A klímaváltozással kapcsolatos szavak és narratívák többsége elkopott, és úgy tűnik, nehezen találjuk az alternatívákat. Vagy talán nem is a szavakon múlik, hogy hogyan tekintünk az éghajlatváltozás problémájára?
A "klímaváltozás" szó talán már keveseket érint meg, annyira elkopott az idők során. De vajon jobb a „klímaválság" vagy a "klímaégés"? Érdemes lenne új szavakat bevezetni? Vagy alapjában kell változtatni a megközelítésen?
Elterjedt a klímaijesztgetés
Aki a témában akar tájékozódni, valószínűleg a klímaváltozás kifejezésre keres először a Google-ben. A kulcsszóval olyan cikkeket találunk, minthogy „Ijesztően gyors lehet Magyarországon a klímaváltozás", "Családi fotó mutatja meg a klímaváltozás ijesztő hatását", vagy hogy „Aggasztó összeomlásra figyelmeztetnek a tudósok".
A klímaváltozásról szóló cikkek gyakran az aggodalom és az ijedelem érzésére alapoznak, ugyanakkor ezek a szalagcímek ismerősek és rutinszerűnek tűnnek. Ezerszer hallottuk már ezeket a kifejezéseket, nem tudunk új módon viszonyulni hozzájuk. Pedig az újat mondásra lenne igény, legalábbis sokak szerint. Sokan érzik úgy, hogy változtatni kellene a klímaváltozással kapcsolatos szókincsen, hogy az olvasók közelebb érezzék magukhoz a témát, a döntéshozók pedig cselekedjenek.
Még pánikkeltőbb szókincs
Az ötletek egy része szerint még inkább radikalizálnunk kellene a szókincset. Ezt tette a Guardian, amikor 2019-ben új hivatalos glosszáriumot vezetett be a klímaváltozásra, hogy „pontosabban leírja a környezeti krízist, amellyel a világ szembenéz“. Ebben olyan szavak szerepeltek, mint „klímavészhelyzet“, "klímakrízis" és "klímaösszeomlás", melyekkel „világosan szerettek volna kommunikálni az olvasókkal egy nagyon fontos kérdésről“, mert, mint mondták, az "éghajlatváltozás" kifejezés meglehetősen passzívan és szelíden hangzik, a tudósok viszont már az emberiség katasztrófájáról beszélnek.
Egy újságtól kézenfekvő megoldásnak tűnik a hangerő feltekerése és a szavak radikalizálása. Ez egyben a szenzációhajhászás hagyományához is illeszkedik, és jó eszköznek látszódhat a figyelemfelkeltésre. A klímaváltozás esetében azonban kontraproduktív lehet, és épphogy a tehetetlenség érzését és az érzéketlenséget növelheti.
Így látja ezt Forgács Bálint, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának kutatója is, aki szintén új kifejezések bevezetését javasolja tanulmányában. Többek között a "katasztrófa", "krízis" és "összeomlás" szavakat is passzív hangvételűként emeli ki, mert tehetetlenséget sugallanak a természet erejével szemben. Ehelyett aktív hangvételű kifejezéseket javasol, amelyek visszaadnák nekünk a felelősségvállalás mellett a cselekvés lehetőségét is. Az általa javasolt szavak, mint a " klímaöngyilkosság" vagy a "klímapusztítás" ugyanakkor újfent az apokaliptikus beszédmód oldalára esnek, és vitatható, hogy mennyire ösztönöznek cselekvésre.
A kutató száműzné az olyan pozitív érzelmi töltetű szavakat is, mint a "meleg", "zöld" és "környezetbarát", mert azok "nem ösztönöznek hatékonyan egy életveszélyes működésmód és ügymenet átalakítására". A pozitív töltetű "felmelegedés" helyett például a "globális égés" vagy "túlforrósodás" szavakat javasolja. A tanulmány szerint a tudomány művelőinek és az újságíróknak az eufemisztikus kifejezések helyett új, erőteljes, egyértelmű, negatív érzelmi töltetű és aktív hangvételű kifejezéseket kellene használniuk. Ám sokan vitatják, hogy ez lenne a jó megoldás, és egyre gyakrabban hallani, hogy inkább pozitív megközelítést kellene alkalmazni a klímacselekvés ösztönzésére.
Apokaliptikus képek helyett reményteli történetek
Több kutatás is rávilágít, hogy ha túl apokaliptikus a hangvétel, az elveszi a cselekvési kedvet és egyáltalán a hitet abban, hogy lehet bármit is tenni. Aki cselekvésre akar ösztönözni, annak nem áldozatokról és nélkülözésről, hanem lehetőségekről és pozitív változásokról kell beszélnie, amelyek hatására javul az életminőségünk, az egészségünk és a jólétünk. Az egyik tanulmány szerint a remény érzése nagyobb cselekvési kedvvel párosul mint más, a klímaváltozás kapcsán felmerülő érzések, például az unalom.
A kutatások azt mutatják, hogy az eredményekről és megoldásokról szóló képek és történetek sokkal inkább felkeltik az olvasókban azt az érzést, hogy tehetnek valamit, mint a pesszimista forgatókönyvek. Az emberek nagyobb valószínűséggel változtatnak a viselkedésükön, miután napelemekről láttak képeket, mint miután a gyárkéményekből áradó füstöt szemlélték.
Szintén hatékony megoldás lehet, ha a klímaváltozás távoli koncepcióját közelebb hozzuk a hétköznapi élethez, mindenkinek azon a témán keresztül, ami fontos neki: az állatok védelme, az, hogy a gyermekeik is láthassanak olyan természeti csodákat, mint a Nagy-korallzátony, vagy a szabadtéri sportolás lehetősége nyáron hőhullámok nélkül, télen pedig hóban. Ezek az igények szintén sokkal inkább cselekvésre ösztönözhetnek, mint az, hogy kijelentjük, ijesztő a klímaváltozás. Végső soron talán nem is a szóhasználatban, hanem a történetekben és a példaképekben rejlik a kulcs a klímadiskurzus átalakításához. Erre azonban csak elvétve találunk példát a mainstream magyar sajtóban, pedig a pozitív kezdeményezések bemutatása alapvetően formálhatná a klímaváltozással és a lokális cselekvési lehetőségekkel kapcsolatos tudatosságot.
A sajtó munkatársai mellett így az ügynökségek is kivehetik a részüket a klímaváltozással kapcsolatos kommunikációból, ahogyan ez a kezdeményezés is mutatja.