Decemberben csoportos keresetet nyújtottak be a bíróságon a fogyasztók a McDonald's egyik terméke miatt, amely neve ellenére nem tartalmaz bordát.

Az Egyesült Államokban gyakoriak a pereskedések, éppen emiatt írják rá az autók visszapillantó tükrére, hogy az ott látható tárgyak nem a valóságnak megfelelő méretűek, vagy a mikróra hogy abban nem lehet élő állatot szárítani.

2025 december 23-án ezeknél egy sokkal egyertélműbb ügyben nyújtottak be csoportos keresetet az amerikai Illinois állam északi kerületének bíróságán.

A vásárlók azt kifogásolták, hogy neve és borda alakú megjelenése ellenére a McDonald's McRib nevű terméke nem tartalmaz valódi sertésbordát. A felperesek azzal érveltek, hogy a „McRib” név és a formázott húspogácsa kombinációja azt a benyomást kelti a fogyasztókban, hogy borda alapú terméket vásárolnak, holott ez nem így van.

Négy vásárló – Peter Le, Charles Lynch, Dorien Baker, és Derrick Wilson – ezért úgy döntött, hogy a kezébe veszi az ügyet, képviselve mindazokat, akik az utóbbi négy év során megvásárolták a terméket. Keresetükben kifejtették, hogy az étel prezentálási módja nem véletlen, ezzel pedig megtévesztik a vásárlókat. A McRib húspogácsát úgy írják le, mint egy átalakított sertéshúst, amelyet bordaként formáltak meg, nem pedig az állat valódi bordarészéből kivágott húst.

Ezen felül a húson barbeque szósz, hagyma és uborka található, ami a keresetet benyújtók szerint csak még inkább azt sugallja, hogy a vendégek valódi bordás szendvicset vásárolnak.

A McDonald's a keresetben foglatakat visszautasította, és rámutatott arra, hogy a honlapjukon lévő termékleírásban egyértelműen jelzik, hogy a szendvicsnek milyen összetevői vannak. A McRibet eredetileg 1981-ben mutatták be, azóta pedig többször feltűnt a kínálatban, mint időszakosan árusított termék.

A McDonald's nemrég egy AI-kampány miatt vívta ki a fogyasztók haragját. A holland piacra készült karácsonyi videóban arra mutattak rá, hogy az ünnepi időszak valójában milyen sok negatívummal van tele.