A vállalat hirdetési szolgáltatásai kiemelkedő profitot generáltak 2025 második negyedévében, miközben két fontos együttműködést is kötöttek.

Az Amazon kihozta idei második negyedéves eredményeit, ebből pedig tisztán látszik, hogy a vállalat mely területeken jeleskedett. Nettó árbevétele 13 százalékkal emelkedett a tavalyi második negyedévi eredményhez képest, így 167,7 milliárd dollárra nőtt.

15,7 milliárd dollárnyi bevételt ért el az Amazon a második negyedévben hirdetésekből, ami 22%-os növekedést jelent éves szinten.

  • 30,9 milliárd dolláros bevételt ért el a vállalat a felhőalapú számítástechnikai üzletágán, az AWS-en keresztül. Ez 17,5%-os növekedést jelent a tavalyi évhez képest.
  • 12,2 milliárd dollárt ért el az Amazon az előfizetéses szolgáltatásaival a második negyedévben, ami 11%-os növekedést jelent éves szinten.
  • 40,3 milliárd dollárt hoztak a harmadik féltől származó eladói szolgáltatások a második negyedévben, ez 10%-os növekedést jelent a tavalyi azonos időszakhoz képest.

A hirdetési szegmens

Némileg meglepő lehet, hogy míg Jeff Bezos cége az ecommerce és a streamingplatform területeken is jeleskedik, a hirdetési szegmens 9 százalékkal teljesített jobban, mint a vállalat nettó árbevétele.

A cég közlése szerint 2025 első negyedévében 13,9 milliárd dollárt hozott a cégnek a hirdetési terület, vagyis az idei év során is jelentős növekedést ért el. 

Az Amazon elnöke és vezérigazgatója, Andy Jassy szerint cégük egyedülálló abban, hogy hogyan kapcsolja össze a cégeket és a fogyasztókat, kiterjedt ökoszisztémájuk szinte már megkerülhetetlennek számít.

Célunk tovább erősíteni az értékesítési és hirdetési portfóliónkat, mely csak az Egyesült Államokban 300 milliónál is több embert ér el különböző csatornákon keresztül

– mondta Jassy egy interjúban.

A 300 milliós elérés többek között a saját értékesítési felületeknek, a Prime Videonak köszönhető, de még ott van a Fire TV és a Twitch is, valamint több élő sportműsor, beleértve az NFL, NASCAR és NBA tartalmakat – terveik szerint pedig további piacokra is szeretnének belépni. A szerteágazó portfólió komoly lehetőséget nyújt a hirdetőknek, akik így szinte bármilyen célcsoporthoz el tudnak jutni az Amazonon keresztül futó hirdetések révén.

A vállalat az Amazon Demand Side Platform (DSP) omnichannel hirdetői platformját kihasználva kínál hirdetési megoldásokat a szélesebb digitális környezetben. Így a digitális és a fizikai hirdetések esetében is több millió felhasználói adat alapján tudják megállapítani, hogy milyen megoldások lehetnek a legjobbak egy adott célcsoportnak.

Tévés piac

Connected TV piacán is egyre jobban terjeszkedik a vállalat, ugyanis 2025 júniusában a Roku streamingszolgáltatóval kötött exkluzív szerződést. Ennek értelmében az Amazon Ads 80 millió háztartásban biztosít hirdetőfelületet a tévés piacon. Az új együttműködés azért is fontos, mert az Amazon adatai szerint 30 százalékkal kevesebb hirdetéssel 40 százalékkal több egyedi nézőt értek el. Ezek az adatok pedig leginkább a vállalat adatalapú célzásait méltatják. A hirdetők számára az új piac azonban csak 2025 negyedik negyedévétől lesz elérhető.

A cég a Roku mellett egy másik fontos piaci szereplővel, a Disney-vel is együttműködési megállapodást kötött idén júniusban. Ennek értelmében a Disney Real-Time Ad Exchange (DRAX) és az Amazon DSP integrációja mindkét vállalat adataihoz hozzáférést biztosít. Ezzel a hirdetők átláthatóbban és költséghatékonyabban tudják kezelni hirdetéseiket.

A jövő

A vállalat a jövőjét a mesterséges intelligenciában látja, amivel optimalizálni lehet a hirdetéseket. Valamint az adatközpontokban, ám ilyen tekintetben saját bevallásuk szerint elmaradásaik vannak, ugyanis a megnövekedett igényeket nem tudják olyan ütemben kiszolgálni, mint ahogy szeretnék.

A hirdetők nem csak hirdetési felületet vásárolnak az Amazonnal való együttműködés során. Programozási, technológiai, metrikai és olyan közönségépítési segítséget kapnak, amelyek relevánsak a fogyasztók számára, és amiből profitálhat a márka

– mondta Jassy.

Azt nem közölte a vállalat, hogy pontosan mekkora bevétellel számolnak a harmadik negyedévre a hirdetéseket illetően, azonban azt igen, hogy 10-13 százalékos növekedést várnak az előző év azonos időszakához képest. Ez 174-179,5 milliárd dollár közé tehető bevételt jelentene. Az azonban már most elmondható, hogy a 22 százalékos növekedéssel az Amazon a harmadik legnagyobb hirdetői vállalattá vált, az Alphabet és Meta mögött.

Vannak olyan cégek, amelyek inkább lemondanak a hirdetésekről, így példáula Lush is kivonult több közösségimédia-platformról. Korábbi cikkünkben Szakál Réka, a Lush Hungary PR & Digital Marketing vezetője beszélt a MediaFuture-nek különleges stratégiájukról.