Vitray Tamás 1958 óta van a pályán és a mai napig aktív része a magyar médiának, igaz, most már a Youtube-on készít műsort a fiai és unokái hatására indított, Vitrayék nevű csatornáján. Az Internet Hungary-n először azokra az időkre emlékezett, amikor a hetvenes években egy száznapos ösztöndíjat kapott Amerikába, hogy az ottani talkshow-kat tanulmányozza és hazatérve megvalósítson egyet itthon is.
„Néztem otthon, néztem stúdióban és azt mondtam, én nem tudok ilyet csinálni, nem is vállalom, ez nem tiszta üzlet. Nem tudok közönség előtt úgy beszélni, hogy vezénylik neki azt, hogy tessek” – fogalmazott. Vitray szerint a magyar médiát másképp is érdemes kezelni a piac mérete miatt, mint az amerikait.
„Itt egy ország, kicsi, és bármennyire szeretjük, nem jelentős. (…) Ha hozzájuk beszélek, nem használok művi eszközöket. Meg kellene maradni a kicsiségen belül” – vélekedik. Emlékei szerint a magyar televíziózás kezdetén családias volt maga a tévé is, a bemondók Marikák voltak és Esztikék, a tetszés őszinte érzésből jött. Ma ugyanakkor más már a tévézés, ami értékítélete szerint nem egy pozitív változás.
„Nem kellett volna elhozni mindent, ami nem ide való. Én is csak tíz-húsz éve vagyok ilyen okos… Miért a licensz uralkodott el? Nem tudjuk azon a szinten megcsinálni. Átvesszük, még pénzt is adunk érte, rosszabbul csináljuk meg, vidékiesen. Ha kicsit rosszul áll rajtunk a pantalló, akkor bricsesz kell. Egyszer majd átöltözünk! Milyen szép lett volna, ha valaki olyan okos lett volna ebben, mint amilyen most én vagyok…” – elmélkedett.
Vitray Tamás humora is megvillant
A tévés hitelesség alapjának a személyességet tartja.
„Meg kellene őrizni a személyességet, ha lenne mit… Sokkal többet hiszek el még a maszlagból is így, hát még az igazat!” – mutatott rá.
Intellektusának és humorának frissességét is megvillantotta a beszélgetés több pontján: úgy fogalmazott, beszélgetőtársai közül vannak, akik azért mennek el ma Vitray Tamáshoz, mert „kíváncsiak rá, hogy élek-e még”. Arra, hogy 92 éve nem látszik meg rajta, azzal reagált: „jöjjön le velem egyszer egy lépcsőn!”. Személyes történeteket is megosztott – például arról, hogy nyilvános megjelenéseinek eleganciája egyáltalán nem abból fakad, hogy szeretne kitűnni.
A CBS legendás híradósával, Walter Cronkite-tal való találkozása során találkozott azzal az attitűddel, melyet amerikai kollégája képviselt: az újságírón látsszon már megjelenésében is, hogy mivel foglalkozik.
„Nem játszom a televíziózást, de a ruha, ami rajtam volt, az mind az enyém volt. Nem kaptam a tévétől: nem panaszkodom, de szégyelljék magukat” – emlegette fel. Ezeket a tévés megjelenéshez viselt ruhákat hordja a mindennapokban is. „Nem kiöltözöm: viselem, amim van. Lássák legalább, hogy újságíró vagyok” – mondta.
Példával lehet tanítani
Vitray Tamás neve mellett gyakran fordul elő a tanár úr jelző használata: sokaknak volt valódi mentora, de arról, hogyan lehet átadni azt, amit ő tud és képvisel, meglepően fogalmazott.
„Nem lehet szabályokat megfogalmazni. Olyan ez, mint a gyermeknevelés – a gyerek azt fogadja el, amit lát. Ő is olyan szeretne lenni egy darabig, mint én, aztán rájön, hogy nem kéne. De csak a példa működik”
– vélekedik.
A televízió is példa lehet ugyanakkor, viszont nem túl jó.
„A mai tévét nem tudom követni, a beszéd túl gyors nekem, és erre a súgógép szoktatta rá őket. Hangsúlytalan, kimarad a szünet, amikor a gondolatnak meg kell születnie. A fiatalok az orrom alá dörgölik, hogy lassú, ahogy beszélek – ez nem azért van, mert öreg vagyok, hanem mert a gondolat így születik meg, már ha megszületik” – mondta el, majd arra a kérdésre, hogy félünk-e a gondolat megszületésétől, még sarkosabb választ adott. „Félünk-e a gondolattól? Nincs is, vagy előbb-utóbb nem lesz”.
A veterán képernyős szerint elszoktunk a beszédtől, sokkal több időt vesz igénybe valami megfogalmazása, elmondása, mint amennyit szánunk rá, és ez a gyerekekre is kihat. „Nincs szókincsük, nem olvasnak, hallgatnak vagy néznek csak. Még a fantáziájukat is elloptuk tőlük a rajzfilmekkel” – vélekedett.