Szünetelteti a Google a Gemini mesterséges intelligencia képgeneráló funkcióját, mivel a vállalat szerint az pontatlan történelmi képeket generál.

A Google közölte, hogy ideiglenesen beszünteti az emberekről készült AI-generált képek készítésének lehetőségét az etnikumra vonatkozó kritikák miatt. Számos felhasználó ugyanis arra tett panaszt a közösségi médiafelületeken, hogy az AI eszköz a történelmi személyiségeket pontatlan etnikum szerint ábrázolja – olvasható a The Guardian február 22-ei cikkében.

Már dolgozunk a Gemini képgeneráló funkciójával kapcsolatos problémák megoldásán. Amíg ezt tesszük, szüneteltetjük az emberek képgenerálását, és hamarosan újra kiadunk egy javított verziót

– áll a Google közleményében.

A Google a nyilatkozatában nem utalt konkrét tartalmakra, de a Gemini képi eredményeinek példái széles körben elérhetőek az X-en. Az említett AI képeken többek között a második világháborús német katonákat és vikingeket is színesbőrű embereknek ábrázolta az eszköz.

Egy korábbi Google-alkalmazott is véleményt nyilvánított a platformon az esettel kapcsolatban, szerinte „nehéz volt rávenni a Google Geminit, hogy felismerje, hogy léteznek fehér emberek".

Jack Krawczyk, a Google Gemini csapatának egyik vezető igazgatója február 21-én elismerte, hogy a modell képgenerátora – amely Európában még nem érhető el – igazításra szorul. Hozzátette, hogy jelenleg is azon dolgoznak, hogy javítsák ezt a pontatlanságot.

Krawczyk az X-en tett nyilatkozatában azt is megemlítette, hogy a vállalat képgeneráló képességei a cég „globális felhasználói bázisát” tükrözik, ami így a történelmi hitelesség pontatlanságához vezetett. Elmondása szerint továbbra is az eddigi elvek mentén fogják működtetni az AI eszközöket, azonban igyekeznek megoldani minden ilyen jellegű problémát, amely elfogultságot mutat valamilyen etnikum irányába.

A történelmi kontextusoknak több árnyalata van, és ennek megfelelően tovább hangoljuk őket

– tette végül hozzá.

(Bortókép: FotografieLink/Getty Images)

Címkék