A Bosch 2207 milliárd forintos árbevételével megismételte hazánkban az egy évvel ezelőtti kiemelkedő teljesítményét.

A Bosch a kedvezőtlen gazdasági körülmények között is tartja magát: 2023-ban Magyarországon 2207 milliárd forintos árbevétel ért el, beleértve a nem konszolidált vállalatok bevételét, illetve a saját vállalatok között lévő kereskedelmet is. A Robert Bosch alapította cég teljesítménye rendkívül stabilnak számít az előző évi eredményhez képest.

A Bosch-csoport magyar piacon elért forgalma – vagyis a csoporton kívüli értékesítésből szervett bevétele – 9 százalékkal 343 milliárd forintra ugrott. A vállalat 136 milliárd forintot fordított kutatás-fejlesztésre, amely 21 százalékkal átlépi az egy évvel ezelőttit – számolt be cikkében az Economx.

Az említettek mellett a Bosch folytatta a megkezdett magyarországi beruházásait: az előző évben 145 milliárd forintot fektetett abba, hogy a legmodernebb technológiákat, illetve eszközöket használva kiszolgálja partnereit. 2023 végén hazánkban a cégcsoport több mint 18300 munkavállalót foglalkoztatott, közülük 3900-an dolgoznak a kutatás-fejlesztésben.

A technológiai fejlődés óriási ütemben gyorsul a világon, a legújabb és legmodernebb megoldások alkalmazása teljesen új távlatokat nyit meg az iparban, a közlekedésben és a háztartásokban egyaránt

– mondta Szászi István, a Bosch csoport magyarországi és az adriai régióvezetője.

A régióvezető azt is kiemelte, hogy 2024-ben ismét kihívásokkal teli évre számítanak és a nehézkes gazdasági körülmények között gyorsan alkalmazkodva kell reagálnunk a változó piaci viszonyokra.

A mesterséges intelligencia szerepe

Sok vállalattal egyetemben a Bosch életében is egyre nagyobb szerepet játszik az AI jelenléte. A hazai telephelyeken a MI a gyártásnál tölti be a legmeghatározóbb szerepet, többek között a gyártás-optimalizálásához szükséges adatelemzéseknél és a folyamatok ellenőrzésénél.

A vállalat az oktatási együttműködéseiben is meghatározó jelenlétet szán a mesterséges intelligenciának, amely része az ELTE-Bosch Mesterséges Intelligencia Ipari Tanszékkel, a Bosch-BME Innovatív Járműtechnológiai Kompetencia Központtal, a Budapesti Gazdasági Egyetemmel, valamint a Miskolci Egyetemmel végzett közös munkának.

Az oktatás fontos része a vállalat stratégiájának: A Bosch kutatás-fejlesztési szektorában az egyetemek frissen tájékozódhatnak az ipari trendekről, hogy előremutatóbban tudják támogatni a technológia fejlődését. A Bosch a közös projektekkel erősíteni tudja a kutatásait: a hallgatók már egyetemi évek alatt bekapcsolódhatnak az ipari fejlesztésekbe.

Ha nem akar lemaradni a legfrissebb cikkekről, vagy szívesen hozzászólna a posztokhoz, akkor kövesse a MediaFuture Facebook és LinkedIn oldalát is.

(Borítókép: picture alliance / Getty Images)

Címkék