A KNK-t választotta szakmai partneréül a megújult Lurdy Ház. A főváros egyik legmodernebb üzleti és szolgáltatóközpontját bemutató sajtótájékoztatón a személyes felfedezést, tapasztalatszerzést helyezték középpontba, hogy ezáltal az újságírók – és általuk a nyilvánosság – minél hitelesebb képet kaphassanak a beruházás jelentőségéről.

Az elmúlt években közel kétmilliárd forint értékű fejlesztést valósított meg a Lurdy Ház tulajdonosa. Ezáltal a létesítmény mára egy olyan széles körű szolgáltatási portfólióval rendelkező üzleti és rekreációs térré vált, amely hatékonyan támogatja a régió gazdasági és közösségi életét.

A Lurdy Ház korszerű belső tereit és a tulajdonos jövőbeli fejlesztési terveit a KNK szakmai támogatásával ismerhették meg a sajtó képviselői. A felújított komplexumot Szilágyi Csaba, a Lurdy Ház ügyvezető igazgatója mutatta be az újságíróknak.

Az eseménnyel kapcsolatban Darabos Andrea, a Lurdy Ház marketingvezetője kifejtette: fontos volt számukra, hogy a kereskedelmi központ életében jelentős mérföldkőnek számító korszerűsítésről minél hitelesebb és a lehető legátfogóbb képet kapják a látogatók, illetve mindazok, akik majd még csak ezután járnak a Lurdyban.

Ehhez a KNK olyan kommunikációs megoldásokat biztosított, amelyek révén üzeneteink hatékonyan célba érhettek

– mondta.

Egy olyan jelentőségű beruházással, mint amilyen a Lurdy Ház megújítása, a tulajdonos azt üzeni a látogatóknak: fontos számára a jelenlétük, a kényelmük, illetve az, hogy hozzájárulhasson az életminőségük javításához. Ezt az üzenetet szeretnénk a lehető legtöbbször és leghatékonyabban eljuttatni a média képviselőihez és általuk mindenkihez

– emelte ki Knapcsek Katalin, a KNK ügyvezető igazgatója. Hozzátette: „a Lurdyval közösen szervezett sajtótájékoztatónak köszönhetően a média képviselői testközelből tapasztalhatták meg, hogy mit is jelent ez a kétmilliárd forint értékű fejlesztés. Öröm volt a Lurdy Ház csapatával dolgozni ezen az eseményen, és bízom benne, hogy az együttműködésünk nyomán további sikeres közös projektek várnak ránk”.

Címkék