Bár kevesen tudják, a Volvo mérnökeinek köszönhető a ma ismert 3 pontos biztonsági öv, amely minden autóban megtalálható. Nils Bohlin feltaláló ötletét a Volvo nyílt szabadalomként mutatta be, ezzel bizonyítva, hogy az emberi életek védelme fontosabb számára, mint a bevétel. A svéd márka azóta is az egyik legbiztonságosabb autókat kínáló gyártóként él a köztudatban.
A vállalat egy új kezdeményezés keretében egy biztonságosabb betűtípust hozott létre, hogy vezetés közben a sofőrök gyorsan és egyszerűen le tudják olvasni az őket célzó fontos információkat.
Az új betűtípus a Dalton Maag stúdió közreműködésével készült, amely több mint 800 nyelvre alkotta meg a dizájnt, ami az autókban és az applikációban is látható lesz.
A felhasználói felületünk minden egyes részlete a biztonságosabb vezetést támogatja. A tipográfia pedig az egyik legerősebb, mégis alulértékelt eszközünk
– mondta Matthew Hall, a Volvo Cars UX kreatív igazgatója.
A betűtípus előremutató módon a Centum nevet viseli, arra utalva, hogy 2027-ben 100 éves lesz a márka.
A mozgás- és pillantásalapú olvasásra való tervezés egészen másfajta gondolkodásmódot igényel. Ez egy olyan tipográfia, amelyet nyomás alatt, nyelveken átívelő módon és 100 kilométer per órás sebesség mellett való működésre terveztek
– mondta Zeynep Akay, a Dalton Maag kreatívigazgatója.
A betűtípus az EX60-as modellel mutatkozik be, majd a későbbiekben a többi autó is megkapja a frissítést az új dizájnra.
A Volvo korábban a kampányaiban is az általa nyújtott biztonságot emelte ki, elég csak Van Damme spárgájára vagy a vezérigazgató rendhagyó videójára gondolni.