A focicsapat tagjai által a következő szezonban használt mezeket bemutató kampány parádésan sikerült: jó érzés végignézni a képeket, amelyeken a legkülönbözőbb társadalmi csoportokba tartozó emberek segítségével mutatják meg azt, hogy a foci valóban mindenkié.

„Klubunk idén is különleges kampánnyal készült, hogy bemutassa az új szezon új mezét, de ezúttal nem a játékosoké a főszerep! Sokan sokfélék vagyunk, mégis ugyanúgy kötődünk a sporthoz, különbözünk, mégis ennek köszönhetően egészítjük ki egymást és válunk együtt erősebbé a sportban és az életben egyaránt” – olvasható abban az augusztus 8-án közzétett Facebook-bejegyzésben, mellyel kampányát beharangozta az NBII-es focicsapat. Volt, aki próbált már hasonlót, de nagyon elrontotta, a magyar kampány azonban tízpontosra sikerült.

A fotókon nyugdíjasok, családosok, tartós betegséggel vagy fogyatékossággal élő emberek mutatják meg, hogy ők épp annyira a lelátón szurkolók tömeg részei, mint „átlagosnak” tartott társaik. Megkerestük a HR Rent-Kozármisleny FC-t, hogy megtudjuk, hogyan született a kampány ötlete.

Czére Zsóka, a klub marketingkommunikációs munkatársa a MediaFuture megkeresésére elárulta: korábban modell lányok bevonásával is készítettek mezbemutató képsorozatot, az is olyan egyedi ötlet volt, mely nagy visszhangot vert, de karácsonykor vagy idősek világnapjára is gyártottak már egyedi videót szurkolóiknak. A lenti, az idősek világnapjára készített kisfilmmel komoly díjat is elnyertek.

A mostani kampány Hadobás Olivér, a klub marketingreferensének ötlete volt. A célokról Czére Zsóka így számolt be: „szerettük volna bemutatni a társadalom sokszínűségét, sok olyan csoportot, akik köztünk élnek, sok kihívással küzdenek meg, de ritkán látjuk őket, halljuk a hangjukat. Ők a szurkolóinkat képviselik, sőt, közülük kerültek ki. 

A nyugdíjas házaspár, az anyuka vagy apuka a gyerkőccel, Gyurika, a roma kissrác és a protézissel rendelkező srác is helyi lakos.

Szinte valamennyi fotóalanyunk sportoló vagy kötődik a sporthoz, akár úgy, hogy gyermeke az egyesületben focizik. Fontos szempont volt, hogy sikerült ilyen helyi kötődésű alanyokat találnunk.”

Helyi foci, helyi kampány, helyi arcokkal

Így tehát azt követően, hogy megvolt az ötlet, egyszerűen rátaláltak azokra az emberekre is, akik megjelenhetnek a plakátokon. A kampánynak külön értéke tehát, hogy nem egy megható üzenet mellé toborzott, fizetett modellek adják meg erejét, hanem olyan hús-vér drukkerek, akik tényleg érzik is a szlogent –  a csapat hozzájuk is tartozik.

A lenti képre kattintva tekintheted meg a kampány összes fotóját

„Kozármisleny egy kisváros, itt a foci tényleg mindenkié, minden szurkoló, kicsi és nagy egyaránt magáénak érzi a város labdarúgócsapatát. Kicsi, de annál összetartóbb a közösség, akik jóban és rosszban is kiállnak és kiálltak a csapat mellett. Itt akkor is teltház volt egy-egy mérkőzésen, mikor az NB III-ben szerepelt a csapat, vagy az NB II-ben a kiesés szélén álltunk” – taglalja a klub marketingkommunikációs munkatársa. „Szurkolóink épp úgy büszkék erre a kampányra, mint mi, a készítők.

Nem hangoztatjuk nap mint nap, hogy ilyen értékek mentén élünk és viszonyulunk a sporthoz (is), de teljesen természetes, hogy a szegényebb családok gyerekei díjmentességet kaphatnak és ingyenesen látogathatják az edzést,

hogy a Down-szindrómások világnapján az ő képviselőik rúgják a mérkőzés kezdőrúgását, vagy hogy a csapat és a stáb tagjai futnak az Autizmus Világnapja alkalmából rendezett futóversenyen, és még sorolhatnám” – mondta el Czére Zsóka. Az inklúzió tehát valóban nem csak a kampány szintjén valósul meg a klubnál, ezt a fajta őszinteséget pedig már szakmai elismerés is érte.

Az Idősek Világnapjára készített videó bronzérmes lett a sportmarketing Oscar-gáláján, a Clio Awardson, ahol egy másik kategóriában egy olyan Lay’s reklám kapott harmadik helyezést, melynek nem kisebb név volt a főszereplője, mint Lionel Messi. Hadobás Olivér a Csakfocinak nyilatkozva úgy fogalmazott: ismeretei szerint ezen a gálán nem kapott magyar díjat még előtte. A szakember jelenleg már következő kampányán dolgozik, a díjak mellett pedig az is komolyan motiválja, hogy milyen visszajelzéseket kap a Misleny-szurkolóktól: többek közt Facebook-kommentekben, mint az lent is látszik.

„Nagyon sok olyan visszajelzés érkezik a kozármislenyi szurkolóktól, hogy büszkék arra, hogy ehhez a csapathoz tartoznak, és hogy ezeket az értékeket képviseljük. Új szurkolókat is be tudunk vonzani ezzel, mert olyan óriási számokat érünk el nézettségben vagy megosztásokban, hogy nemcsak egész Kozármisleny látja, hanem szinte az egész ország” – fogalmazott Hadobás Olivér a Csakfoci kérdésére válaszolva.

A példamutató kampányt követően biztosak vagyunk abban, hogy érdemes követni, amit Olivér és a Kozármisleny FC a jövőben tervez. 

Címkék