások: ugyan már eddig is kiválaszthattuk, hogy egy sztorit csak barátok, vagy adott emberek lássanak, a jövőben egy rejtett posztolás funkció is elérhető lesz. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bejegyezéseket bár mindenki láthatja a posztoló profilján, az nem kerül ki a feedbe. Sőt, a profilon található grid – vagyis a rácsos elrendezés – is variálható lesz, így már nem feltétlen időrendi sorrendben láthatjuk majd a posztokat a profilokon, hanem úgy ahogy azt a felhasználó sorrendbe rakta. Ezzel az újítással talán nyugdíjazzák a grid tervező applikációkat, hiszen így már teljesen értelmüket vesztik.

A trials reels is elérhető lett széles körben. Ez a funkció arra jó, hogy megmutassa a videókat olyan felhasználóknak is, akik nem kövezik a posztoló profilját, így visszajelzést ad arról, hogy saját közönségének vajon tetszik-e az elkészült tartalom. Ezt a funkciót 400 ezer felhasználónál már tesztelték, a végeredmény pedig az volt, hogy 40%-a gyakrabban kezdtek reels videót posztolni. De más pozitív hatást is érzékeltek, ugyanis az így kikerült videók esetében 80%-kal nőtt a nem követő profilok elérése.

Nagy hangsúlyt kap továbbá az Instagram szerkesztő appja, az Edits is, ami új funkcióval gazdagodik, mint például a restyle tool, ami AI segítségével segít újradizájnolni a videó kinézetét.

Mindezek mellett az Instagram elindította Drafts névre keresztelt programját, ahol fiatal, kezdő kreatív művészek és tartalomgyártók kapnak szakmai és anyagi támogatást a cégtől. Az első támogatott alkotók közt van Sailorr, Tyrell Hampton, Young Emperors, és Jake Fleming is. A platform célja, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a kreativitásra, valamint arra, hogy a megszokott közegből kilépve, kísérletezve érdemes alkotni.