A különleges hangulatú egyórás filmben földönkívüli jelenik meg hajléktalanszállókon, és az ott élő embereknek tesz fel kérdéseket az emberi lét lényegéről.
Ezek közt első hallásra butácska kérdéseket is hallhatunk, a hajléktalan emberek a válaszokban megmutatkozó őszintesége, közvetlensége és bölcsessége azonban könnyeket csalhat a szemünkbe. A szemléletformáló szándékkal készített Szállóigéről és a Budapest Bike Maffiával közös munkáról, meg még sok másról is kérdezhettük Vida Gusztávot, a Rewind Creative Agency alapító-ügyvezetőjét, kreatív igazgatót, valamint Konkol Máté filmrendezőt, aki a film gyártásvezetője, operatőre és vágója is volt.
A Budapest Bike Maffia és a Rewind útja már négy éve tart. Milyen jellegű közös projektjeitek voltak eddig?
Vida Gusztáv: A Rewind Creative Agency egy jó ügyek mellett elkötelezett ügynökség, mely kizárólag olyan munkákon dolgozik, melyeknek szerves része az értékteremtés, avagy a társadalmi hasznosság. A nonprofit lábunkban civil szervezetekkel működünk együtt folyamatosan, a forprofit lábunkban pedig a turizmus, oktatás, pénzügyek, informatika területén értékvezérelt cégekkel.
A Rewind előtt tizenhárom évig az egyik vezető reklámügynökségnél dolgoztam, főként kreatívigazgatóként. A Bike Maffia az elsők között volt, ahova vittem a reklámvilágból és a versenyszférából szerzett tudásomat.
Első meghatározó projektünk a Mentsd meg 2020-at egy szendviccsel elnevezésű kampány volt, ami szerencsére azonnal nagy port kavart. Ezt a kampányt arra a kollektív élményre építettük, hogy a 2020-as Covid-év mindenkinek „becsukta az ajtót”. A kampány azt a célt tűzte ki, hogy azzal teheti mindenki kicsit jobbá a saját évét is, hogy a BBM-mel minden korábbinál több szendvicset juttatunk el az utcára és a szállókra év végén – egészen konkrétan húszezret. A kampány tervezésekor előre megkerestünk cégeket, hogy szálljanak be szendvicsekkel, és harminc híres embert, köztük Hajós Andrást, Kiss Ádámot, Mautner Zsófiát, hogy harminc napon át meséljék el ők is, milyen nehéz volt az évük, de most mégsem magukon szeretnének segíteni. Elképesztő erő volt a kampányban és az ötletben, a főfilm futótűzként terjedt a neten, végül pénzügyileg, márkaértékben, PR-ban is hatalmas sikert hozott.
Ekkor vált bennem biztossá, hogy van helye és értéke annak, amit szakmailag hozzá tudok adni egy társadalmilag hasznos ügyhöz.
Azóta rengeteg kicsi, közepes és nagy dolgon vagyunk túl a Bike Maffiával. Felbrandeltük a BBM kávézót, létrehoztuk közösen a BBM farmot, négy év 1 százalékos kampányait, év végi kampányait, fundraising mechanizmusokat, önkéntes toborzásokat, rengeteg forgatott és animált filmet készítettünk, sajtózunk és megterveztük a BBM merchandisingjait is. Havasi Zolival és a Maffiával úgy működünk gyakran, mintha egyek lennénk. A kedvenc BBM projektem is nálunk az irodában született meg egy közös agyalásból. Ez a Nekünk a Balaton program, ami már 3 éve nyarat varázsol a hajléktalanszállók mindennapjaiba. Mára a lakosság, a cégek és pályázatok is támogatják ezt a programot, és tavaly sajtófotó díjat nyert.
Milyen metszéspontban, melyek közös értékek mentén találtatok egymásra?
Vida Gusztáv: Havasi Zolival, a Bike Maffia vezetőjével a budapesti partikultúra hozott össze bennünket a 2000-es évek elején. Egy olyan közeg, ami a manírt, a csak-látszólag-valamilyenséget kivetette magából.
Zoli izgalmas figura igen progresszív marketingvénával, sokszor dolgoztunk már együtt korábban is eltérő felállásokban.
A BBM már 4 éve is erőteljes brand volt, ugyanakkor szerkezetileg – sok más civil szervezethez hasonlóan – nem volt annyira kitalálva, hogyan tud cégekhez kapcsolódni, hogyan találják meg az önkéntesek, mit tud jelenteni, milyen értéket tud adni szponzorációért cserébe, hogyan tud bárki egyszerűen és élvezhetően adományt, például pénzbeli támogatást adni. Ezek mára fontos kérdések, hiszen a civil szervezetek között is nagy a verseny, az emberek és a cégek is bőven válogathatnak izgalmas alapítványokban, egyesületekben.
