Miért vergődik a Star Wars, amióta a Disney-hez került?

A Leslye Headland (Végtelen Matroska) kreatív vezetésével fémjelzett alkotás a Köztársaság fénykorának utolsó éveibe invitálja a nézőket, egy olyan korszakba, amelyet eddig mozgóképen még nem láthattunk. A galaxis legerősebb szervezete természetesen a jedi rend, a sitheknek nyomuk sincs, a Baljós árnyakban megkezdődött Skywalker-szága pedig csupán a távoli jövőnek számít még. Minden adott lett volna ahhoz, hogy a Disney új fejezetet nyisson a saját Star Wars-filmjeik történetében, ám a rajongói fogadtatás elképesztően elutasító volt a Headland-féle koncepcióval szemben, amely szereplőivel, narratív megoldásaival és a Csillagok háborúja-mítosz alapkérdéseinek újraértelmezésével valóban merőben más volt, mint akár a klasszikusnak számító filmek, vagy éppen a Disney korábbi sorozatai.

Némileg pikáns színezetet ad az Akolitus haláltusájának, hogy a rajongói elutasítással egy időben a hivatalos médiumok munkatársai szinte egyöntetűen üdvözölték a sorozat új tónusát és megoldásait, ahogy azt sem hagyták szó nélkül, hogy a Disney elengedte ezt a sztorit. A Rolling Stone magazin csalódott hangvételű publicisztikában helyezi célkeresztbe azokat a „legrosszabb Star Wars rajongókat”, akiket felelőssé tesz amiatt, hogy a sorozat következő évadát már nem rendelte meg a Disney.

Hasonló cikkekkel találkozhatunk az amerikai Forbes-on, a Kotakun, az Empire-ön, Collideren és még számos nagy elérésű oldalon. Eközben a sorozatot kedvelők maroknyi csoportja egy petíció segítségével próbálja meggyőzni a Disney és a LucasFilm munkatársait, hogy folytatódjon az éppen csak elindult történet.

Az elmúlt hetekben és még a napjainkban is tapasztalható fiaskó jól mutatja, hogy valami nincs rendben a Csillagok háborújával. A következőkben ezért arra teszünk kísérletet, hogy megértsük,

Elvesztette mítoszjellegét

Ahhoz, hogy a Star Wars univerzum jelenlegi problémáit meghatározzuk, kényelmes lenne csupán 2012-ig visszautazni, rámutatni a napra, amikor a Disney rekordösszegért megvásárolta George Lucastól Luke Skywalkeréket, összekacsinthatnánk azon, hogy nyilvánvalóan Kathleen Kennedy, a Mickey egér-fülekkel ellátott Lucasfilm főnénije a valódi gonosz, ám a problémák már jóval a Disney színre lépése előtt megkezdődtek. Némileg ironikus, hogy

Az internetkorszak hajnalán persze jóval visszafogottabban találkoztunk az elutasítással, ám a különböző mozis és filmes magazinokon keresztül, valamint a korai fóruméletet követve volt némi képünk arról, hogy a messzi-messzi galaxisba való visszatérés nem volt egy diadalmenet.

Ebben az írásban nem érintjük a George Lucas-szal és az előzménytrilógiával szemben leggyakrabban felhozott kritikákat, azt azonban mindenképp meg kell jegyeznünk, hogy ezek voltak az első olyan művek, amelyek megpróbáltak kitörni a klasszikus filmek naivnak nevezhető narratív kereteiből. Már nem a parasztfiú birodalom felett aratott diadalát néztük, hanem kezdetleges politikai intrikákat; az Erő már nem a misztikum és a varázslat megvalósulása volt, hanem biológiai eredetű, mérhető és értelmezhető eleme az univerzumnak.

25 év távlatából némileg érdekes látni, hogy a korábban komoly elutasításnak örvendő filmek a modern rajongói kánon megkerülhetetlen darabjai. Különös ez, hiszen a Csillagok háborúja identitásvesztését éppen ezek a filmek alapozták meg.

Az Erő ébredezett, végül visszaaludt

George Lucas utolsó Star Wars-filmje, a sith-ek bosszúja után nagy szünet következett, ám a Lucasfilm Disney általi felvásárlása természetes módon komoly figyelmet és persze várakozást eredményezett, amelyben annak is van némi szerepe, hogy az előzménytrilógiával kapcsolatban sokaknak hiányérzete támadt. Innentől persze egyre ingoványosabb talajon járunk, hiszen nehéz objektív módon viszonyulni egy-egy filmalkotáshoz, és bár a jövőt nem láthatjuk, talán nem nagy bátorság azt állítani, hogy a Disney-féle Star Wars trilógia sem volt képes olyan magaslatokba törni, mint a Lucas érában készült filmek. A számozott epizódok mellett különálló mozifilmek is érkezetek a Zsivány egyes, illetve a Solo képében; utóbbiról leginkább amiatt emlékezünk, hogy óriásit bukott a mozikasszáknál.

