New York város polgármestere, Eric Adams bejelentette, hogy pert indítottak több közösségi médiaplatform ellen, mert állításuk szerint ezek használata hozzájárul a fiatalok mentális egészségének romlásához.

2024. február 14-én Eric Adams, New York polgármestere bejelentette, hogy pert indítottak több közösségi médiaplatform ellen, mert azok használata hozzájárul a fiatalok mentális egészségének leromlásához – írta meg a Hindustan Times.

A kaliforniai bírósághoz benyújtott kereset a TikTokot, az Instagramot, a Facebookot (Meta), a Snapchatet és a YouTube-ot vádolja azzal, hogy káros hatással vannak a gyerekekre, továbbá „szándékosan veszik rá és teszik függővé a fiatalokat a közösségi média használatára.” 

Az elmúlt hónapokban számos iskolai körzetben indítottak pert a gyerekek miatt a vállalatokkal szemben, a közösségi médiát felügyelő szabályozó testületek pedig a gyerekek védelme érdekében szigorúbb követelményeket fogalmaztak meg a szolgáltatókkal szemben. New York város ugyanis állítólag évente több mint 100 millió dollárt költ a fiatalok mentális egészségügyi programjaira. A kialakult helyzetet azzal indokolták, hogy a közösségi platformok függőséget okoznak, ezáltal az onnan érkező káros tartalmak megállás nélkül áramlanak a fiatalokra.

Eric Adams ugyan elismeri, hogy New York „az innovációra és a technológiára épül", azonban határozott véleménye az, hogy ezek a közösségi médiaplatformok veszélyeztetik a fiatalok mentális egészségét.

A polgármester egy X bejegyzésben tette közzé a per elindítását, melyben azt írta:

Ma bátor lépést teszünk, hogy felelősségre vonjuk ezeket a vállalatokat, mert a gyermekeink, a családjaink és a jövőnk fontosabb a profitnál.

 Sylvia O. Hinds-Radix vállalati jogtanácsos szintén elkeserítőnek ítélte a helyzetet és szomorúnak tartja, hogy ezek a nagy cégek, inkább a profitot választják, mint hogy segítsenek a gyermekek mentális egészségének megőrzésében. Emellett James Letitia, New York-i főügyész is támogatta a New York-i polgármester kezdeményezését, amely felelősségre vonná ezeket a vállalatokat, amiért közösségi oldalaik működési elvével „célzottan manipulálják és függővé teszik a gyerekeket és a tizenéveseket".

 A per kezdeményezői több pontot is megfogalmaztak, amelyekkel a cégeket vádolják. Ilyen többek között, hogy a reakciógombokkal szerencsejátékhoz hasonló függőséget alakítanak ki, illetve folyamatosan manipulálják a felhasználókat arra, hogy aktívan legyenek jelen a közösségi oldalakon. Emellett folyamatosan értesítik a felhasználókat az újabb történésekre, hogy újra és újra visszatérjenek a platformokra. A statisztikák is megerősítik a nyugtalanító állapotokat, amelyek szerint az országban a 13-17 éves gyerekek egyharmada szinte megállás nélkül használja a közösségi médiát.

Nem ez az első alkalom, hogy az Adams-kormányzat lépéseket tesz a fiatalok mentális egészségügyi válságának kezelése érdekében. New York polgármestere 2023-ban például elindította a TeenSpace-t, ami egy ingyenes mentális egészséget támogató program, amely a 13-17 éves New York-i tinédzserek számára elérhető.

New York polgármesterének indítványára a Google is reagált. A cég szóvivője cáfolta a vádakat. A vállalat azt állítja, hogy munkájuk alapvető ismérve az „egészségesebb online élmény” szolgáltatása a felhasználók számára. Múlt hónapban azonban Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója a szenátus előtt elnézést kért az emberektől a közösségi média gyerekekre kifejtett kártékony hatásai miatt.

(Borítókép: Michael M. Santiago/ Getty Images)

Címkék