Holló Bettina: Nem mindegy, hogyan írunk a mentális betegségekről

"Újságíróként mindig is az emberközpontú témák érdekeltek, ezért is lett szakterületem az oktatás és az egészségügy. Úgy gondolom, hogy a könyvben ez a két téma találkozik, hiszen egyrészt egészségügyi témát feszeget, ugyanakkor edukációs célokat is szolgál"

- mondja Holló Bettina, hozzátéve, hogy témaválasztásában szerepet játszottak az elmúlt évek is, amikor mindannyian azt érezhettük, hogy a mentális egészség kiemelt témává vált.

"A mentális egészség úgy általában fontosabb téma lett, és a szakmai pályámon teret akartam engedni ennek. Azt nehéz megmondani, hogy azért beszélünk könnyebben erről a területről, mert már elfogadottabb, hogy nemcsak fizikális problémák léteznek, hanem pszichések is - és már csökkent a megbélyegzés is - , vagy azért, mert tényleg nagyobb lett a kitettségünk."

A médiának komoly felelőssége van

Az újságíró szerint a médiának nagy hatása van a mentális állapotunkra, és az sem mindegy, hogy magukról a mentális problémákról hogyan beszélünk. Mint mondja, ezen a területen még sokat kell fejlődnie mindenkinek, aki a médiában dolgozik. Az egyik problémát az okozza, hogy a szenzációhajhászás még mindig erősen jelen van a téma feldolgozásakor.

“A média gyakran csak szélsőségeket mutat be. Valami vagy nagyon jó vagy nagyon rossz. Ezek egyszerű üzenetek, amiket könnyű eljuttatni az emberekhez, viszont lehetne ebben is előrelépni: például árnyaltabban fogalmazni és bemutatni azt, hogy nem annyira fekete-fehér egy adott történet.”

Mint mondja, az is a baj ezzel a szélsőséges dinamikával, hogy felemeli az emberek ingerküszöbét, és ha nagy mennyiségben kapjuk ezeket a történeteket, az hamar kiégéshez, illetve mentális problémákhoz vezethet.

A jó szándék nem elég

Holló Bettina ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy bár nagy számban jelennek meg edukációs tartalmak is, amelyek jó szándékkal készülnek, ezek sokszor rosszul sülnek el vagy a visszájukra fordulnak.

“Sarkalatos kérdés például, hogy hogyan írjunk az öngyilkosságokról. Egyszer egy kórházigazgató mesélt nekem arról, hogy voltak olyan öngyilkos merénylők, akik úgy érkeztek be hozzájuk, hogy ők médiában olvasták, honnan érdemes leugrani vagy pontosan hogyan érdemes az öngyilkosságot elkövetni. Ezért veszélyes, hogy mennyit és miként tálalunk, milyen részletességig.”

Mint mondja, a pályája elején még tapasztalatlanságából kifolyólag ő is követett el ezzel kapcsolatos hibákat, így rá is ráfért az edukáció e tekintetben, és ma már több dologra is odafigyel.

“Ma már igyekszem mindig szem előtt tartani, hogy szakértőket is megszólaltassak, a segítségnyújtási lehetőségekről is beszámoljak, segélyhívó számokat helyezzek el a cikkben vagy bemutassak olyan válsághelyzeteket is, amelyeket sikerült megoldani. Hogy ne mindig az legyen terítéken, hogy ebből nincs kiút, itt nem volt más választás. Mert ezek visszatérő kicsengések. Azt gondolom, hogy a könyvemből is sok hasonló siker- vagy felemelkedéstörténet rajzolódik ki, amelyek azt bizonyítják: van megoldás. Fontos, hogy ezeket a történeteket is el tudjuk juttatni az emberekhez.”

A különböző generációk érintettségéről szólva az újságíró úgy véli, hogy a legkitettebbek talán a tinédzserek, akik még nagyon vágynak a külvilág visszacsatolására, és éppen emiatt fogékonyabbak a komoly veszélyekkel és kockázatokkal járó cselekedetekre.

