Vannak figyelemfelkeltő hirdetési megoldások, és van az, amit most egy babaáruház és egy babakocsimárka közösen alkalmaz Budapest egyik nagy bevásárlóközpontjában. A Mammut II. épületébe belépők jobban teszik, ha nem tekintenek felfelé: a tetőről öt babakocsit lógattak be, amelyek morbid mementóként igazolják, hogy vannak kampányok, amelyeknek meg sem lenne szabad valósulniuk.

Egyszerű hétvégi bevásárlásnak indult, amikor szombaton egy olvasónk belépett az üzletközpontba, majd a mozgólépcsőn felfelé haladva, saját elmondása szerint akaratlanul is tágra nyílt szemmel kezdte bámulni a Mammut II. csarnokát ha nem is uraló, de mindenképp bizarr látványt. Azóta én magam megszámoltam: összesen öt babakocsi lóg a térben, fogantyújánál rögzítve. Pár éve még én is tologattam ilyesmit, a megbillenve himbálózó kocsik láttán azonban nem csak bennem kapcsol be a egyfajta jeges rémületet hozó reflex. „Bárkinek is mutattam vagy meséltem eddig erről, értetlenül meredt rám – ahogyan egy magára hagyott babakocsi gyanús, úgy konkrétan ijesztő egy tetőről lógó, megbillent változat látványa” – taglalta olvasónk.

A sokkoló képpel kapcsolatosan elsőre még felmerülhet, hátha valamilyen társadalmilag fontos ügyre a figyelmet felhívó, szemléletes akcióról van szó, végtére is alig pár nappal az állami gondoskodásban élő gyerekek napja után kerültek ki ezek a plázába. Igaz, az SOS Gyermekfalvak erre a napra köztéri szobrokra kötött játékbabákat hordozókendőben, jóval szelídebb akcióban, de mégis, mi van, ha ehhez kapcsolódik most ez a fura aktivitás – reménykedett olvasónk.

„Aztán megláttam a molinót, amelyen egy bababolt és egy babakocsimárka neve volt olvasható. Nincs másról itt szó, ez egy egyszerű reklám” – summázta.

Babakocsik a semmiben

Persze lehet mondani, hogy ez ízlés kérdése, van, akinek nem lesz ennyire sokkoló egy üres, fellógatott, megdőlt babakocsi képe, de nem szabad elfeledkezni arról sem, hol valósult meg mindez. A Mammut az a budapesti pláza, amely 2023-ban úgy került be a hírekbe, mint sorozatos öngyilkosságok helyszíne. A II. kerület polgármesteréhez is fordultak azzal, hogy tegyen valamit a szörnyű események megelőzésére, a bevásárlóközpont is nyitott volt valamiféle megoldás kidolgozására. Azóta a legmagasabb szint, a negyedik emelet üvegkorlátjának magasságát kétszeresére emelték, innen a padokat, virágládákat eltávolították, hogy ne lehessen felmászni azok tetejére. Éppen egy éve lelkisegélyszolgálatot is indítottak, a Mammut SegítőPontban minden hónap első és harmadik péntekén érhető el ingyenes mentálhigiénés tanácsadás, melyre előzetes regisztrációt követően lehet bejutni. A biztonsági őrök is kiképzést kaptak annak érdekében, hogy kezelni tudják az esetlegesen felmerülő krízishelyzeteket, mégis, most itt lógnak a babakocsik.

Ez a reklám sok határon ment túl

Az tény és való, hogy a kampány látványos, bár nem annyira, mint az általában ugyanide függesztett karácsonyi dekorációk. Végtére is egy babakocsinak adott mérete van, hiába kerül belőle akár öt is egy plázába, nem érvényesül úgy, mint egy óriási, világító gömb. Ha viszont egyszer észreveszi az ember, nehezen tud már másfelé nézni, ha betér a Mammutba.

A hétköznapi méretű, funkciójukban a gondoskodáshoz, a szeretethez, a biztonsághoz kötődő tárgyak teljesen idegen helyzetbe, használatba kerülnek, összezavarják a megfigyelőt, megijesztik.

Inkább kontraproduktív, mint figyelemfelkeltő, „ijesztő, halloweeni poénnak túl korai, teljesen érthetetlen”: ezek a gondolatok fogalmazódtak meg olvasónkban a lógó babakocsikat szemmel tartva. Rövid kísérletet végeztem magam is: azóta bárkinek említettem ezt, az csak csatlakozott ehhez a véleményhez. Jó volna, ha nem a karácsonyfadíszek miatt, hanem mihamarabb lekerülnének a lógó babakocsik, az akcióban érintett márkák és a pláza érdekében is. 

Címkék