A magyar média problémáira is rávilágít a szolnoki gyermekbántalmazási eset

Az, hogy a nyugalom megzavarására alkalmas képsor, kicsit keveset árul el arról a felvételről, amelyet szándékosan nem ágyazunk be ebbe a cikkünkbe, és tartalmát sem írjuk le részletesen.

Ahhoz, hogy megítélhetővé váljon a cselekmény súlyossága, elég annyit tudni, hogy egy felügyelő, aki nem mellesleg a távol-keleti önvédelmi sport, a karate edzője több évtizede, szándákosan rúgta ki egy gyermek alól a lábát, hogy a fiú elessen.

Gyermekbántalmazás ismételve, lassítva

Nem minden magyar médium gondolta azonban úgy, hogy elég ennyit elárulni a felvételről: akadt olyan tévécsatorna, legalább kettő, amelyben nem egyszer, hanem többször, ráadásul lassítva játszották be a borzasztó képsort. (Borzasztó, mivel bár tudjuk, hogy a bántalmazott gyermeknek nem esett baja, erre garancia nem volt egyetlen pillanatig sem; az esés lehetett volna egy fokkal szerencsétlenebb, ami akár egész életre megnyomorító következményekkel is járhatott volna.)

Felmerül a kérdés: milyen szabályok mentén ábrázolható egy gyermek ebben a helyzetben egyáltalán? Mire hagyatkozzunk, a jóízlésre, médiamunkásként belső szabályzatokra, vagy létezik olyan kapaszkodó, amely ennél konkrétabban kijelöli, hogyan foglalkozzon az újságíró egy gyermeket érintő üggyel?

A gyerekjogokat sértheti az ügy kezelése

Mindenekelőtt fontos az ENSZ Gyermekjogi Egyezményéhez segítségért fordulni: ez az 1989-ben elfogadott joggyűjtemény az élet széles területeire vonatkozó módon rögzíti, milyen elbánást kell a felnőtteknek minden egyes gyermek számára biztosítaniuk. Mára az USA kivételével 196 ország, így hazánk is magáénak vallja ezeket a jogokat – hogy mennyire gyakoroljuk, az már más kérdés.

A gyűjtemény több mint negyven alapjogot tartalmaz, melyeket megismerni hasznos, ám a médiaszereplés kapcsán nem mindegyik releváns. Nagyon érdemes ugyanakkor megfontolni a következőket:

• minden téged érintő helyzetben a felnőtteknek olyan döntést kell hozniuk, ami neked a legjobb. Amikor a felnőttek döntéseket hoznak, figyelembe kell venniük azt, hogy a döntéseik hogyan hatnak a gyerekekre (3. cikk)
• jogod van a magánélethez (16. cikk)
• jogod van a védelemhez. Semmilyen módon nem szabad téged kihasználni, vagy kizsákmányolni, mert ez veszélyezteti a jóllétedet és az egészséges fejlődésedet (36. cikk)

Akadnak még a listában olyan jogok, amelyek a bántalmazott kisfiúval szemben elkövetett tett kapcsán relevánsak az esetben, de mivel ebben a cikkünkben kifejezetten a médiaábrázolással foglalkozunk, ezek felsorolásától eltekintünk.

A fenti három pontban ugyanakkor mindenképp akad mérlegelnivaló bőven.

E téren bizony van hova fejlődnie a teljes magyar médiának, és ilyen szempontból az sem a legelőnyösebb, hogy az édesanya arccal nyilatkozott fia esete kapcsán. Ez persze már a felnőttek gyerekeket érintő döntéseinek kérdéskörét boncolgatja, és érthetően kemény dió, hiszen az érdekes, egyedi tartalom létrehozásával kapcsolatos igény és a gyermek érdekeinek szem előtt tartása mintha ütköznének benne.

A médiaszereplési ajánlásokat is figyelembe kell venni

Mindezek ugyanakkor még nem adják meg a választ arra, vajon mennyire etikus egy gyermek testi bántalmazását többször lassítva bemutatni (azzal együtt, hogy a felvételen szereplők arcát felismerhetetlenné tették a videót vágók).

