2024. március 27-én már a 11. alkalommal adják át a Televíziós Újságírók Díját. A díjátadó gálaesten a 2023-as év kiemelkedő televíziós teljesítményeit ünneplik.
A Televíziós Újságírók Díját – melyet március 27-én adnak át tizennégy kategóriában – idén a Budapest Music Centerben rendezik meg. Az elismerést a legmeghatározóbb szak- és hírmédiumok vezető újságíróinak szavazatai alapján ítélik oda.
A kezdeményezés Kenderessy Szabolcs ötletéből nőtte ki magát. A díjat 2014-ben Kenderessy, a SorozatWiki főszerkesztője kilenc hazai médium részvételével azért alapította, hogy egy olyan független díjat hozhassanak létre, amely szakmai szempontok alapján kiemeli az előző év legprofesszionálisabb hazai, szórakoztató műfajú tévés teljesítményeit: többek között műsorokat, sorozatokat, műsorvezetőket, zsűritagokat és színészeket is beleértve.
Ebben az évben 14 kategóriában ismerik el a tavalyi év legjobbjait. Díjakat nyújtanak át nagyszabású showműsor, vetélkedő, reality, gasztroreality, talkshow, zsűritag, női műsorvezető, férfi műsorvezető, sorozat, színésznő, színész, női mellékszereplő és férfi mellékszereplő, valamint most először szórakoztató-ismeretterjesztő műsor kategóriában.
A Televíziós Újságírók Díja sok éves hagyománya, hogy ünnepélyes keretek között egy díjátadó gálán vehetik át a legjobbak járó elismeréseket, amely egyben évről évre találkozási lehetőséget biztosít a televíziós szakma szereplőinek; médiavállalat vezetőknek, műsorkészítőknek, gyártóknak, műsorvezetőknek, zsűritagoknak és színészeknek egyaránt.
Az elismeréseket a legfontosabb szak- és hírmédiumok vezető újságíróinak szavazatai alapján ítélik oda. A Televíziós Újságírók Díjának grémiumát a HVG, az Index, a Marketing&Media, a Márkamonitor, a Media1, az Origo, a port.hu, a SorozatWiki, a Színes RTV, a Telenovella magazin és a TVR-hét egy-egy újságírója alkotja.
(Borítókép: Televíziós Újságírók Díja)