Csermely Ákos neve minden szakmabeli számára ismerősen cseng. A Media Hungary és az idén fennállásának 25. jubileumát ünneplő Internet Hungary atyja messzi utat járt be eredeti televíziós karrierjétől, hogy mára az iparág egyik legmeghatározóbb alakja lehessen.

Mondhatnám, hogy nagyon okos voltam, de valójában a nép óhajára tettük

– meséli Csermely Ákos az Internet Hungary megalapításáról. A szakember karrierje kezdetén a Magyar Televizió külpolitikai osztályán gyártásvezetőként kezdte, ahol 1996-ig tevékenykedett. Mindaddig, amíg el nem indította a Media Hungary-t, amely eredetileg az internettel foglalkozó témákat is magába foglalta. 1999-ben azonban már annyira kinőtte magát ez a szegmens, hogy úgy látta, érdemes egy önálló eseményt szentelni az online világának.

„Eredetileg az internet is egy médiafelület volt. Volt a tévé, a rádió, az újság és az online. Ám ez mára nagyon megváltozott, és ez átalakította az egész hazai médiaipart is. Egy időben annyira sok volt az ezzel kapcsolatos téma és annyira megnőtt az érdeklődés, hogy az Internet Hungary még a Média Hungary-nél is nagyobbra nőtte ki magát”

– emlékszik vissza Csermely Ákos, hozzátéve, az újabb változásoknak köszönhetően a két esemény ismét ugyanolyan nagy népszerűségnek örvend.

Az egyirányúság megszűnése

Csermely Ákos tapasztalata szerint a szektorban, és ezzel együtt az Internet Hungary eseményein is az egyirányúság jelenségének megszűnése hozta a legnagyobb változásokat.

„2001 óta azt magyarázom a konferencia különböző területein, hogy megszűnik a marketing és a média hatalma, az a fajta egyirányúság, ami sokáig jellemezte a szakmát. Korábban volt a média, és mindenki ezen keresztül kommunikált az emberekkel – egy irányba. Most már viszont mindenki tud mindenkivel beszélni. Minden nagyon felgyorsult és ez a folyamatos gyorsulás a legmeghatározóbb.”

A szakember elárulta, hogy bár folyamatosan cserélődik az esemény közönsége, vannak olyan régi motorosok, akik felvéve ezt a gyors tempót a mai napig minden évben jelen vannak vagy a színpadon, vagy a közönség soraiban. Úgy látja, hogy az egész iparágra jellemző, hogy azok tudnak igazán fennmaradni, akik képesek belátni, hogy a világ gyors, és mindenre gyorsan kell reagálni.

„Darwin azt mondta, hogy alkalmazkodni kell, én meg azt mondom, hogy az alkalmazkodás után tanulni és a tanultakat alkalmazni. Aki ezt elfogadja, az megérti, hogy ki kell lépnünk abból a kényelemből, hogy mi vagyunk a médiások. Ez egy természetes evolúciós folyamat, amelyben az él túl, aki képes tartani a lépést.”

Az első Internet Hungary-n körülbelül 750-en ültek a közönség soraiban, mára már több mint kétezren kíváncsiak az előadásokra és kerekasztal-beszélgetésekre. Csermely Ákos szerint a mostani érdeklődők abszolút érzékelik és értik a gyorsaság fontosságát, ezért is ragadják meg az alkalmat, hogy a 300 előadót felvonultató „interakciós konferencia és színház” során annyi tudást szívjanak magukba, amennyit csak tudnak.

Az Internet Hungary lelke

Csermely Ákost saját bevallása szerint amennyien szeretik, annyian gyűlölik is. Egyedülálló módon ugyanis az esemény szervezése esetében nem merül ki a néhány hetente megtartandó megbeszéléseken történő részvételben: az első gondolattól az utolsóig minden téma, minden előadás, minden cím az ő irodájában, az ízlése szerint tökéletesen berendezett kis szentélyében születik meg.