A Disney a mozifilmek mellett az élőszereplős és animációs sorozatok mellett folytatta az építkezést. Összesen 6 különböző sorozatformátumú történet kezdődött el a Disney+ indulása óta, laikus nézőként azonban leginkább az köti ezeket az alkotásokat össze, hogy mintha valami nem stimmelne velük. Egyfajta kényelmetlen völgyben tanyáznak; megvannak azok az elemek bennük, amelyek miatt beazonosíthatóan Star Wars történetekről van szó, mégis átjárja őket a középiskolai rockzenekarok bájos amatőrizmusa. A riffek felismerhetők, a tempó a helyén van, a produkció azonban mégsem működik.

Egészen furcsa tapasztalás ez, hiszen egy olyan vállalat tulajdonában van a Star Wars márka, amely végtelen erőforrással bír és amelyen kreatívok millió dolgoznának szívesen. Felmerülhet a kérdés: miért nem tud Mickey egér igazi Star Wars történeteket írni?

Egy átmárkázási kísérlet, amit senki nem kért

Innentől még kényelmetlenebb terepre tévedünk, ugyanis a fenti kérdés megértéséhez nekünk is ki kell lépnünk a Csillagok háborúja, a filmek és az irodalom hétköznapi keretezéséből, mégpedig azért, mert szemmel láthatóan a Disney és a Lucasfilm sem ebben a keretben gondolkodik és működik, logikájukban sokkal inkább érvényesülnek márkaépítési és üzleti elvek, számítások.

Ez egyébként nem számít újdonságnak a Star Wars esetében, hiszen George Lucastól sem volt idegen az üzleti alapú építkezés és gondolkodás, amelynek voltak ügyes húzásai, mint a filmekhez kapcsolódó merchandize-jogok teljes kihasználása, és olyan nevetségesnek mondható próbálkozások, mint a hírhedt Star Wars Holiday Special.

Kívülről persze könnyű elméleteket gyártani és ítélkezni, néhány évvel ezelőtt, éppen a Köztársaság fénykorához tartozó kreatív tartalmak bejelentésekor bepillantást nyerhettünk abba, hogy a Star Warsszal foglalkozó írószoba milyen elvek mentén igyekszik új történetekkel előállni. A beharangozó videóban fontosnak tartották bemutatni azt az ötletelési táblát, amelyben összeszedték, hogy milyen fontos elemei vannak a fikciónak, a Star Warsnak, illetve hogy milyen elemekkel szeretnék megtölteni a jövőbeli Star Wars történeteket:

Mindhárom oszlopról lehetne hosszasan beszélni, esetünkben azonban elég, ha a Star Warsra, valamint az ezzel kapcsolatos írói vágyakra koncentrálunk. Az írói csapat az alábbi elemekkel azonosítja leginkább a Star Warst:

• nem háborúpárti
• droidok
• kiterjedés
• mitikus
• űr- és fénykardcsaták
• nincs egyetlen főszereplő
• az Erő
• bonyolult szörnyek

A Star Wars történetekkel kapcsolatos vágyakat összegző oszlop pedig így alakult:

• a Köztársaság fénykora
• kincsvadászok
• egyetem (egyetemesség?)
• dinoszauruszok!
• reprezentáció/diverzitás
• Artúr-mondakör
• szembenálló nemesi házak
• sith birodalom
• káoszügynökök
• különálló Erő-használó csoportok

Természetesen érdemes figyelembe venni azt is, hogy a fenti táblákon kívül feltehetően jóval szofisztikáltabb, átfogóbb és – mondjuk ki – értelmesebb dokumentumai is vannak a Disney és Lucasfilm dolgozóinak arról, mi is az a Star Wars, mi azonban csak a fentiek alapján tudunk gondolkodni, és az sem mellékes, hogy az előzetes megszerkesztéskor a készítők fontosnak tartották, hogy bemutassák ezt a táblázatot.

