A Burger King az Egyesült Királyságban nemrég egy igazi nagyágyúval indította be új kampányát: Gordon Ramsay többszörös Michelin-csillagos séf köré épültek a szpotok.

Azt hinné az ember, hogy a láncnak a világhírű szakács készített hamburgert, azonban a kampány tisztán kiemeli az igazságot, ezzel pedig magasan pozicionálja termékét.

A skót séf az egyik első szpotban az autós kiszolgálónál látható, amint átadja egy fogyasztónak a szendvicsét, ám hamar kiderül, azt nem ő készítette. A videóban nem csak azt mutatják, hogy Ramsay nem vehetett részt a hamburger készítésének egyetlen fázisában sem, de az alkalmazottak még a nevét sem tudják.

A 60 másodperces szpot mellett további 3 félperces változat is készült, melyeknek elemei a leghosszabb verzióban fedezhetőek fel.

Ramsay bevonása önmagában felkelti a nézők figyelmét, azonban a kampány kettőst célt szolgál. Egyrészt azt sugallja a nézőknek, hogy olyan mesterien kitalált étel lett a Wagyu Burger, hogy azon még egy többszörös Michelin-csillagos séf sem tud javítani. Másrészt pedig többször kiemeli azt is, hogy a húspogácsához felhasznált hús 100 százalékban brit marhából van.

Miközben a szpotok történeteiben az látható, hogy a skót séf igyekszik a burgerek elkészítésében részt venni – amit nem hagynak neki –, addig a kültéri plakátok már egyértelműen az ételt magát állítják a középpontba, ám a háttérben továbbra is felfedezhető a Magyaroszágon is éttermet nyitó Ramsay. 

A kampányon a BBH saját produkciós cége, a Black Sheep Studios dolgozott, a szpotokat Artur Wolgers rendezte, míg a kültéri plakátokhoz Mark Peckmezian készítette a fotókat.

Amikor annyire biztos vagy a termékedben, felbérelsz egy sztárszakácsot, csak hogy elmondd a világnak, hogy semmi köze hozzá. Ez tiszta Burger King

– mondta Felipe Serradourada Guimaraes a BBH szakembere.

Eddigi legínyencebb burgerünk, a Wagyu bevezetését ünnepeljük. Olyan finom, hogy azt hinné az ember, hogy egy bizonyos világhírű séf készítette, de nem. Sajnálom, Gordon

– tette hozzá Katie Evans, a Burger King UK marketingigazgatója.

Korábban már bemutattunk néhány vicces Burger King és McDonald's reklámot, ami a két cég rivalizálás miatt jött létre, azokat is érdemes megnézni.