A nemrég lezajlott amerikai elnökválasztás kapcsán összegyűjtöttünk néhány olyan kampánytanácsadót és kommunikációs szakembert, aki ötleteivel nagy hatást gyakorolt a politikai kommunikációra.
Amos Kendall (1789–1869)
Amos Kendall neve a legtöbb amerikai számára sem cseng ismerősen, pedig az egyik első olyan kommunikációs szakember volt, aki cikkekkel és a sajtó erejével támogatta a jelöltet. Újságírói, írói képességeinek és kiterjedt politikai kapcsolatainak segítségével azon dolgozott, hogy a Demokrata Párt országos befolyását, majd Andrew Jackson imázsát építse. Nagy szerep jutott neki abban, hogy az elnökjelölt megnyerte az 1828-as elnökválasztást, amelyben mint „a nép gyermeke“ tűnt fel, és a hasonló "átlagemberek" szavazataira hajtott, határozottan szembehelyezkedve az elittel, amely szerinte figyelmen kívül hagyta az állampolgárok érdekeit.
1830-ban Jackson támogatói megszerezték a Washington Globe című újságot, amely a Jackson-kormányzat szócsöve lett Kendall irányításával, aki Jackson unokaöccsét, Francis Preston Blairt bízta meg a főszerkesztői pozícióval. Blair és Kendall is tagja lett Jackson „konyhai“ tanácsadó „kabinetjének“, melynek utóbbi lett a legbefolyásosabb képviselője.
Kendall volt az, aki Jacksonnak a kormányzásról és a nemzetpolitikáról szóló gondolataiból "polírozott szövegeket" alkotott, és kormányzati nyilatkozatokká, újságcikkekké alakította át azokat a Globe hasábjaira. Szintén ő fogalmazta meg Jackson kongresszushoz intézett éves üzeneteinek nagy részét, itt már az "értelmiségi elnök" imázsát erősítve.
Mark Hanna (1837–1904)
Mark Hanna clevelandi szén- és vasipari vállalkozó John D. Rockefeller olajmágnás barátja volt, aki tevékenységét bankokkal, a közlekedéssel és kiadóvállalatokkal bővítette. Úgy vélte, hogy az üzletmenetnek a republikánus elnökség tenné a legjobbat. Már az 1880-as években kampányolni kezdett a cégtulajdonosok körében, hogy megnyerje őket egy ígéretes jelöltnek, akit az ohiói kongresszusi képviselő, William McKinley személyében látott.
Az 1896-os választási kampányra Hanna végül azóta is rekordnak számító 3 millió 500 ezer dolláros összegett szerzett, amivel 20:1 arányban "költötte túl" a demokrata ellenfelet, William Jennings Bryant. Ezzel egyben megalapozta a nagy kampánytámogatások hagyományát. 1400 fizetett alkalmazott szórta a röpiratok millióit, amelyek folyamatos jólétet ígértek McKinley elnöksége alatt, miközben Bryant vonatos kampányútjának megállóin plakátok és a propaganda folyamatos áradata kísérte. Hanna hatékonyan kihasználta a korszak sajtóját, és gondoskodott arról, hogy a McKinley-ről készült riportok és fotók elérjenek a választókhoz.
Az elnökjelölt többek között az úgynevezett "verandakampányról" vált híressé: Bryannel ellentétben nem indult országjáró körútra, hanem saját házánál tartott beszédeket, így az érdeklődőket szállították hozzá. Ez a stratégia segített abban, hogy McKinley megőrizze a „méltóságteljes” jelölt imázsát, aki a stabilitást és a konzervatív értékeket képviseli.
Louis Howe (1871–1936)
Louis Howe Franklin D. Roosevelt közeli barátjaként és tanácsadójaként nagy szerepet játszott a politikus felemelkedésében, illetve egyes vélemények szerint a kandalló melletti beszélgetések ötletének megszületésében is, ahol az elnök a rádióban, a sajtó torzításai nélkül számolt be a polgároknak a nagy gazdasági válság fejleményeiről. A rádióüzenetek segítségével közvetlenebb kapcsolatot igyekezett kialakítani a választókkal, és azok megteremtették a modern, „elérhető és közvetlen vezető” képét.
Howe és Roosevelt 1911-ben találkoztak, amikor a szakember újságíróként tudósított a szenátori kampányról. Később politikai stratéga lett, aki a kezdetektől fogva hitt abban, hogy Rooseveltből amerikai elnök lehet, és mindent meg is tett azért, hogy a politikus elérje célját. Howe felügyelte Roosevelt New York-i szenátusi kampányát, tanácsadóként és kampánymenedzserként tevékenykedett 1920-as alelnökjelöltsége idején. Miután Roosevelt 1921-ben elkapta a poliovírust, Howe lett nyilvános képviselője, aki felépülése alatt életben tartotta politikai karrierjét. Ő szervezte meg Roosevelt 1924-es kongresszusi beszédét is, és megalapozta 1932-es elsöprő elnökválasztási győzelmét.
Roosevelt feleségét, Eleanort is segítette tanácsaival, és arra bátorította, hogy vállaljon aktív szerepet a politikában. Bemutatta őt különböző női csoportoknak, illetve felkészítette a nyilvános beszédre. Eleanor később az egyik legnagyobb hatású embernek nevezte őt az életében. Roosevelt titkáraként részt vett a New Deal bizonyos korai programjainak kidolgozásában is, azonban nem sokkal az elnök megválasztása után megbetegedett, és még az első ciklusa vége előtt életét vesztette.
Ekkor azonban egy másik stratégia is teret nyert, a levélírás és -fogadás, amely fontos eszköz volt a szavazókkal való, személyes jellegű kapcsolattartásban. Ezáltal betekintést lehetett nyerni a közvélemény alakulásába is.
Lee Atwater (1951–1991)
Lee Atwater elsősorban nem pozitív tetteiről volt híres, negatív kampánytaktikáival és az ellenfelek lejáratásával írta be magát a történelembe. A legtöbben Ronald Reagen és George Bush '80-as évekbeli kampányai kapcsán ismerhették meg. Politikai karrierjét igen fiatalon, a '70-es évek elején kezdte, 1973-74-ben a konzervatív egyetemisták országos szervezetének igazgatója volt, majd saját politikai tanácsadó céget alapított Dél-Karolinában, amelyen keresztül számos helyi republikánus képviselőjelölt kampányát irányította. 1980-ban azzal segített Ronald Reagannek megnyerni a republikánus elnökválasztási előválasztást Dél-Karolinában, hogy hamisan jellemezte riválisát, George Busht a fegyvertartás szabályozásának nagy támogatójaként.
Reagan 1980-as elnökké választását követően Atwater a Fehér Ház politikai igazgatóhelyettese, 1984-ben pedig az elnök újraválasztási kampányának helyettes vezetője lett. Az 1988-as elnökválasztás során azonban már Bush kampányigazgatójaként folytatta lejáratókampányát a demokrata jelölt, Michael Dukakis massachusettsi kormányzó ellen, akit hazafiatlannak és a bűnözéssel szemben gyengekezűnek mutatott be. Ehhez felhasználta egy gyilkosságért elítélt színesbőrű bűnelkövető, Willie Horton esetét, aki engedélyezett eltávozása alatt további bűncselekményeket követett el. Dukakis ugyanis az engedélyezett eltávozások támogatója volt. A kampány rasszista felhangjai miatt sokan bírálták Atwatert és Busht is, de végül a politikus megnyerte a választást.