A szakember az előadásában egy nagyon fontos és érdekes ismeretelméleti problémára hívta fel a figyelmet, amit Donald Rumsfeld, az Amerikai Egyesült Államok egykori védelmi miniszterének neve fémjelez. 2002-ben arról kérdezték a politikust egy sajtótájékoztatón, hogy miből gondolja, hogy Irak pénzzel támogatja a terrorista csoportok felfegyverezését, miközben erre nem találtak bizonyítékot. Rumsfeld válasza egy ismeretelméleti talány volt.
A Rumsfeld-mátrix és az AI
Mint mondta, vannak dolgok, amelyekről tudjuk, hogy tudjuk, és vannak olyanok, amelyekről tudjuk, hogy nem tudjuk őket. Emellett olyan dolgok is vannak, amelyekről nem tudjuk, hogy tudjuk őket, mint például a megérzések, vagy akkor, amikor már bizonyos jelekből kiolvasható lenne egy közelgő gazdasági válság, de még nem áll össze a kép. De a legérdekesebb az az eset, hogy léteznek olyan dolgok is, amelyekről nem tudjuk, hogy nem tudjuk őket. Ebből a válaszból született meg a Rumsfeld-mátrix, amely az ismeretek említett négy csoportját modellezi.
Dr. Aczél Petra szerint az MI-vel kapcsolatos ismeretek nagyrészt abba a negyedik csoportba tartoznak, ahol egyes információkról nem tudjuk, hogy nem tudjuk őket. Úgy véli, mindig, amikor az AI-ról beszélünk, szem előtt kellene tartanunk, hogy a jelenség kapcsán mennyi mindenről nem tudjuk, hogy nem tudjuk. A mesterséges intelligencia például úgy épül be az életünkbe, hogy sokszor nem is tudatosul bennünk, hogy éppen azt használjuk. Máskor viszont épp nagyon is szándékosan fordulunk felé egy-egy feladat megoldásáért vagy azért, mert magányosak vagyunk. De ekkor sem mindig tudjuk, hogy mi alapján kapjuk meg a választ, és azzal sem biztos, hogy tisztában vagyunk, hogyan hat ránk ez az interakció. Amikor ennyire sok az ismeretlen tényező, nem bízhatjuk rá magunkat kritikátlanul az MI-re. Annál is inkább, mert az emberi kapcsolatainkra, a másokhoz való viszonyunkra és a mindennapjainkra is alapvető hatással lehet.
Önvizsgálathoz kellene vezetniük az egyre okosabb technológiáknak
Dr. Aczél Petra szerint arra a kérdésre, hogy a mesterséges intelligencia beépülése a mindennapi életünkbe inkább lehetőségeket teremt vagy elidegenít minket egymástól, a pontos válasz inkább az “is”, mert minden “vagy-vagy” kérdés és állítás félrevezető tud lenni. És, mint mondja, szerencsés a feltételes mód használata is.
“Azt eddig is bebizonyították a kutatások, hogy a technológia nem idegenít el egy alapvetően társasági embert, inkább ráerősít, hangsúlyoz már meglévő viselkedésmintákat, beállítódásokat. Azt persze szintúgy nem mondhatjuk, hogy egy új, ilyen kapacitású technológia használata nem vezet változásokhoz az életünkben.”
A szakember Alberto Romele médiakutató idén megjelent könyvét is említi, amely éppen azt hangsúlyozza, hogy az ilyesféle újdonságok nem eszközök, mint amilyen a csavarhúzó vagy a vágódeszka. Sokkal inkább szokásteremtő körülmények, amelyek áthuzalozzák a napi cselekvéseinket.
“Ahogyan reggel felébredve félig csukott szemmel már az okostelefonunk után nyúlunk – amely egyébként is „velünk alszik” – úgy a mesterséges intelligencia egyes platformjai is ilyen szokásainkat átrendező terekké válhatnak. Például először nem mi gondolkodunk el egy szakmai probléma vagy feladat megoldásán, hanem megkérdezzük az MI-t. A két “MI” pedig nem ugyanaz. Vagy ahelyett, hogy egy barátunknak üzennénk, ha társaságra vágyunk, az MI replikánkhoz fordulunk, hiszen utóbbit soha nem zavarjuk meg semmiben, és mindig elérhető.”
Mint Dr. Aczél Petra hozzáteszi, ha az MI által számunkra szelektált árucikkek közül választunk, ha egyre többet vagy kevésbé tudatosan költünk egy üzletben csak azért, mert mindenféle fizetési aktus nélkül távozhatunk, miközben a pénzünket leemelik, ezek mind-mind életmódunk részévé válhatnak.
