Hidvégi Zoltán 2004-ben Kázmér Miklóssal közösen alapította az Umbrella Collective-et, amely mára Magyarország egyik legnagyobb audiovizuális produkciós szolgáltatójává nőtte ki magát. A cég kezdetben rendezvényfilmekkel foglalkozott, majd folyamatos innovációval és technológiai fejlesztésekkel bővítette tevékenységi körét.
Az Umbrella Collective nemzetközi szinten is elismertté vált, számos rangos díjat nyert, többek között 2024-ben elnyerték a legrangosabb nemzetközi kreatív verseny fődíját, a Cannes-i Arany Oroszlánt a német Big Shake up kampánnyal. Aktívan részt vesz a filmipar szakmai közösségeiben, és előadásokat tart a mesterséges intelligencia alkalmazásáról a filmgyártásban.
Gyerekként mi szerettél volna lenni, ha nagy leszel?
Gyerekként két nagyon eltérő dolog vonzott. Vagy rohamrendőr szerettem volna lenni, vagy - természetesen - kosárlabdázó.
Miért ezt a szakmát választottad végül?
Végül a reklámszakmát választottam, mert ez az a terület, amely egyedülálló módon ötvözi a kreativitást és a megélhetési lehetőséget. Számomra ez a szakma a modern művészet egyik formája, amiből tisztességesen meg lehet élni.
Itt nem kell választani a két dolog között: lehet egyedi, értékes és újszerű dolgokat alkotni, miközben piaci sikert is elérhetünk. Ez a szinergia teszi számomra a reklámipart igazán vonzóvá.
Ki vagy mi motivál a mindennapi munkádban?
A legfőbb motivációt a kihívások és az újdonságok keresésének, feltérképezésének öröme adja.
Hogyan látod az iparág jövőjét húsz év múlva?
A 20 év túl nagy távlat ahhoz, hogy felelősségteljes jóslatokba bocsátkozzunk, hiszen az iparágunk hihetetlenül gyorsan változik. Szerintem másfél éve még nem gondoltuk volna, hogy ilyen léptékű technológiai "BUMM-mal" nézünk majd szembe.
De ha a közeljövőre tekintünk, azt gondolom, 20 hónapon belül már sokkal kevesebb lesz a klasszikus reklámfilmforgatás. A piac még tovább fog alakulni, a digitális megoldások és a mesterséges intelligencia radikálisan átalakítják a tartalomgyártást és a médiatervezést.
Mit tanácsolnál azoknak, akik a szakmában szeretnének elhelyezkedni?
Szerintem a karrier igazi záloga a személyes brand építése. Ebben a szakmában nem elég a háttérben dolgozni; fel kell építeni a saját nevedet, a saját értékrendedet és azt a szakmai hitelességet, amit képviselsz. Legyen egyedi hangod, mutasd meg a világnak, miben vagy te a legjobb.