Az Apple Jane Goodall halála után mutatta be a szpotot, amelyben az alkotás fontosságára hívja fel a figyelmet az elismert kutató.

Az Apple már sokszor bizonyította, hogy ötletes reklámokat tud készíteni. Ilyen az az októberi reklám is, amelyben Jane Goodall hangja hallható. 

Dr. Jane Goodall október elsején hunyt el, az elismert angol etológus, antropológus és primatológus így utoljára hallható az október 20-án debütáló reklámban. A Great Ideas Start on a Mac nevet viselő kampány célja, hogy bemutassa, a világ minden táján alkotók, felfedezők és kutatók használják az Apple eszközeit a munkájuk során.

Az alig több mint egyperces szpotot az Oscar-díjra jelölt Mike Mills rendezte. A videó elején Emile Mosseri Breathe című dala hallatszik, majd a kutató mesélni kezd: 

Minden történet, amit szeretsz, minden találmány, ami megmozdít benned valamit, minden ötlet, amit magadénak akartál tudni, mind semmiként kezdte

Ezután képek tucatjait lehet látni, amelyek bemutatják, hogy mi mindent értek már el az Apple eszközeivel. A reklámban felbukkan például Bruce Strickrott óceánmérnök, Ruchika Sachdeva divattervező és Alice Wong aktivista is.

Ez a kampány egy nagyszerű ötlet legnehezebb és legrejtélyesebb részét ünnepli – az eredetét. Hogyan jön létre valami a semmiből

– mondta az Ad Age-nek Tor Myhren, az Apple marketingkommunikációs alelnöke.

A kampányt globálisan bemutatják tévéreklámokban, digitális formában, valamint kültéri felületeken.

Nemrég hasonlóan kreatívan oldotta meg a DDB is a Honda kampányát, amelynek keretében egy reptéren hirdették az utazás élményét.