Április 4-én került mozikba a rendszerváltás körüli időszakot megidéző Kék Pelikan című animációs film. A bemutató részeként a filmet forgalmazó JUNO11 Distribution életre keltette a kilencvenes évek és az ezredforduló ikonikus programmagazinját.
Talán már sokaknak megkoptak az emlékei arról, milyen volt, amikor még nem az internet mindent átszövő hálójában kutattunk programok után. Az ezredforduló gyermekei pedig már csak egészen aprócska szeletet kaptak a nyomtatott programfüzetek élményéből. Azonban még én sem felejtettem el egészen, ahogy ott állok nyolcévesen a mozi előterében, és nézegetem a Pesti Est legújabb számát. Mondhat bárki bármit, de a friss papírlapok illata a lapozgatással együtt már önmagában egy szeánsznak számított. Az a rengeteg program egyetlen füzetbe zárva pedig csak a hab volt a tortán. Most újra elsiklott a nosztalgia vonat: A retro pillanatok margójára az ikonikus lap, a Pesti Est egyetlen alkalommal újra megjelent nyomtatásban.
A megjelenés fő oka az április 4-én a mozikba érkezett, a rendszerváltás idején játszódó Kék Pelikan, amely Csáki László első animációs filmje. A premier apropójából a filmet forgalmazó JUNO11 Distribution keltette életre a legendás programmagazint – amit ráadásul a Pesti Est eredeti szerkesztőse készített.
A Kék Pelikan az első olyan egész estés animációs film, amely a közelmúlt magyarországi történelmét idézi meg fanyar humorral és dokumentarista eszközökkel. A rajzanimációs film az amerikai indie filmek stílusában, művészi igényességgel készül. A késő nyolcvanas, kora kilencvenes évek szabadságmámora, a rendszerváltozás idejének várakozással teli hangulata jelenik meg Csáki László fanyar humorú, erős és jellegzetes képi világú animációjában. A rendező éveken át készített interjúkat olyanokkal, akiknek az életére sorsfordító hatással volt a kék Pelikan indigóval írt, hamisított vonatjegyekkel történő nemzetközi utazás.
– olvasható a JUNO11 Distribution oldalán.
A lap 1992-ben indult Budapesten három gimnazista, Lang András, Melis András és Müller Miklós ötletének nyomán, hogy a virágzó kulturális élet hírei ingyen juthassanak el közönséghez. Az első szám egyébként fekete-fehér formában jelent meg, a lap 1996-ban váltott színes formátumra.
AZ UNDERGROUND ALAPlapja
A megjelenéssel kapcsolatban Galambos Attila, egykori főszerkesztő – aki az új kiadásért is felelt – és Melis András, egykori alapító is nyilatkozott MediaFuture-nek.
Ez a programmagazin a maga idejében nagyon fontos volt, hiszen azok közé a sarokpontok közé tartozott, amik akkoriban megalapozták a magyar undergroundot. Szerintem az ekkori fiatal nemzedéknek négy meghatározó pontja volt: a Sziget Fesztivál, a Tilos Rádió, a Magyar Narancs és a Pesti Est. Alapító tulajdonosként érdekes volt látni, hogy a lap újra megjelent, de egyben nagyon megható is, hogy ennyire megmozgatja az embereket és rögtön megidézi a fiatalságukat
– mesélt Melis András.
Galambos Attila szerint a Pesti Est anno rengeteg új kulturális eseménynek, klubnak, bejáratott sajtónak lett a közös csatornája, így egy olyan kulturális szcéna is lehetőséget kapott a megmutatkozásra, ami addig nem tudott.
Volt egy mondás is ehhez kapcsolódóan: Ha van egy kulturális esemény, annak a Pesti Estben van a helye. Az akkori fiataloknak nagyon fontos preferencia volt, hogy nem csak egy érzés, de egy megfogadó dolog is kapcsolódott ehhez. Bár a mostani lapszámot nagyon fárasztó volt összerakni, hiszen nem álltak a rendelkezésünkre a technikai feltételek és az elkészítés rengeteg kézi munkával járt, most mégis óriási érzés újra találkozni a Pesti Esttel. Húsz egykori munkatárs vett részt a munkafolyamatban – mindenki egyből igent mondott az ötletre. És végül egy profi színvonalú kiadás született.
A friss, ropogós számot a budapesti szórakozóhelyeken és mozikban lehet elérni, illetve a Wolt Marketen ingyen megrendelhető. Ráadásul április 5-én a Cinema City Mammut moziban a film vetítését követően a szerkesztőséggel és a Kék Pelikán rendezőjével Csáki Lászlóval is tartanak egy beszélgetést a lapszám születésének ötletéről.