Az Adobe a sokadik cég, amely olyan adatcsomagot használt AI-modellje feltanítására, melyben szerepelnek illegálisan beszerzett könyvek is.

Több más cég mellett az utóbbi években az Adobe is nagy hangsúlyt fektetett az AI-eszközökre, nemrég több szoftvere is kapott AI-agent frissítést. Azonban most úgy tűnik, komoly bajba keveredhet a cég, miután egy csoportos kerestben azzal vádolták meg, hogy jogtalanul használt fel különböző műveket AI-eszközei tanítására.

Az Elizabeth Lyon oregoni írónő nevében beadott kereset szerint a vállalat több könyv esetében is illegálisan beszerzett verziókat használt fel arra, hogy AI-modelljét tanítsa. Bár elsőre hihetetlennek tűnik a vád, nemrég az Anthropic cégről derült ki, hogy valóban illegálisan szerzett tartalmakkal tanította saját rendszerét – ők 1,5 milliárd dolláros bírságot fizettek végül.

Az Adobe közlése szerint a SlimLM "kis nyelvi modell" a mobil eszközökön végzett dokumentumsegítő feladatokra lett optimalizálva, és a Cerebras által kiadott  SlimPajama-627B adatcsomagon lett feltanítva.

Az írónő pedig azt állítja, hogy a felhasznált adatcsomagban szerepeltek művei, melyeket így illegálisan használt fel az Adobe.

A kereset szerint az említett adatcsomag része volt a Books3 nevű kollekció is, amelyben 191 ezernél is több könyv található, ezeket pedig több AI-szoftver feltanításához használták jogellenesen, köztük az Adobe SlimLM modelljéhez.

Korábban már a Salesforce és az Apple cégeket is hasonló vádak érték, ugyanis ők is felhasználták az említett adatcsomagokat. Az Anthropic szeptemberi esete azonban fordulópontot jelenthet a jövőbeli perek kimenetelét illetően.