Az Atlas Obscura magazin egyik cikkében olyan ikonikus amerikai ételeket gyűjtött össze, amelyek marketingfogásként indultak. Ezek között találunk magyar szemmel nézve egészen szokatlanokat, mint a fluffernutternek nevezett mogyoróvajas-pillecukorkrémes szendvicset, amelyet még 1918-ban talált fel Emma Curtis, a Curtis Marshmallow Company egyik alapítója. Szintén a mogyoróvaj a főszereplője a nagy gazdasági világválság idején született receptnek, a mogyoróvajas-majonézes szendvicsnek, amely talán nem ragadt volna meg annyira a köztudatban, ha 1963-ban nem karolja fel a Best Foods, amely akkor a Hellmann's és a Skippy mogyoróvaj tulajdonosa is volt.
Nagyjából erre az időszakra tehető a konzervek felfutása is, amelyek később Magyarországon is nagy reklámot kaptak. Azonban nálunk akkor még nem voltak olyan elterjedtek az úgynevezett márkázott receptek, mint Amerikában, noha bizonyos élelmiszernevek nálunk is köznevesültek és elkezdték helyettesíteni az adott alapanyagot. Ilyen volt például a ráma egy időben, de ilyen a neszkávé, a vegeta, a túrórudi, de még a mirelit is egy cégnévből keletkezett: a Mezőgazdasági és Ipari Rt. + Elite rövidítéséből.
Amerikában azonban már ekkor elterjedt volt, hogy bizonyos termékeket úgy vezettek be, hogy receptet jelentettek meg vele valamelyik női magazinban, amely bemutatta, hogyan is érdemes felhasználni az adott alapanyagot. Így tett szert népszerűségre például a Dole-nak köszönhetően az ananásztorta, a Campbellnek hála pedig a hálaadásra készülő zöldbabos casserole.
A reggeli mint marketingfogás
De aminek a márkázásában igazán jeleskedtek az amerikaiak, az a reggeli volt. Állítólag marketingesek népszerűsítették azt a koncepciót is, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése, és ilyenkor mindenképp enni kell valamit. A kukoricapehely szintén nagy reklámot kapott Dr. John Harvey Kellogg jóvoltából, aki elsősorban szanatóriumi páncienseire gondolva alkotott olyan ételt, amely segíti az emésztést. Így vált az amerikai reggeli prototípusává a Kellogg's kukoricapehely.
Szintén marketingmegfontolásokból született meg a dobozos narancslé, amit az indított el, hogy Floridában már a 20. század elejétől kezdve több narancs termett, mint amennyit frissen értékesíteni tudtak. Amikor a második világháború alatt államilag kísérletezni kezdtek azzal, hogy hogyan lehet iható tartósított narancslevet gyártani, és rájöttek a megoldásra, Florida lecsapott a lehetőségre, és a szállodáktól kezdve a háztartásokig mindenhol elterjedt a csomagolt narancslé, amely akkor még koncentrátum és friss narancslé fagyasztott keverékéből állt.
Egy olasz kutató, Daniela Pirani 2022-es tanulmányában arra hívja fel a figyelmet, hogy a reggelit Olaszországban is marketingcélokra használták a ‘70-es évektől kezdve. A tejből, kávéból és péksüteményből illetve kekszből álló étkezést elsősorban a Mulino Bianco édességgyártó népszerűsítette, méghozzá nosztalgiával átitatva. Az volt az üzenet, hogy a kekszevés valójában már régi hagyomány Olaszországban, ehhez pedig kellemes emlékeket kapcsoltak. A kekszreggeli koncepciója később, a 2000-es évek elején Magyarországon is megjelent a Győri Jó Reggelt keksz képviseletében, de nálunk a nosztalgikus felhangok értelemszerűen teljesen hiányoztak.
Az olasz reggeli körül azonban más érdekességek is vannak. Például a legendás olasz baguette, a ciabatta sem az, aminek látszik. A kenyérfélét csak 1982-ben találta fel az anekdoták szerint Francesco Favaron pék és Arnaldo Cavallari autóversenyző, aki egyébként szakács is volt. Azt szerették volna, ha az olaszoknak is van egy olyan hagyományos hosszú kenyerük, mint a franciáknak. Nem kellett hozzá sok idő, hogy meghonosodjon.
Magyar tejtermékek
Mivel Magyarországon a 20. században a fogyasztást nem elsősorban a szabad kapitalizmus reklámjai határozták meg, kevesebb példát láthatunk marketingfogásként induló ételekre, noha új termékek hirdetéseivel és sajátos módon még olyan hétköznapi élelmiszerek reklámjaival is találkozhatunk, mint a hurka vagy a tejföl. Érdekes példa ugyanakkor az ikonikusan 20. századi joghurthab és a máig túlélő krémtúró példája, melyet a TóRetró blog szerint a tejtúltermelés hívott életre. A ‘60-as évek végén ugyanis a nyugati országok megtiltották a keleti blokkból érkező tejimportot, ezért nálunk rengeteg felesleg maradt. A magyarok ráadásul nem is ittak “elég” tejet, így megszületett az új tejalapú desszertek kifejlesztésének ötlete. Kísérleti jelleggel már 1966 novemberében a boltokba került a krémtúró, míg az akkori Gervais-Danone vállalatcsoport licenszével készült habosított joghurtra 1977-ig kellett várni.
Szintén érdekes történet a gulyáslevesé, melynek kapcsán lehet arról vitatkozni, hogy marketingfogásként indult-e, az viszont biztos, hogy azzá vált, méghozzá már a 18. században. A kiváltságaikat féltő magyar nemesek ugyanis többek között különböző nemzeti szimbólumok segítségével jelezték kiállásukat II. József egységesítő politikájával szemben. A magyar nép egységének és egyéni jellegének szimbólumát pedig többek között egy egyszerű alföldi pásztorételben vélték megtalálni. Ez volt a gulyás, amely az Alföld keleti részeiről származott, amelyeket a legkevésbé ért el a Dunántúlon jellemző „elnémetesedés”. Igaz, hogy a paprika használatának akkor még egyáltalán nem volt hosszú múltja. Az olasz reggeliéhez hasonló, céltudatos hagyományalkotás annyira jól sikerült, hogy ha ikonikus magyar ételt kell mondani, máig rengeteg embernek a gulyás jut eszébe Magyarországon és külföldön is.