“Ez a tulajdonsága az egyre “okosabb” technológiáknak, ami igazi önvizsgálathoz kellene, hogy vezessen. Ha megkérdezzük magunkat, hogy az utóbbi egy-két évben mi változott meg a hétköznapi ügymenetünkben, akkor abból fontos tanulságokat vonhatunk le.”
Sokkal többet használjuk az MI-t, mint gondolnánk
A szakértőt arról is kérdeztük, hogy a hétköznapok során használ-e valamilyen mesterségesintelligencia-alapú segítséget, és arra is kíváncsiak voltunk, mennyiben változtatták meg ezek a korábbi, mindennapi gyakorlatait. Mint mondta, mindenki használ MI-t, méghozzá sokat.
“Bár egy friss statisztika szerint hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a mindennapokban kéznél lévő digitális eszközeinknek csupán harmadában dolgozik az MI, ez a szám valójában meghaladja a 77%-ot. Arról nem is beszélve, amennyit hallunk-olvasunk az MI-ről. És bár utóbbi nem gyakorlati használat, a gondolkodásunkat, a jövőbe tekintésünket jelentősen befolyásolhatja.”
Azt is megosztotta, hogy neki személyesen – X-nek, generációja szokásait követve – a digitális technológiákat elsősorban tanulnia kellett, és szükségszerűség volt a hozzájuk kapcsolódó készségek elsajátítása.
“Ez ad és adott némi tudatosságot, sőt, helyenként nyűgösséget, ami most is működik: nem bízom az MI-re az ötletelést, nem versenyeztetem a tudásomat vele, amikor írok, szellemi munkámban igyekszem arra a nem egész két kilós fizikai valóságra hagyatkozni, amit a koponyám rejt. Ez nem jelenti azt, hogy kerülném, de törekszem észrevenni működésének nyomait, és arra, hogy cél szerint használjam.”
Ami lényeges és örök
A mesterséges intelligencia fejlődése kapcsán Aczél Petra szerint bizonyos értelemben már a jövőt éljük. Gyakori és sokféle ember-MI interakciót lát, mint mondja, már most az tűnik ki az adatokból, hogy a cégek, egyebek mellett, az ügyfélkapcsolatokba is szívesen vetik be ezt a technológiát.
“Látok MI-MI kommunikációt is, az önmagukat tanító programok már ezt mutatják. Látok egy versenyt a hiteles szövegért és adatokért, a jó minőségű “matériáért”, amelyre az MI-nek szüksége van. Töméntelen szöveget látok, amelyek századmásodpercenként születnek. Új versenyhelyzeteket, vagy éppen egyenlőségeket abban, ki-mit tud és tudhat. És persze az egészről lemaradókat is. De amit igazán látok és érzek, hogy az újdonságról való állandó kommunikáció elfátyolozza majd azt, ami lényeges és, eképpen, örök. Mert ilyen is van. Erre volna most igazán fontos odafigyelni.”
Dr. Aczél Petra az előadásában négy különböző beszédmódot kategorizált az MI-ről. Míg az utópisztikus kijelentő módú, vonzó állításokat tesz és részletes képet fest a pozitív jövőről, az apokaliptikus épp ellenkezőleg, retorikus kérdésekkel riogat, a szemében az MI a gonosz idegen. Az enigmatikus vagy misztikus beszédmód az a tárgyilagos tudományos kommunikáció, amely “elegánsan odavet két adatot”, a pragmatikus pedig a mérnöki és gyakorlati oldalról ragadja meg a kérdést, olyan eszközökhöz hasonlítva az MI-t, mint a villa, az internet.
A szakember szeretné azt hinni, hogy ő maga egyik típusba sem tartozik, de bölcsebbnek látja bevallani, hogy előfordul, hogy egy kicsit mindegyik.
“Néha vonzó apokaliptikusan riogatni, máskor utópikusan összetett jövőképet festeni, vagy éppen adatok alapján titokzatosan csak sugalmazni, esetleg pragmatikusan, pusztán a gyakorlati-technikai ismereteket megosztani. De azért nagyon igyekszem megtartani azt az alázatot, ami abból a felismerésből ered, hogy az MI nem olyasvalami, amiről mindent tudunk. Sokkal inkább az, amiről fontos lenne tudni, hogy nem tudjuk, hogy nem tudjuk.”