Ricky Gervais az egyetlen általa ismert módon – a komédián keresztül – hódította meg a marketing szakmát.

Szokták mondani, hogy a negatív reklám is reklám. Hát még a direkt negatív!

Ricky Gervais 2023 végén bevásárolta magát a szesziparba, ugyanis létrehozta saját vodkamárkáját, a Dutch Barnt. A komikus egy X-posztban jelezte, hogy annyi pénze a brandnek még nincs, hogy költséges és látványos hirdetéseket gyártsanak a termékről, ezért egyelőre marad a közösségi médiánál. Arra biztatta követőit, hogy osszák meg oda gyártott videóit, illetve reagáljanak rá, hogy ezzel is segítsék őt a munkában.

Az íráshoz első reklámfilmjét is publikálta, ami minden írott és íratlan reklám szabályt megszeg, de pont ettől a direkt trollkodástól működik.

A színész egy túlságosan fehér, dimenzió nélküli térben ül egy asztalnál, amin semmi más nem szerepel, csak egy üveg Dutch Barn vodka. Mellette fehér köpenyben, arcán a legolcsóbb ragasztott kamubajusszal áll egy férfi, akit Gervais mint orvost mutat be, majd gyorsan tisztázza, hogy mivel ez egy hirdetés, a férfi nem igazi orvos, csupán egy színész, tehát végülis annyira doktor, mint George Clooney volt a Vészhelyzetben.

A bemutatás után pedig a „doktor színész” sorolni kezdi, hogy az alkohol miért ártalmas, milyen egészségügyi problémákat okoz és miért nem ajánlott a fogyasztása, majd a felsorolás végén Gervais nemes egyszerűséggel rámutat a vodkára.

Ez volt az első kisfilm, ami elnyerte a nézők tetszését, és eleget téve a humorista kérésének sokan tovább is osztották, így a következő – hasonló minőségű – reklámban Gervais már azzal nyit, hogy az ő vodkája az Egyesült Királyság legkeresettebb márkája, amit ezúton is nagyon köszön.

Ám visszautalt arra, hogy az alkohol továbbra is káros, illetve aki nem engedheti meg magának a Dutch Barnt, az vásároljon Smirnoff vodkát, mert az olcsóbb.

Tehát Gervais felmérte erőforrásait, és ahhoz a fegyverhez nyúlt, amihez a legjobban ért: a humorhoz Ezzel pedig egyből célba is talált kis költségvetésű, de annál viccesebb hirdetés.

Címkék