Ha megnézzük ezeket a tételeket, egészen megdöbbentő látni, milyen szinten semmitmondó, megúszós és steril az a paradigma, amely mentén a Star Wars jogtulajdonosai gondolkodnak. Már önmagában rengeteg kérdés vet fel, hogy egy, a címében is háborús utalással operáló történet esetében hogyan sikerült fő pontként meghatározni a háborúellenességet, a vágyak oszlopa azonban még ennél is árulkodóbb a Star Wars identitásválságával kapcsolatban: a felsorolt pontok közül talán a reprezentáció/diverzitás, az Artúr-mondakör, a szembenálló nemesi házak és a különálló Erő-használó csoportok a legfigyelemreméltóbb elemek, de a felkiáltó jellel ellátott dinoszauruszok is igencsak árulkodónak tűnik azzal kapcsolatban, hogy jelenleg milyen szintű intellektuális munka folyik a Lucasfilm kreatívszobáiban.

Az újabb filmeknél és sorozatoknál világosan látszik a fenti gondolatiság jó néhány eleme, illetve hogy sok szempontból szakítani kívánnak a régi idők Star Wars történeteivel, mintha szégyellenék azok egyszerűségét és mesei gyökereit. A parasztfiú bizonyos szempontból már ugyanolyan ellenség, a régi bigott gondolkodás hímsoviniszta maradványa. A jedi rend csak egy a sok hatalmi csoport közül, szándékai és módszerei pedig adott esetben ugyanolyan megkérdőjelezhetők, mint a sitheké. Az erő fényes és sötét oldala közötti határ elmosódni látszik, minden súlyos, koszos és drámai,

Itt érdemes visszatérni a nemrégiben véget ért Star Wars: Az akolitusra, amely – ha a fenti táblától indulunk – sok szempontból tekinthető a Star Wars-írószoba vágybeteljesülésének, a Disney-féle Star Wars-felfogás teljes csomagjának; a Disney-féle Star Wars nőalakjai első pillanattól kezdve készek, ha úgy tetszik, velük van az Erő, nemcsak potensek, kiváló vezetők is egyben, sorsuk a saját kezükben van. Mintha az akolitus ikerpárja egyetlen személybe sűrítve kérne bocsánatot a múlt Disney-hercegnőinek naivitása és kiszolgáltatottsága, valamint a Star Wars univerzum fiúöltöző szaga miatt.

Az új filmtrilógia Rey-je született tehetség, egy olyan Erő-használó, aki mester nélkül is képes legyőzni edzett ellenfelét. Az akolitus ikerpárja, Osha és Mae ugyanúgy az Erő által születtek, természetesen már fiatalon kiváló Erő-használók, életüket egy kizárólag női tagokból, jediktől függetlenül élő és működő szektában élik. Ebben a történetben az Erő világos és sötét oldala egyenlő távolságra helyezkedik el a főszereplőinktől, a narratív keretezés pedig fájóan arrafelé akarja terelni őket (és velük együtt a nézőket is), hogy a jedik dogmatikus, pátoszos és macsó hozzáállása rosszabb, mint a sithek szenvedélyen alapuló működése.

Önmagában persze nem elutasítandó, ha valaki változtat az unalomig ismert formulán, ám Leslye Headland történetét képtelenek voltak befogadni a nézők, amelyre az alkotók részéről sem a legjobb reakciók érkeztek. A főszereplő Amandla Stenberg láthatóan minden kritikai megjegyzést politikai síkra terel, a negatív hangok hátterében rasszizmust, bigottságot és primitív elutasítást vélelmez.

Természetesen nem állíthatjuk, hogy nincsenek ilyen hangok, ugyanakkor a Star Wars: Az akolitus bukása sokkal inkább magyarázható azzal, hogy a kreatív koncepció állt gyenge lábakon. Rosszul tálalt erős női karaktereivel, valamint az alapvető viszonyrendszer megkérdőjelezésével ásta meg saját sírját. Tegyük hozzá, annak is van némi pikantériája, hogy George Lucas a macsószagú 70-es években úgy volt képes erős női karaktert alkotni Leia Organa személyében, hogy valószínűleg meg sem fogalmazódott benne ez a szóösszetétel, amikor elkezdte legyezni a karakter vázlatát.