A mai napig mindkettőnk szervezete nagyon valódi, nagyon transzparensen működik. Mi ugyanolyan fiatalok maradtunk belül. Szívből, tenni akarásból született progresszív márkák a Bike Maffia és a Rewind, ahol számít, hogy egymás szemébe nézzenek emberek emberekkel – ez teljesen közös bennünk.
A Szállóige egyórás verziójának is van előzménye, néhány éve egy szűk tízperces Szállóige film került fel a Youtube-ra. Milyen kapcsolatban van a két film egymással?
Vida Gusztáv: 2021. decemberében készültünk el egy közel 10 perces Szállóige című filmmel, amiben négy hajléktalan ember történetével hívtuk fel a figyelmet arra, hogy ember és ember között baromi kicsi a különbség, és ha van is, abban semmilyen szerepet nem játszik, hogy hajléktalanszállón, vagy az utcán, vagy éppen meleg lakásban él. A sorozat első eleme azt szondázta, hogy az élet szülte történetek és a kreatív adományozási formátum egyszerre tényleg erős eszközünk lehet-e a sztereotípiák ledöntésében és az adományok gyűjtésében.
Egy helyszínen forgattuk le négy hajléktalan ember történetét. Utólag grafikusunk tervezett négyféle pólót, mindegyiken az adott szereplő életút-mérföldköveinek szimbólumai voltak láthatóak. A pólókból rendelni lehetett, az árukból a szereplőknek és a szervezeteknek ment támogatás.
A Szállóige első részének legnagyobb sikere nem volt tervezett: a film iskolákhoz és cégekhez szervezett érzékenyítő foglalkozásokba került be.
Hatalmas élmény volt megtapasztalni, hogy egy gimnáziumi órán a teljes elzárkózás után a gyerekek megnézték a filmet, majd könnyes szemmel kezdhetett el velük beszélgetni szakember együttérzésről, toleranciáról, úgy egyáltalán az élet buktatóiról. Azt is jó élmény volt megtapasztalni a neten, hogy az emberek a személyesség mentén nem csak sajnálkozni, hanem ténylegesen tenni is akartak, Beatrixért, Zoliért, Péterért, Robiért.
Konkol Máté: Eleinte egy 10 vagy maximum 20 perces YouTube-formátumról volt szó a Szállóige 2. epizódja kapcsán is. Én viszont a lakhatási válságról és a dokumentumfilmezésről is láttam korábban annyit, hogy egy ilyen időlimit inkább nyomasszon, mint inspiráljon. Ezért érzem szerencsés összhangnak, hogy Gusztival nagyjából egyszerre jutottunk arra a gondolatra, hogy hagyjunk a filmben mind a 10 szereplőnk válaszaiból annyit, amennyit csak lehetséges – még ha fontos is lesz trailereket, shortokat készíteni kedvcsinálónak. Ha itt nem a doksis, hanem a bulváros-reklámos oldalát domborítottuk volna ki, pont az emberi részletek, távolba révedések, visszatérő apró gesztusok vesztek volna el. Amellett persze, hogy Éva, Anna, Zoli, Andi, Éva, Péter, Dani, Ica, Éva és János történetei közül is kevesebbet tudtunk volna elmesélni. (És még így is úgy érzem, hogy mindannyiukkal készülhetne külön egy-egy órás adás!)
Ennek a „rendezői változatnak” a vágása során sokat dilemmáztunk Gusztival az esztétikai és etikai kérdések metszéspontjain: például a legtöbb szereplőnk kísérelt már meg öngyilkosságot, vagy megosztott olyat velünk, amit talán a nyilvánossággal nem kellene. Ezekben az esetekben egyfelől a sokkoló történetek és a nyomorúság csökkentése mellett döntöttünk, másfelől az informált konszenzus (informed consent) fogalmára gondoltunk: ha a résztvevőink nem tudják fölmérni, hogy a nyilvánosság mivel jár rájuk nézve, hiába írtak alá nyilatkozatot, hogy fölhasználható, amit mondanak, mi úgy döntünk, hogy óvjuk őket a publikumtól.
A Szállóige 2 átlépte a 22 ezer megtekintést a YouTube-on: amikor elkezdtétek a közös munkát, ilyesmire számítottatok?
Vida Gusztáv: Persze, sőt, számomra messze nem ez a legérdekesebb jelenlegi adat. Részben azért választottuk ezt a formátumot a kérdésekkel és a földönkívülivel, hogy a nézhetősége lekövesse a mai trendeket. Reality formátumok, short filmek, elnyúló sorozatnézések a jellemzők buborékon kívül. Nem az a célunk, hogy rögtön egyben nézze meg a többség a nagy filmet. Az a célunk, hogy egész éves tartalmat adjunk a TikTokra, a social media csatornák short filmjeihez, az iskolákba, a tréningekbe. Egy hónapja lépett ki a világba a film, és vannak már olyan short filmek, amiket millió felett láttak. Rengeteg a komment, rengeteg az átosztás, részleteiben terjed a film, mert elsőre az a befogadható. Év végére szeretném, hogy darabokban, vagy egyben, de a fiatalok és a buborékon kívüliek ismerjék az egész filmet.
