Az Uber Eats új szpotot készített a Mother ügynökséggel, amely Jude Law színész korábbi romantikus filmjeire – mint a Holiday – utal.
A cselekmény egy könyvesboltban indul, ahol Jude Law véletlenül egy nővel egyszerre nyúl egy könyvért, kezük egy pillanatra összeér, míg végül egy romantikus pillanatban ragadva próbálják udvariasan a másik félre hagyni a kötetet. A főhős egy ponton megelégelni a játszmát, és elveszi a könyvet, majd kikacsint a nézők felé, miközben elmondja, már elege van a sok romantikus történetből.
A színész ezután hasonló szituációkba kerül, majd mindezt megelégelve egy parkban köt ki, ahol egy padon ülve élvezi az élet apró örömeit – vagyis esetében a BBQ csirkeszárnyakat.
Az Uber Eats kampányában megmutatja azt a szerepet, amit az emberek életében játszik, az egyszerű, megbízható választást, amikor itt az ideje kikapcsolódni. Az, hogy egy olyan ikonikus személlyel dolgozunk együtt, mint Jude Law, igazán életre kelti ezt, és segít nekünk emlékeztetni a fogyasztókat arra, hogy miért választják az Uber Eats szolgáltatásait: az érték, a választék és a kényelem miatt, amelyek valódi növekedést hoznak el éttermi partnereink számára
– mondta Matthew Price, az Uber Eats UK, Ireland és Northern Europe vezérigazgatója.
A Jude Law főszereplésével készült reklám a következő hetekben különféle online felületeken, a tévében és a közösségi médiában is megjelenik majd.
A kampány When You’ve Done Enough, Uber Eats név alatt fut, ennek keretében az év elején Javier Bardem is megjelent egy szpotban.
Bardem híres a gonosz karaktereiről. Így jelenik meg a videóban is, ahol egy világot uralni kívánó gonoszt alakít, aki kimerült az állandó gonosztevésben, és csak némi ételre vágyik.
Az új Wednesday évad kapcsán a Wendy's hasonlóan ötletes és egyedi kampányt álmodott meg. Ehhez kapcsolódóan limitált kiadású termékekkel jelentkeztek, sőt egyik üzletük külsejét is megváltoztatták.