A Miami Dolphins és a Kansas City Chiefs szombati wild card mérkőzése rekordot döntött, és az NFL történetének legtöbbet streamelt meccse lett: Körülbelül 23 millióan nézték Peacockon.

Az NFL-t nem kevés kritika érte, amiért a szombati Miami Dolphins és Kansas City Chiefs mérkőzést kizárólag streaming platformon közvetítették, ugyanis ez volt az első olyan rájátszás meccs, amely kizárólag ilyen formában volt elérhető. A sok kritika ellenére viszont rekord született, ugyanis korábban soha nem néztek ennyien NFL mérkőzést streaming felületen.

Bár a Miamiban és Kansasban élők ingyenesen érhették el az adást, rajtuk kívül csak a Peacock-előfizetéssel rendelkezők nézhették a mérkőzést, ami több szempontból is sokat várt meccs volt.

  • Egyrészt a szombat esti meccset extrém hidegben játszották – ez volt az NFL történetének negyedik leghidegebb mérkőzése.
  • Másrészt a rájátszás meccseket amúgy is nagyobb figyelem kíséri, olyanok is előszeretettel nézik ezeket a mérkőzéseket, akik az alapszakaszt nem követik.
  • Illetve (akármennyire is abszurd), harmadik szempontnak az is betudható, hogy a Chiefs egyik sztárjátékosa, Travis Kelce épp Taylor Swifttel randizik, és mivel az énekesnő rendszeresen ellátogat szerelmének a mérkőzéseire, így olyan emberek figyelmét is felkeltette az NFL, akik korábban nem szívesen néztek semmiféle sportot – ahogy valószínűleg most is csak kedvenc énekesnőjük felbukkanásának reményében indították el a közvetítést.

Végül szombat este a kétszeres Super Bowl győztes Patrick Mahomes 26–7-es győzelemre vezette a Kansas City Chiefs csapatát a Miami Dolphins ellen. A mérkőzést élőben több mint 71 ezer ember követte, online pedig 23 millióan nézték a meccset – az NBC tájékoztatása szerint.

Nem elég, hogy ez az adás lett az Egyesült Államok történetének legnagyobb elérésű élő közvetítése streaming felületen, ez az esemény az internethasználatot nézve is történelmi pillanatnak számított, ugyanis Amerikában a teljes netforgalom 30 százalékát ennek az egy meccsnek a streamelése tette ki.

A korábbi NFL–rekord az egy meccs alatti streaming–nézettséget vizsgálva a tavaly novemberi Dallas Cowboys – Seattle Seahawks mérkőzés volt, amit a Prime Video közvetített, és körülbelül 15,26 millióan követtek élőben. A Peacock korábban 2023. december 23-án a Los Angeles Chargers és a Buffalo Bills közötti alapszakasz meccset streamelte. Az a mérkőzés 7,3 millió nézőt vonzott, a negyedik negyedben 8,4 milliós átlagnézőszámmal.

A Peacock vezetőségében azonban nem csak a nézőszám alapján ítélik meg azt est sikerességét. A The Athletic szerint a Peacock 110 millió dollárt fizetett az NFL-nek a mérkőzés közvetítéséért. Rick Cordella, az NBC Sports elnöke – aki egyben a Peacock sportért felelős vezetője is –, azt nyilatkozta, hogy a stream sikerét elsősorban a produkció minősége alapján fogja megítélni, illetve azt is vizsgálni fogják, hogy hány új előfizetést regisztráltak, illetve az előfizetők közül mennyien követték élőben a meccset.

Hogy a szombat esti mérkőzés közvetítése végül beváltotta-e a streaming platform hozzá fűzött reményeit, arról még nem adtak ki nyilatkozatot, viszont bíztató tény, hogy múlt héten a Peacocknak 30 millió előfizetője volt, ami 75 százalékkal több, mint amit egy évvel korábban számoltak – igaz, pénteken 50 százalékos kedvezménnyel lehetett új előfizetést regisztrálni a platformon.

(Borítókép: David Eulitt / Getty Images)

Címkék