Van rá esély, mert meghat, nevettet, elgondolkodtat és működik piciben, közepesben és nagyban is.
Konkol Máté: Ha a Bike Maffia követőiben tudatosul, hogy a szervezet egyre gyakrabban komoly tartalomgyártóként is jelen van a közösségi platformokon, még nagyon sok lehetőséget látok akár ennek a filmnek különböző verzióiban, akár jövőbeli projektekben.
A hajléktalan emberekkel közös munka személy szerint bennetek milyen nyomokat hagyott?
Konkol Máté: Bennem sok dolgot indított el a 2024-es év a témában: a Szállóige előtt egy fél évvel az Üdvhadsereg számára forgattunk hasonló, de rövidebb interjúkat, és már akkor följegyeztem a filmes jegyzeteim közé, hogy – Illyés Gyula után szabadon – Szállók népe címen izgalmas lenne készíteni egy olyan nagyobb és több évet felölelő projektet, amiben nem csak interjúalanyok a hajléktalanszállón élő emberek, hanem többen a film vagy sorozat alkotóivá, alakítóivá, riportereivé vagy társrendezőivé tudnak válni. Részvételi, demokratikus fikciós-dokumentarista hibridről álmodozom ismét, amilyen az első, idén megjelenő mozifilmünk is lesz.
Vida Gusztáv: A Rewindban folyamatosan nehéz terepen forgatunk. Állami gondozott gyerekek, hajléktalanszállók, védett házak, leszakadt térségek iskolái, sorolhatnám még.
Az első években minden forgatás után időt kellett rá szánni, hogy képes legyek visszaugrani az operatív teendők szintjére.
És ez így van jól, hiszen azért indultam el ezen az úton, hogy a nap végén tényleg büszke legyek a munkámra.
A Szállóige 2 munkája viszont egy hullámvasút volt. Az interjúk közben volt, hogy csillogó szemmel nevettünk, és volt, hogy könnyező szemmel tartottunk azonnali szünetet. A földönkívüli lény olyan bugyrokat nyitott meg beszélgetőpartnereink lelkében, hogy maguk sem vették észre, hogy milyen mélységekben járunk.
Beszélgettünk első csókról, születésről, szerelemről, betegségről, a valaha volt legnagyobb zenékről... Olyan volt ez, mintha közösen gondoltattuk volna velük át a saját életüket.
Ez a projekt számomra az értékteremtés, a tartalomgyártás és a kreativitás olyan kombinációja, amire a jövőben még sokat fogunk építkezni.
A mai magyar kommunikációs- és médiapiacon az érzékenyítésnek mekkora jelentősége van véleményetek szerint?
Konkol Máté: Azt hiszem, az érzékenyítést mint olyat, már meghaladtuk, legalábbis ahány aktivistával és dokumentumfilmessel beszéltem az elmúlt tíz évben, ettől a szótól a hideg futkos mindenki hátán, tippem szerint első sorban azért, mert
önmagában az érzékenyítés szó nem tartalmaz értéket.
Arra gondolok, hogy nem mindegy, hogy milyen elveket és viselkedéseket próbálunk elfogadtatni a nézővel azáltal, hogy egy-egy individuális sors iránt ébresztünk megértést, szimpátiát. (Egy sorozatgyilkost vagy egy rabszolgahajcsárt sajnáljunk? Vagy az áldozatai szemén keresztül lássuk a történetet?) Talán inkább abban rejlik a ma filmeseinek és médiamunkásainak felelőssége, hogy nyíltan vállalják föl világnézetüket, és a puszta ábrázoláson túl vegyék számba, hogy tudnak-e műveikkel társadalmi változást inspirálni, közösséget kovácsolni.
Vida Gusztáv: Ez egy rendkívül összetett kérdés, hiszen sok szint van. Van a vállalat maga, van a benne dolgozó szakember és van annak a szakembernek lelke, ami viszi előre a szakembert, aki viszi előre a vállalatot. Minden szintnek más kell, mások a motivációi, sőt, az érdekei is. A Rewind feladata, hogy képes legyen mindet kiszolgálni, mert csak annak lehet valós és hosszútávú hatása.
Elkötelezettek vagyunk abban, hogy a közös munkák a vállalatok megítélését és márkaértékét pozitív irányba fejlesszék, akár csak abban, hogy HR és employer branding szinten is kamatoztathassák a támogatásuk eredményét. Mindennek az az alapfeltétele részünkről, hogy az ügy és annak támogatása valós elemekből álljon, és progresszíven kommunikálhassuk!
A projekt az Európai Unió „Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósulhatott meg.