Június 14-én több száz résztvevő érkezett a Balaton partjára, a MediaFuture és a Balatonfüredi Yacht Club közös eseményére, a 2024-es Media Regattára. 22 hajó szállt vízre, a verseny mellett a kapcsolatépítés és a kikapcsolódás is fókuszba került.
Az időjárás alakulásába nincs sok beleszólásunk, így minden nyári esemény egyik legizgalmasabb pillanata, amikor kiderül, hogy a szabadtéri rendezvényünket nem fenyegeti az eső, vagy az elviselhetetlen kánikula. Egy vitorlásversenyen ráadásul van még egy elengedhetetlen tényező: a szél. Ugyanis ha ez nincs, akkor verseny sem lehet. Szerencsére a 2024-es Media Regattán az időjárás is az esemény résztvevőiért dolgozott.
Június 14-én pénteken reggel nagyjából kétszáz ember érkezett a Balatonfüredi Yacht Clubba, hogy részt vegyen egy újjáéledő hagyomány első eseményén, a 2024-es Media Regattán.
A MediaFuture és a BYC közös programjára a hazai médiaszektor képviselői – többek között lapkiadók, televíziós társaságok, kereskedőházak, kreatív- és digitális ügynökségek dolgozói – jöttek el. A hétköznapokban ezen szereplők sokszor egymás konkurenseiként vannak jelen, a beléjük kódolt versenyszellem pedig a vízen is jól jött. Ám a nap mégis főként az egymással való kapcsolódásról és nem mellesleg a kikapcsolódásról szólt. A legtöbb cég dolgozói számára az esemény csapatépítőként is szolgált, a szakma sajátosságainak és átfedéseinek hála pedig – a versenyen kívül – a "klikkek" egymásra is nyitottak voltak.
A hangulat az első pillanattól kezdve remek volt. Media Regattás pólóban zsizsegő emberek szorongatták a poharaikat, mindenki napszemüveggel, kalapokkal és siltes sapkákkal felszerelve várta a megmérettetést.
Starcz Ákos, az Indamedia kiadóvállalat igazgatósági tagja és Litkey Farkas olimpikon vitorlázó nyitotta meg hivatalosan a rendezvényt, de beszédet mondott Bóka István, Balatonfüred polgármestere és Böröcz István, a Balatonfüredi Yacht Club ügyvezető igazgatója is.
Verseny, DJ, jó hangulat
A skippereket csak csúszva tudták kisorsolni, ugyanis pont ekkor megállt a szél, ami szerencsére csak 20 percig váratott magára, majd a verseny teljes ideje alatt vidáman röpködött a Balaton vize felett, hogy belekapaszkodva a vitorlákba a hajókat eljuttassa Tihanyig.
Akik nem versenyeztek, sétahajóval többször is kimehettek a vízre, hogy kívülről, mégis közelről szemléljék a versenyt. A Balaton közepén továbbá kikötött egy katamarán is, fedélzetén egy DJ-vel és remek italokkal azok számára, akik a sétahajóról érkezve a vízen szerették volna megvárni kollégáikat, hogy a verseny után együtt ünnepelhessenek a magyar tengeren.
A vitorlásverseny probléma nélkül, de annál több jókedvvel zárult, majd a katamarán körüli ünneplés után a versenyzők kihajóztak a partra, hogy egy kis pihenőt követően újult erővel érkezzenek vissza a díjátadó helyszínéül is szolgáló Vitorlás Étterembe.
A 2024-es Media Regatta győztesei
A vitorlásverseny több fordulóban zajlott, a résztvevők pedig különböző kategóriákban mérkőztek meg.
Gen X kategória győztesei:
- 3. helyezett: a Havas Media Azariel nevű hajója, skipper: Váradi Miklós
- 2. helyezett: a Post For Rent 1-es, Mowgli nevű hajója, skipper: Bakóczi Róbert
- 1. helyezett: az RTL 03-as, Pitypang nevű hajója, skipper: Kovács-Buna Botond
Gen Y kategória győztesei:
- 3. helyezett: a MediaFuture Lagertha nevű hajója, skipper: Antalfalvi Zoltán
- 2. helyezett: az AMC Networks Emma nevű hajója, skipper: Ifj. Korcsog András
- 1. helyezett: a Ringier Mutyó nevű hajója, skipper: Lénárt Ákos
Gen Z kategória győztesei:
- 3. helyezett: a Post For Rent Sailaway nevű hajója, skipper: Takács Gyula
- 2. helyezett: a TV2 Csoport Katabella nevű hajója, skipper Márkus Norbert
- 1. helyezett: a Google Cubanita nevű hajója, skipper: Róth György
A versenyen különdíjak is gazdára találtak. Az Indamedia legszebb pillanatnak járó elismerését az RTL 2-es, Inteam nevű, hajója nyerte, Szabó András skipper vezetésével.
Természetesen a MediaFuture is osztott különdíjat. Egy olyan hajót szerettünk volna kiemelni, amely nem félt bátran dönteni, így a MediaFuture különdíját egy csak lányokból álló csapat nyerte: a Mindshare Zenit nevű hajója, amelynek skippere Seres Dániel volt.
A Media Regatta útjára indított egy vándorkupát is, amelyet az első évben Litkey Farkas a verseny abszolút győztesének, az RTL 3-as, Pitypang nevű, hajójának ítélt oda.
Majd kezdetét vette a vacsora, aminek a végén tovább zajlott a buli az öbölben. Köszönjük mindenkinek a részvételt; jövőre veletek - és még többekkel - ugyanitt!