„Reggeltől estig abban élek, hogy nézem a társadalmi-, gazdasági-, világpiaci eseményeket, ezen belül a kereskedelmet, a magyar kereskedelmet, régiós kereskedelmet, a marketinget és a médiát is. Amikor ez megvan, akkor ezt az agyagot rádobom egy fazekaskorongra, és addig formálom, írom az ötleteket, amíg kialakul egy rend. Illetve előbb-utóbb kialakul egy rend, mert olyan ez, mint a Kőműves Kelemen: amit estig megírok, az másnapra romba dől. Egy-két hónapig gyűjtöm az anyagot, aztán másfél-két hónapnyi munkával kialakítom a formát, a konferencia történetét.”

Az idei Internet Hungary a teremtéstörténet ötödik része. Az első rész a teremtésről szólt, a második az emberről, a harmadik az ember által teremtett dolgokról, most itt vagyunk a jelenben, az ötödik részben pedig haladunk előre a jövőbe, ahol el kell képzelnünk az elképzelhetetlent. Csermely Ákos ezt a helyzetet és az erre való felkészülést a sakkhoz hasonlítja.

„A sakk egyik legfontosabb része a gyors döntés, a manipulatív képesség és az előrelátás. Amikor sakkozunk, előre felállítunk három-négy-öt lépéssorozatot, hogy amikor a másik végre lép, arra reagálva a legjobb és leggyorsabb választ adjuk.”

A jó válasz meghozatalában pedig segítségünkre van az Internet Hungary, ahol az első napon hat, a második napon pedig öt terem összesen 300 előadója igyekszik útmutatást adni – Csermely Ákos vezényletével.

„Az első napon stratégiákról beszélünk, a társadalomról, a gazdaságról, a kapitalizmusról, a versenypiacról, a másik teremben a marketingről, a kereskedelemről, a mesterséges intelligenciáról vagy az embernek a lelkéről. És természetesen nem hagyjuk ki az eredeti szakmámat, az e-kereskedelem-kereskedelmet, a marketinget, a PR-t és a médiát sem. Elkészül a nagy mű, amibe én minden évben belehalok, aztán elkezdem felkérni az egyes témákhoz az embereket.”

Az előadók toborzása pedig közel sem olyan egyszerű feladat, mint az gondolnánk. Minden egyes felkért szakértőt ugyanis Csermely Ákosnak meg kell győznie arról, hogy minden téma, minden gondolat egy nagy egész része, belehelyeződik egy tágabb gondolatba.

„Például Mérő László elviszi az én muníciómat, és másnap visszajön és azt mondja, hogy Ákos, itt mondasz hülyeséget, itt mondasz jót, és megbeszéljük. De ez nem úgy működik, hogy kinyitom az ajtómat, és akkor csak bújjatok rajta, minden egy egész része, és annak kell megfelelnie. Kívülről csak úgy nem fogadok előadásokat”

A végeredmény tehát közös munka gyümölcse. Csermely Ákos pedig méltán lehet büszke az idei Internet Hungary vendégeire, hiszen olyan szakemberek mondtak igent a felkérésére, mint Pál Feri, Mérő László, Mácsai Pál, Litkai Gergely, Kovács András Péter, Kemény Dénes, Csernus Imre vagy a Momentán, de nincs konferencia Pogátsa Zoltán nélkül sem.

Az ember társas lény

Csermely Ákos szerint fontos, hogy évről évre a szakmabeliek lehetőséget kapjanak arra, hogy személyesen is találkozzanak a különböző eseményeken.

„A '90-es évek közepe óta van internet, ott az interaktív média, de attól még hús-vér emberek vagyunk. Társas lények akik, szeretik egymás kezét megfogni, összeölelkezni, puszit adni a másiknak.”

Emellett pedig természetesen fontos a tanulás és a tudás átadása.

„Nekem nem az a dolgom, hogy nagyon okos legyek, és mindent tudjak, hanem az, hogy tudjam, hogy kihez kell fordulni az adott témában. Mindig attól rettegek, hogy képes leszek-e újra embereket bevinni az előadótermekbe. Hiszen egy-két konferenciát bárki tud szervezni, de 25 évig folyamatosan ott lenni nem könnyű. De ez az én tudásom, ha úgy tetszik, és nagyon remélem, hogy az Internet Hungary tudása pedig a tanulni vágyók tudása lesz.”

Címkék