Az Indamedia Network korábbi portfólió igazgatója január 1-től tölti be az új pozíciót.

Abonyi Bernadett szakmai pályafutása során mindig is a digitális média területén dolgozott. Csaknem két évtizede, 2007 óta erősíti szakértelmével az Indamedia csoportot, 2018 és 2022 között az Indamedia Sales ügyvezetője volt, ezt követően portfólió igazgatói megbízatást kapott. Az elmúlt évben aktív szerepet vállalt az integrációs projektek sikeres megvalósításában, új termékek fejlesztésében és piaci bevezetésében, valamint a cégcsoport 2023-ban alapított kereskedőházának, a We Love Budapest csoport hirdetés-értékesítését is ellátó, DN Sales House üzleti stratégiájának kidolgozásában.

Detti a cégcsoport működését, fejlesztési irányait és mindennapjait is alapvetően meghatározó feladatokkal és projektekkel foglalkozott az utóbbi hónapokban, hatékonyan támogatva a munkámat. Kinevezésével az volt a célunk, hogy pozíciója még pontosabban lefedje és definiálja azt a fontos munkakört, amit végzett és végez a jövőben az Indamediánál és a médiapiacon. Ahogy eddig is, nagyban számítunk rá üzleti terveink és fejlesztési céljaink megvalósításában

– mondta Ziegler Gábor, az Indamedia Network Zrt. vezérigazgatója.

Abonyi Bernadett vezérigazgató-helyettesként stratégiai szintű projektek koordinálása mellett továbbra is ellátja az üzletfejlesztési feladatok irányítását, valamint tagja marad a DN Sales House és az Index igazgatótanácsának.

Rendkívül megtisztelő számomra a felkérés és a bizalom. A továbbiakban is azt a munkát kívánom támogatni, ami hosszú távon garantálja a cégcsoport szakmai és üzleti sikerességét. Fontosnak tartom, hogy megőrizzük rugalmasságunkat és alkalmazkodóképességünket, hogy gyorsan tudjunk reagálni a piaci környezet változásaira. Örülök, hogy olyan magasan képzett és tapasztalt szakemberekkel dolgozhatok egy csapatban, akikkel tudom, hogy kitűzött céljaink megvalósíthatók, valamint biztosítható, hogy partnereinknek és - kiadványainkon, konferenciáinkon keresztül - közönségünknek is folyamatosan magas színvonalú szolgáltatást nyújtsunk

– mondta kinevezése kapcsán Abonyi Bernadett.

(Forrás/Borítókép: Indamedia)

Címkék