Újabb támpontot jelent az UNICEF gyerekek médiaszereplésével foglalkozó összeállítása. Ebben a következők szerepelnek:

• Ha gyermeket kérdeznek meg, minden esetben biztosítani kell a gyermek jogát a magánélethez való védelemre (neve, személyes adatai nyilvánosságra hozatalát el kell kerülni). Fontos szem előtt tartani, hogy az is a magánélet sérelmét jelenti, ha a gyermek beazonosíthatóvá válik (lakókörnyezete, iskolája, egyéb jellemzői alapján)
• A gyermek „legfőbb érdekét” kell szem előtt tartani a vele készült interjú, a gyermekkel történt események bemutatása során.

Itt is kiemelik, hogy a tudósítás során a magánélethez való jogot is tiszteletben kell tartani, és a szülőt tájékoztatni kell a médiaszereplés várható hatásairól. Ezek a pontok ugyanakkor még mindig a magánélettel kapcsolatosak, és nem annyira az erőszakos esemény bemutatásában adnak támpontot.

Egy alapszabály ad végső választ

Van ugyanakkor egy olyan forrás, amely, még ha nem is média számára íródott, kristálytisztán eligazít ebben a kérdésben – és megmutatja, vajon miért kelthet ez a szükségtelenül túlzó ábrázolás rossz érzést az emberben.

A sharenting olyan szakszó, amely immár tíz éve mindennapjaink része, de valahogy nem nagyon születik változás e téren. A nyilvános felületeken megosztott gyermekfotók ma is ellepik a közösségi oldalakat, ezekről akár érzékeny adatokat is megszerezhetnek. De nem csak ez a probléma a kényszeres és átgondolatlan posztolással.

A témában megszülető összes ajánlás leszögezi: különösen szigorúan tilos olyan tartalmakat megosztani, amelyekben a gyermek megalázó helyzetben látható, akárcsak olyanokat, amelyeket ő maga nem akarna majd viszontlátni sehol.

Vajon a képsor, amelyen megrúgják, ide tartozik? Persze, ilyesmit nem is osztana meg egy szülő sem gyermekéről – de nem is akarná, hogy más így tegyen.

Pedig elmondása szerint a bántalmazott gyermek édesanyja úgy értesült az egész történésről, hogy egy másik anyuka átküldte neki az addigra már az interneten, a kalandpark üzemeltetője által a Facebookon megosztott felvételt arról, ami fiával megesett. Egy ilyen videóval kapcsolatosan hiba már az is, hogy gyorsabban terjedni kezdhet az interneten, mint hogy az abban szereplő gyermek szülője egyáltalán arról tudomást szerezne, hogy mi történt fiával, nem, hogy hozzájárulást adhatna a képsor megosztásához.

Sok sebből vérzik az ügy kezelése

Felmerül ismét a blőrözés, a szereplők felismerhetetlenné tételének kérdése is: természetesen az, ha nem így vetítenék le a képsort, végleg elfogadhatatlan lenne, de a fiúról a médiában terjedő információk összességét egybegyűjtve feltételezhető, hogy bár Budapesten talán nem fogják mindebből azonosítani, lakhelye környékén ez könnyen megtehető, így valójában ez az aktus nem éri el célját.

Sok hiba történt tehát a folyamatban: onnantól, hogy a felvétel az internetre került, gyakorlatilag egyértelmű volt, hogy már nyom nélkül el nem tüntethető, de a tévécsatornák, amelyek többszörösen, lassítva játszották le, talán maguk sem gondolták végig, hogy etikátlan módon járnak el. A legjobb az lett volna, ha a felvétel tartalmát csak az ügyben eljáró hatóság ismerheti meg, hogy abszolút bizonyító erejű videóként eljárásában használja.

A gyermekek interneten, médiában történő ábrázolásával kapcsolatos jogokat onnantól hágja át ez a felvétel, hogy a gyermek keresztneve, kora nyilvánossá vált, földrajzilag is behatárolható nagyjából, hogy az ország melyik részén él, ráadásul egy szülő kamera elé is került az ügyben. Sok szereplő vétett, a legújabb elérhető technológiák használatával pedig egyre több hibalehetőség nyílik: ideje komolyabban vennünk a gyerekek védelmét a közösségi média mellett a sajtóban is.