Keresztessy Zoltán február 1-től CEO-ként csatlakozott a Klikkmánia digitális és performance ügynökséghez. A MediaFuture kinevezése kapcsán kérdezte őt.

A szakember ezt megelőzően a PFR Group-nál (Post For Rent) dolgozott, ahol előbb a nemzetközi franchise hálózat vezetése, majd a magyarországi marketingtevékenységek összefogása volt a feladata.

Új pozíciójában Keresztessy Zoltán fókuszterületei közé az operatív vezetés mellett az ügynökség jelenlegi tevékenységeinek megerősítése, a folyamatok optimalizálása a magasabb ügyfélélmény érdekében, illetve a piacon való hangsúlyosabb megjelenés megvalósítása szerepel. Varga Zoltán tulajdonos, az eddigi cégvezető a jövőben a cégcsoport egyéb területeire koncentrál.

A Klikkmánia közel 20 évnyi tevékenysége során rengeteg hazai és nemzetközi márkával – mint a DPD, a Ravak, a Profession.hu, az Erste Bank, a Rockwool, a Velux, a Budapest Airport, a Nestlé, a Duna House, a Gree és a Lapker – dolgozott és dolgozik folyamatosan együtt SEO, Google Ads, social és egyéb online feladatokon, valamint számos hazai ügynökség partnere digitális szolgáltatásokban.

„Már több alkalommal is dolgoztam együtt korábban a Klikkmániával az elmúlt 10-12 évben, így mind a szolgáltatásaik, mind pedig a core csapat ismerős volt. Éppen ezért most nagyon jó érzés a további sikerek felé irányítani az ügynökséget”

– mondta el kérdésünkre Keresztessy Zoltán.

„A meglévő vezető Google és Meta hirdetési kampánymenedzsment, SEO és tanácsadás mellett, a social media menedzsmentre, valamint az integrált szolgáltatási csomagokra fordítunk nagyobb fókuszt ez évtől, hogy az eddigi részfeladatokkal elégedett ügyfeleinknek és az újaknak ilyen átfogó megoldásokat kínáljunk”

– tette hozzá az új CEO, aki korábban a virtuális influenszerek térhódításáról is nyilatkozott a MediaFuture-nek.

Címkék