Biztosan többségben lehetnek azok, akik azért fizetnek elő valamelyik streamingszolgáltatóra, hogy reklámok nélkül élvezhessék kedvenc filmjeiket és sorozataikat. Éppen ezért volt sokak szerint váratlan húzás, hogy a Netflix és Disney is elérhetővé tett olyan csomagokat, amelyek olcsóbbak, cserébe az előfizetőknek el kell fogadniuk, hogy kedvenc tartalmaikon hirdetőkkel osztoznak. A folyamatokat nézve elképzelhető, hogy ez lesz a jövő és végül legyen bármilyen drága előfizetésünk is, akkor sem úszhatjuk meg az esti chillezést reklámok nélkül.

Ahhoz kétség sem férhet, hogy a streamingszolgáltatók az elmúlt években egyre sikeresebbé és versenyképesebbé váltak. A robbanás többek között a felhasználói szokások megváltozásának és a koronavírus-járvány hatásainak köszönhető. A nyugati világban ma már szinte minden háztartásban előfizetnek minimum egy de inkább több streamingszolgáltatásra. A hullám pedig mostanra Magyarországot is elérte.

Az egymással rivalizáló platformok, a különböző médiaóriások dollármilliárdokat költenek arra, hogy versenyképesek maradjanak, hatalmas küzdelmet vívnak a felhasználókért, akiket olykor a minél szélesebb és érdekesebb kínálattal, gigaprodukciókkal vagy kedvezőbb előfizetési konstrukciókkal, az ár-érték arányának különböző variációival próbálnak magukhoz csábítani. Ebben a konstans küzdelemben történt valami, ami alapvetően szembe megy a korábbi elvekkel: a platformok olcsóbb, ugyanakkor reklámos előfizetői csomagokat kezdtek el beemelni portfóliójukba, amit sokan károsnak ítélnek a streaming jövőbeli kilátásait tekintve. Magyarországon egyelőre még nem érhetőek el ezek az új előfizetési formák, de mind tudjuk, hogy ami késik, nem múlik.

A területen történő változások kritikusai szerint a streamingszolgáltatók először talán még jól magyarázható módon a fiókmegosztást szorították vissza, most pedig olyan felületeken helyeznek el reklámokat, amelyek eleve azzal a céllal jöttek létre, hogy ezt kizárják. Az óriások szeme előtt két cél lebeghet: egyrészt a reklámokkal kínált olcsóbb előfizetés révén megakadályozhatják a leiratkozási hullámokat, másrészt a felhasználókat a drágábbá váló prémium csomagok felé terelhetik. Ian Carlos Campbell szakújságíró szerint a streamingszolgálatók a reklámokkal tűzdelt új előfizetési konstrukciók révén éppen alapvető ígéretüknek mondanak búcsút, hiszen ezen cégek és szolgáltatásaik eredetileg abból indultak, hogy a felhasználók egy karnyújtásnyira legyenek a minőségi tartalmaktól, reklámmentesen, megszakítások nélkül.

Ezen hullámot meglovagolva tavaly az Amazon is taktikát váltott. Ahhoz, hogy a felhasználók reklámmentes élvezhessék tartalmaikat már több mint 100 dollárt (36 ezer forintot) kell fizetniük évente. Az Amazon ezzel párhuzamosan azt is bejelentette, hogy a Dolby Vision és a Dolby Atmos funkcióval ellátott filmek és tévéműsorok megtekintéséhez szintén a drágább csomagra kell frissíteni, amiért 3 dollárt (1 100 forintot) kell fizetni havonta. Ellentmondásos, hogy egy olyan szolgáltatásért kérnek több pénzt, amit évekig ingyenesen biztosítottak a felhasználóknak és akiknek jelentős részét felháborította ez az áremelkedés és a filozófiaváltás. Nagyon úgy tűnik, hogy a platformok azt tesztelik, meddig mehetnek el, hogy előfizetőik miért és még mennyit hajlandóak fizetni.

Alap, reklámokkal

A reklámokkal operáló Netflix csomag először tizenkét országban, 2022 novemberében indult el. A streamingszolgáltató a 720p felbontásban elérhető műsorok előtt és közben is 15-30 másodperces hirdetéseket helyezett el. Az óránként négy-öt percnyi reklámot mutató „Alap, reklámokkal” elnevezésű csomagot kiválasztva a tartalmak öt-tíz százaléka a különböző licenckorlátozások miatt nem érhető el, az előfizetők az okoseszközeikre sem tudják letölteni az epizódokat, hogy azokat később, internetforgalom nélkül is megtekinthessék. A „reklámos olcsó csomag” még nem érkezett meg Magyarországra, de a tendenciákat látva biztosan itthon is bevezetésre kerül. A Netflix vezetői bejelentették, hogy a reklámokkal tűzdelt csomag egyre népszerűbb, az előfizetők száma már meghaladta a 23 milliót. A hirdetések hatalmas bevételt hoznak a streamingszolgáltatónak, ezért egyre több felhasználót akarnak a reklámos csomag felé terelni.

Azokban az országokban, ahol már elérhető ez az opció, megszüntetik a Netflix eddigi legnépszerűbb, és egyben legolcsóbb reklámmentes előfizetését, a szimpla Alap csomagot.

A Disney a Netflixhez hasonlóan még 2022 végén vezette be az olcsóbb, reklámokat is tartalmazó csomagját. Azok a felhasználók, akik ezt az előfizetést választották óránként találkoznak egy négyperces hirdetéssel. A Disney is -akárcsak a többi streamingszolgáltató- fellépett a jelszómegosztás ellen, árat pedig 2023 októberében emelt jelentősen, amikor a reklámmentes csomagot 3 dollárral magasabb áron kezdték kínálni.

Mi a helyzet Magyarországon?

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) adatai szerint Magyarországon egymillió felhasználójával a Netflix a legnépszerűbb streamingszolgáltató. A dobogóra felfért még az HBO Max és a Disney+, amelyeket külön-külön félmillióan választanak. Ezeket követi a két nagy piacvezető kereskedelmi televízió szolgálgatása. Tavaly áprilisban a TV2 Playhez még több mint 300 ezren csatlakoztak, majd ez a szám meredeken csökkeni kezdett. A nyár elején viszont már csak százezer előfizető volt kíváncsi a TV2 tartalmaira. Az RTL Most kínálatát pedig átlagosan 145 ezren választották hetente. Fontos megjegyezni, hogy a Disney+ és a Netflix is a 30 év alattiak körében volt igazán népszerű. A fogyasztási trendek azt is mutatják, hogy a magyarok inkább a mobiltelefonjukat és a tabletjüket használják internetezésre a laptopjuk vagy a számítógépük helyett, ami a film- és sorozatnézés területén is megmutatkozik.

(Borítókép: Nanci Santos / Getty Images)

Címkék