A szakember a a Central Médiacsoporttól érkezett a médiacéghez.

Szabó Zsolt a médiás karrierjét 2005-ben kezdte. A Pesti Est, majd a Sanoma Budapest után, 2009-ben igazolt az Index.hu csapatához. Ezt követően a CEMP Sales House ügynökségi értékesítési csapatában dolgozott, 2012-től értékesítési vezetőként. 2014-től több újonnan induló vagy megújulást tervező médiacégnek volt értékesítési és stratégiai tanácsadója.

A szakember 2018-ban csatlakozott a Special Effects Media csapatához, ahonnan 2020-ban a Central Médiacsoporthoz, ahol négy éven keresztül, többek között digitális értékesítési vezetőként dolgozott.

Igazi kihívás számomra egy komoly múlttal bíró, prémium márkákkal rendelkező vállalatnál betölteni a kereskedelmi igazgatói pozíciót, mint a Marquard Group Hungary. Célom, hogy tovább erősítsük a márkák piaci pozícióját és minél szélesebb ügyfélkör számára tegyük elérhetővé egyedi megoldásainkat. Hiszem, hogy a tömeggyártás helyett az egyedi, ügyféligényekre szabott tartalomgyártásé és a multiplatform megoldásoké a jövő. Az értékesítés számomra évek óta kreatív folyamatot jelent és itt erre minden lehetőség adott

– nyilatkozta Szabó Zsolt.

A Marquard Media Group egy modern, az értékes tartalmait több platformon is kínáló médiavállalat, amely folyamatosan fejleszti szolgáltatásait, hogy ügyfeleinek komplex kommunikációs megoldásokat nyújtson. Olyan vezetőt kerestünk, aki képes kiaknázni a digitális termékeinkben rejlő hatalmas potenciált és a legjobb egyedi megoldásokat kínálja partnereinknek. Zsolt személyében megtaláltuk ezt a tapasztalt szakembert

– mondta el Fenyővári Szilvia, a Marquard Group Hungary ügyvezetője.

A Marquard Group Hungary egy vezető lifestyle médiavállalat Magyarországon olyan márkákkal, mint a 25 éves JOY, a JOY-napok és a Vegyélhazait kezdeményezés, a magyar piacra fejlesztett ÉVA Magazin, az InStyle és az InStyle MEN. Emellett számos podcast készül a médiacég égisze alatt, a Content Studio pedig a Marquard kreatív műhelyeként több cégnek nyújt integrált szolgáltatásokat.

Címkék