Régi és új remények

Fontos persze az is, hogy a fanyalgókat is némi szkepticizmussal kezeljük. A rajongók, akik betéve ismerik a Star Wars univerzum majd' 50 éves történetét gyakran elutasítóak az újdonságokkal szemben, a közösségi médiára áttevődött kritikai munka pedig gyakran felületes, hatásvadász és nem ritkán infantilis érzelmekkel operál, ami tökéletes táptalaja a gyűlölködésnek és az ócska kattintásvadászatnak. Az évek során azonban mégiscsak voltak olyan példák, amelyek George Lucastól függetlenül is sikeresen be tudtak épülni a Star Wars-kánonba.

Az eredeti trilógia lezárulása után a Star Wars félig-meddig hibernált állapotban létezett, új történetek a különböző képregényekben, illetve regényekben születtek, amelyek közül a mai napig rendkívül nagy népszerűségnek örvend Timothy Zahn Thrawn-trilógiája, amelyre sokáig az eredeti filmek folytatásaként is tekintettek, de videójátékos fronton eszünkbe juthat a Knights of the Old Republic első és második része, amely játékok története több ezer évvel az első Star Wars film előtt veszi kezdetét, és olyan, adott esetben filozófiai mélységekig jut, amelyre még filmes fronton sem nagyon volt példa.

Tegyük hozzá azt is, hogy a Disney-féle Star Wars korszakban is találhatunk bátrabb, jól sikerült történeteket, amelyek izgalmas és újszerű módon közelítenek az eredeti alkotásokhoz. Ilyen például a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet, amely sikeresen szakít a korábbi filmek keretrendszerével és egy háborús, tulajdonképpen misztikum nélküli környezetben képes elmesélni egy Star Wars világába illeszkedő történetet, amely ráadásul tökéletesen bele is simul az eredeti filmekbe. Ennek az alkotásnak a szellemi rokona a néhány éve debütált Andor című sorozat, amelyben az előbbi film egyik főszereplője, Cassian Andor korai éveit ismerhetjük meg.

Ennél a példánál is érdemes egy kicsit elidőzni, hiszen talán ez az újkori Star Wars-sorozat, amely a jellemzőiben a legtávolabb áll attól, amit George Lucas eredetileg alkotott. A sötét hangulatú történet szereplői távolról sem mítoszokat idéző hősök, problémáik sem galaktikusak, hanem lokálisak. Az alapvető életükért küzdenek és szenvednek egy kegyetlen birodalom elnyomása alatt.

Ebből a szempontból az Andor sokkal inkább tűnik egy régi vágású, disztopikus sci-finek, még díszleteiben, filmes utalásrendszerében is mintha nagyobb kedvvel kacsingatna olyan alkotások felé, mint a Szárnyas fejvadász vagy George Lucas egyik korai filmje, a THX 1138. Bármennyire is távol áll az eredeti koncepciótól, mégis beilleszthető a mítoszba, annak szerves része tud lenni és mintha rajongói elutasítással sem találkozhattunk volna olyan mértékben, mint az újabb sorozatok esetében. A probléma tehát koránt sem azzal van, ha új értelmezéseket és kereteket vezetünk be egy jól ismert és szeretett történetfolyamba.

A Zsivány Egyes és az Andor ezt úgy volt képes megtenni, hogy közben

nem pedig a filléres igazságokon alapuló népnevelésen. Mind a Zsivány Egyes, mind az Andor önmagukban is érvényes és értelmezhető alkotások, ezt pedig jelenleg más Disney-féle Star Wars produkció esetében nem igazán jelenthetjük ki.

A jövő mindig mozgásban van

Azt nem tudhatjuk, hogy a jövőben lesz-e változás a Star Wars-történetekben, az viszont egészen bizonyos, hogy a Star Wars: Az akolitus bukása vészcsengőként szólt a Disney és a Lucasfilm irodáiban, kérdés azonban, hogy a kudarcot hogyan keretezik. Amennyiben engednek annak az értelmezésnek, miszerint a sorozatot pusztán a rasszista, maradi és bigott rajongók ereje kaszálta el, vajmi kevés esélye van annak, hogy egyhamar olyan Star Wars-történeteket fogunk élvezni, amelyek megvalósításukban és szellemiségükben egyaránt felérnek az eredeti filmek minőségéhez.

Egy biztos: még idén, egész pontosan december 3-án újra lesz okunk megnézni, mi a helyzet a messzi-messzi galaxisban, ekkor debütál ugyanis a Star Wars: Kóbor alakulat című sorozat, amely láthatóan a 80-as évek Amblin filmjeinek nosztalgiájára építve szeretne valami újszerűt és mást hozni a Csillagok háborúja világába. Ha ehhez egy jó sztorit is szállítanak, talán helyreállhat az egyensúly az Erőben.