A lineáris tévécsatornákon futó hirdetések könnyen elveszhetnek a szpotok tengerében, hiszen egy-egy reklámblokkban tucatnyi kampányt jelenítenek meg. Ilyenkor pedig fontos, hogy valami egyedivel – humorossal, meghökkentővel vagy aranyossal – hívják fel a nézők figyelmét arra, hogy érdemes a képernyőre figyelni. A Baba egy kedves esti történet bemutatásával igyekszik átadni termékének fő üzenetét.
A Baba idén áprilisban a VML ügynökséggel együttmáködve indította el az „Annyira te vagy!” platform új kampányát, ami a családok esti készülődéseihez köthető káosz kedves oldalát mutatja be. Bár nehezen elképzelhető, hogy az esti órákban egy család olyan könnyeden készül a másnapra, mint a Baba reklámfilmjeiben, a lényeg nem is ez, hanem az, hogy miként szólítják meg a nézőket.
A kampány nem egy, hanem három különböző, 30 másodperces reklámból áll, melyek a család egy-egy tagjának szemüvegén keresztül mutatják be, mi is történik a fürdőszobában. Az egyes szpotok végén pedig az adott karakterhez köthető illat látható; az édesanya esetében málna és rózsafa, az édesapa esetében vadszeder és gyömbér, míg a kisgyerek esetében a lanolinos változat.
A fenti videón túl még két további reklám meséli el a nézőknek a család esti rutinját, amelyekben az apa, illetve a kisebb gyermek szemszögéből láthatjuk ugyanezt a történetet. Így kiderül, hogy míg a szülők szerint nagylányuk szeret énekelni, addig a kisöcs szerint sikít, mint egy szellem. Az édesanya otthoni wellnessnek tekinti a fürdőszobát, kisfia szerint pedig szuperhős maszkot visel. Az édesapa pedig, aki fia szerint a legerősebb ember a világon, csak szeret rágyúrni a másnapra.
A szlogen kicsit retróra sikeredett, ám a márka 100 éves múltjához tökéletesen passzol, az üzenete pedig egyértelmű: mindegy is, hogy ki hogyan végzi az esti fürdést, a lényeg, hogy élvezze.
Fontos kiemelni, hogy a márka azzal, hogy rögtön három reklámot készített, csökkentette annak az esélyét, hogy a nézők hamar ráunjanak. Ráadásul két szpot megnézése után talán kíváncsivá is válnak, hogy vajon készült-e még további reklám a többi családtaggal. A kérdés már csak az, hogy néhány kedves történet képes-e meggyőzni a fogyasztókat?
Reklámítélet: Szerinted működik a Baba reklámja? Szavazz!
Ha szívesen szavazol, nézd meg a Pöttyös pörgős reklámját is!