A Meta bejelentette, hogy elhozta a Threads számára a Live Chats frissítést, amivel lehetővé teszi az élő csetelést a kulturális események ideje alatt. A vállalat elmondta, hogy az újítással a cél az alkalmazást időszerűvé és relevánssá tenni.
A Live Chats először az NBA Threads közösség számára indul el a rájátszások ideje alatt, az első élő chat házigazdái pedig Malika Andrews és Rachel Nichols újságírók, valamint Da Kid Gowie zenész lesznek. A Meta azt is elárulta, hogy a kezdetekben csak néhány tartalomgyártó számára teszi elérhetővé az új funkciót – de a tervek szerint idővel egyre több user kaphat hozzáférést.
A felhasználók üzeneteket, képeket, videókat, linkeket és emojikat is tudnak majd küldeni az élő csevegésbe, viszont egyidejűleg mindössze 150 aktív csetelőt engedélyez majd a rendszer. A limit elérése után a felhasználók nézőként lehetnek jelen, így tudják követni az eseményeket, de nem tudnak hozzászólni – viszont még így is részt tudnak venni a szavazásokban. A limit alighanem azért került bevezetésre, hogy követhető legyen a beszélgetésfolyam; a problémát más közösségi oldalakon a szövegtenger lassításával, illetve az időhöz és karakterszámhoz kötött üzenetküldéssel oldották meg.
A Live Chats bejelentés után néhány nappal az X is változásról számolt be: a 2021-ben indított Communities (magyarul Közösségek) feedet – ahol adott téma iránt érdeklődők tudtak beszélgetni – megszüntetik. A vállalat indoklása szerint a felhasználók mindössze 0,4 százaléka használta ezt a felületet, mégis a spamek, átverések és rosszindulatú programok 80 százaléka itt terjedt. A felület 2026. május 6-án tűnik el – az egyes közösségek adminjai május 30-ig a felhasználókat át tudják mozgatni csoportos beszélgetésekbe.
We're going to be investing heavily in XChat.
— Nikita Bier (@nikitabier) April 23, 2026
Communities had a great vision, but they were used by less than 0.4% of users—yet contributed to 80% of spam reports, financial scams, and malware on X. It occupied half the team's time some weeks, while the rest of the app suffered.…
A közösségi oldal ennek megfelelően a fókuszát az XChat-re, saját üzenetküldő alkalmazására helyezi a jövőben, ahol szintén egyes közösségek tagjai tudnak majd egymással beszélgetni. Az XChat különálló alkalmazásként várhatóan április 25-én jelenik meg – feltéve, hogy nem tolják a megjelenését harmadjára is.
Mindkét oldal esetében az látható, hogy a közösségeket megmozgató felületek és az azonnali reakciókat kiváltó chat funkciók kerültek előtérbe. A két platform versengése hasonló a hírversenyhez, hiszen a céljuk azonos: a saját felületre vonzani azokat a felhasználókat, akik a világ történéseiről azonnal szeretnének értesülni. Az X ezen a téren mindig is erős volt, ám a site folyamatosan csökkenő tendenciát mutat az aktív felhasználói tekintetében, így helyét hamarosan a Threads veheti át.