“Gondolhatunk itt akár azokra a testképekre, amelyek a média felől érkeznek, de akár egyes értékrendbéli kérdésekre is. Például, hogy milyen hatással van egy kamaszra, ha azt látja a közösségi médiában, hogy másnál százezer forintos ajándékok sorakoznak a karácsonyfa alatt, de említhetnénk a filtereket és a korai plasztikai műtéteket is. Az, aki erre érzékenyebb, könnyen elvesztheti a valóságérzékelését és jobban elrugaszkodhat a talajtól, mint kellene. Ez pedig negatív spirált indíthat be: hogy nekem nincsen, ezáltal kevesebbet érek. Ezek azért már veszélyesebb vizek.”

Közösség és odafigyelés

A média káros hatásai ellen Holló Bettina szerint leginkább tudatos odafigyeléssel lehet védekezni, de mint mondja, talán a legjobb az lenne, ha már a nulladik perctől kezdve megválogatnánk azt, hogy kiket követünk, milyen tartalmakat fogyasztunk, elkerülve azt, hogy “bemenjünk a rossz utcába”.

“Ha pedig már bementünk, akkor érdemes megvizsgálni azt, hogy kiket követünk, milyen tartalmakat fogyasztunk. Átalakíthatjuk a szokásainkat, és az is segíthet a tudatosításban, ha olyan edukációs tartalomgyártókat követünk, akik közérthetően beszélnek lelki témákról, mondjuk a szorongásról vagy a megfeleléskényszerről. Sok ilyen Instagram oldal is van már, és manapság a TikTokon is futnak ezek a tartalmak. Van már szerencsére sok olyan influencer is, aki nem csak a tökéletességet mutatja be, hanem például a gyengeségeit is. Tehát azzal tehetjük magunknak a legtöbb jót, ha megválogatjuk azokat, akiket követünk.”

A TikTokon eközben nagy igény mutatkozik a különböző hashtagek mentén szerveződő önsegítő, lelki témákat megbeszélő közösségekre is. Holló Bettina szintén elindított egy hasonló kezdeményezést a #nekemisvanmondanivalóm hashtaggel.

“A könyvemben húszan már elmesélték a saját lelki nehézségeiket, de rajtuk kívül is nagyon sokaknak lehet még mondanivalója a témában. Szuper lenne, ha a következő hetekben további kiállásokat látnánk, és az érintettek egymásra találhatnának, ezáltal hamarabb eljuthatnának a szakértőkhöz, segítséget kaphatnának, és példát is mutathatnának másoknak. Rádöbbenthetnék a társadalmat arra, hogy azért már nem ott tartunk szerencsére, mint tíz-húsz éve. Ma már ki lehet állni, lehet ezekről beszélni.”

Ugyanakkor felmerülhet a kérdés, hogy mennyire lehet veszélyes, ha az ember az online térben enged bepillantást a lelkébe és a küzdelmeibe. Mint az újságíró elmondja, a könyv szereplői között is voltak olyanok, akik tartottak attól, hogy mi lesz, ha ezt meglépik: mit szól majd a főnök, esetleg kirúgják-e őket.

“Bár teljesen nem tudták kivédeni az esetleges negatív visszajelzéseket, az arányok nagyon fontosak. Ha valaki tíz pozitív visszajelzést kap, ami arról szól, hogy hogyan segített másoknak: hogy köszönöm, hogy elmesélted, mert a mi családunkban is ez történt; köszönöm, hogy megosztottad, ez nekem is erőt ad; most már úgy érzem, hogy nem vagyok egyedül; én is felkeresem azt a pszichológust, akit említettél, és a többi, ám mondjuk van egy negatív visszajelzés is, akkor szerintem nem lehet kérdés, hogy vajon megérte-e vagy sem.”

Holló Bettina: Máshogyan ugyanúgy - Hétköznapi emberek, különleges sorsok című könyve megvásárolható az Index Könyvek oldalán.